Megkezdték a múlt héten festékkel leöntött Mátyás-szoborcsoport letakarítását csütörtökön Kolozsváron.

MTI

Nagy Benjámin restaurátor elmondta, hogy a szemcseszórásos technológiát alkalmazzák. Az eljárás során levegő, víz és üvegszemcsék keverékének a nagy nyomású nyalábjával távolítják el a kő talapzat festékkel leöntött felső rétegét. A restaurátor hozzátette, a festék nemcsak a talapzatot, hanem a bronz szobrot is érte. A szakember elmondta, a bronzról csak a védőréteggel együtt tudták eltávolítani a festéket, így új bevonatot kell rávinni a károsodott részekre. A restaurátor szerint a tisztítási művelet több napig fog tartani.

Horváth Anna, Kolozsvár alpolgármestere elmondta, a város 4500 lejt (315 ezer forint) költ a mostani azonnali beavatkozásra, azonban a költségvetés-kiegészítésből további 70 ezer lejt (4,9 millió forint) szán arra, hogy a szoborcsoportra és a más értékes műemlékekre graffity elleni bevonat kerüljön, amely könnyen eltávolíthatóvá teszi az esetleges újabb festékréteget.

A Mátyás-szoborcsoportot múlt héten, vélhetően szerdára virradóan öntötték le ismeretlenek barna festékkel. A rendőrségnek egyelőre nem sikerült megtalálnia a tetteseket. Fadrusz János alkotását 2010 és 2011 között restaurálták a magyar és a román állam támogatásával. A szobrot kétszer rongálták meg 2013-ban, akkor letörték az egyik bronzzászló rúdját, majd Mátyás király bal sarkantyúját görbítették meg.