A magyar film napja alkalmából egész nap különleges programokkal várja a filmalap és az Uránia Nemzeti Filmszínház a közönséget április 30-án.

MTI

Az első magyar filmet, a Zsitkovszky Béla rendezésében készült A táncz című alkotást 117 évvel ezelőtt 1901. április 30-án mutatták be az Uránia Tudományos Színházban, a mai Uránia Nemzeti Filmszínházban. A korabeli sztárok közreműködésével az Uránia tetőteraszán felvett alkotás időközben megsemmisült, emlékét az Uránia kávézójában kiállítás idézi meg korabeli plakátokkal és képeslapokkal az Országos Széchenyi Könyvtár közreműködésével. Szintén A táncz emlékére több táncos produkció is vászonra kerül a nap folyamán a Filmszínházban.

A tájékoztató szerint a program délelőtt a Szaffi (1985) című klasszikus rajzfilm felújított változatának a premierjével indul. Dargay Attila Jókai Mór kisregényéből készült felejthetetlen meséje, a nemes úrfi és a török pasa lányának szívmelengető története 21. századi kép- és hangminőségben lesz látható nagyvásznon. Ezt követően filmrajzoló, filmjátszó és a legmodernebb technikát használó “virtual reality” foglalkozások várják a gyerekeket.

A nap folyamán levetítik a Kincsem (Herendi Gábor, 2017) című filmet is, majd a legtöbbet díjazott magyar színésznő, Törőcsik Mari főszereplésével a Vasvirág (Herskó János, 1958) című alkotást láthatják a nézők.

A filmszínházban Darvas Ferenc kíséri zongorán A tánczosnő (Garas Márton, 1918) című ritkán látható némafilmet. A Filmarchívum kincseiből ezzel párhuzamosan 16 mm-es vetítőről peregnek régi filmritkaságok.

A közlés szerint a napot a 90-es évek felejthetetlen kultfilmje, a Gálvölgyi János, Galla Miklós, Nagy Natália, Molnár Piroska, Németh Kristóf, Reviczky Gábor, Igó Éva és Lázár Kati főszereplésével készült Csinibaba zárja. A vetítésre ezen a napon 182 forintért lehet jegyet váltani – pont annyiért, amennyiért a premier évében. A vetítés előtt Lévai Balázs beszélget a rendezővel és a szereplőkkel. A közlemény szerint a “legcsinibabásabban” öltözött nézőt meglepetés várja, a vetítés után pedig retró bulit rendeznek a film slágereire.

A Csinibaba című filmre szerdától lehet jegyet váltani, a többi előadásra már kaphatók a jegyek online és a helyszínen.

A Filmalap kezdeményezésére 2018-tól az első magyar film bemutatójának évfordulóján, minden évben április 30-án, országszerte tisztelegnek a magyar film nagy korszakai és alkotói előtt. A programhoz eddig országszerte több mint száz szervezet és vetítőhely csatlakozott, köztük az Art Mozi Egyesület, a Budapest Film, a Cinema City, a Magyar Művészeti Akadémia, a Magyar Filmakadémia és az Uránia Nemzeti Filmszínház.