Tetszett a cikk?
  •   
  •   
  •  
  •  

A Petőfi Irodalmi Múzeum 2016-ban tizennegyedik alkalommal rendezi meg a PIM Nyári Fesztivált. A fesztivál célja, hogy könnyed szórakoztatást nyújtson, ezért az irodalmat ezen a nyári rendezvénysorozaton tágabban értelmezi a belvárosi intézmény. Lesz koncert, színház, kabaré: vidám, de egyben tartalmas programok kavalkádja jellemzi ezt a három hetet a múzeumban.

061.HU

Az idén tizennégy éves fesztivált a már jól ismert két csodálatos helyszínre szervezik, egyrészt szabadtérre, a múzeumkertbe, másrészt a Károlyi-palota árkádos kapualjába. A kert programját főleg zenei programok alkotják, fellép a nagysikerű Budapest Bár zenekar és idén is lesz Rájátszás koncertet kortárs költőkkel, írókkal, zenészekkel. A Szó és Zene sorozatban együtt állnak színpadra írók és zenészek: Esterházy Péter, Spiró György, Závada Pál és Dés László, Dés András, Barcza Horváth József lesz a PIM vendége. 

A nyáron a komolyzene rajongói is találnak maguknak programot a PIM-ben, hiszen fellépnek a Budapesti Vonósok. A könnyedebb stílust kedvelők is örülhetnek, egy Kurt Weill-esttel Szilágyi Enikő várja a közönséget sanzonestéjére. A fiatalabb fesztivállátogatóknak a Bob és Bobék Orchestra mutatja meg, milyen az ő értelmezésük szerint Petőfi: egy idén bemutatott vers-koncerttel készülnek Mi lárma ez megént? címmel.

A kamarajellegű produkciók a múzeum hangulatos bejáratánál kapnak helyet, az árkádok alatt láthatja a nagyérdemű Bálint András Heltai Jenő eddig kiadatlan, 1944-es ostromnaplója szövegeiből készült estjét. Lázár Kati önálló estjén pedig Jászai Mari elevenedik meg a Kripli Mari című előadáson. Kabaré-kabaré-kabaré – ez az, ami sosem maradhat ki a programok közül, evés-ivás, lakmározás, turkálás az ételekben, felszolgálás és vendéglátás, vagyis étkezés és italozás örök téma a kabaréban: a Haspók úr ebédel című előadást élvezve telekacaghatjuk a langyos nyárestét.

Fotó: Horváth Péter Gyula- 061.hu


Tetszett a cikk?
  •   
  •   
  •  
  •