Tetszett a cikk?
  •   
  •   
  • 8
  •  
    8
    Shares

Napokban jelent meg a Szabálytalan beszélgetések Prieger Zsolttal című könyv, amit Dudich Ákos jegyez, december 18-án a szombathelyi zsinagógában lép fel az Anima Sound System, majd december 29-én Budapesten, az Akváriumban utoljára előadják elő a húsz évvel ezelőtt rögzített Shalom című lemezüket. Prieger Zsolttal beszélgettünk.

PZL – 061.hu

2000-ben elkészítettétek a Himnusz átdolgozását. A megnyilatkozásaidban vannak merész kitételek, de a zenekarra már nem jellemző a provokatív jelleg…
Mi az hogy provokáció? Semmit nem jelent. Egy szó. És miért is “provokálnék” úgy mint egy 18 éves, amikor 50 vagyok? Nemcsak primér, egyből ható provokáció létezik, vannak olyan gondolatok, amelyek lehet, hogy éppen azt az ideológia gettójellegű szcénát piszkálják áttételesen, amiből az ember jött. Liberális és ateista barátaiddal arról beszélni, hogy egyre mélyül az istenhited, és egyes dalaid most sokszor ebből a jelen pillanatra rácsodálkozó, boldog érzésből táplálkoznak, gondolom, ezt akár provokációnak is hívhatjuk… Ha valami rám, vagy az Animára jellemző volt, akkor az az, hogy amit gondolok, a világról, azt tiszta erőből, “beleállva” képviseljem, akár a világot akarjuk jobbítani mozgalmárkodással, mint azt tettük a We Strike című albumunk idején, vagy a zsidó és cigány zenéket olvasztjuk össze, mint az idén 20 éves Shalom című lemezünknél, jóval az egyre cukormázasabbá és mesterkéltebbé váló világzene “kitalálása” előtt, vagy amikor éppen metál-lemez producerei voltunk, vagy amikor tavaly a magyar őstörténetet technóval ötvöző side-projektünket állítottuk színpadra… Szeretek sokféle lenni, sőt, nagyon sokféle lenni, amikor alkotunk. Egyszerűen nem akarok magamra ismerni, akkor működik a legjobban. David Bowie például nagy hatással volt rám kamasz koromban, ő nagy szerepjátékos, de mindig is szerettem a sok furcsaságot összeeszkábáló alkotókat, Lars von Triert, Genesis P. Orridge-ot, Weöres Sándort, mert ők hiába játszanak szerepeket, aktuálisan mindegyikkel ezer százalékig azonosulnak. Én most érkeztem el 50 évesen ahhoz, hogy megértéssel és empátiával tudok gondolni a régi Prieger Zsoltokra, akiket régen aktuálisan mindig megtagadtam, nem értettem őket, bocsánatot kértem értük, hogy voltak, mostanra meg rájöttem, hogy ezekből a régi énjeimből és az azokra adott mai válaszaimból vagyok “összerakva”. Így “megbocsátással” tudok gondolni a lemezeinkre is. A legtöbb ember imádja azokat a műveket, amiket létrehozott, én azonban mindig kritikus vagyok az Animával, és azzal, amit a társaimmal létrehoztunk egyéb területeken. A provokálás tényleg eltűnt, mert a provokálás az ovis gyerek gesztusa apu és anyu felé, amikor nem akarja átlépni az ovi kapuját…. De a határátlépők mindig is izgattak. 

Prieger Zsolt Anima Sound System 2015.12.04. foto:Horváth Péter Gyula

Már a diplomamunkádat is hasonló témában írtad…
A diplomamunkámat a Neue Slowenische Kunstból és a Laibachból írtam, a totaliárus ideológiák és a művészet viszonyáról. Ez engem a mai napig izgat, ahogy Speer birodalmi építészete is, ahogy Einensteintől A jégmezők lovagja vagy a Patyomkin páncélos is meghatározó hatásúak voltak gyerekkoromban, ahogy a politikai ideológiák hasznavehetetlenségéről szóló Dosztojevszkij-regény, az Ördögök is. Annak ellenére, hogy fanatikusan hiszek az emberi jóban, ez nem akadályoz meg abban, hogy higgyem: nem fontos az emberi minőség az alkotás során, mert a művész elsősorban médium, és nem erkölcsi hérosz. Ezra Pound az olasz fasiszták, Knut Hamsun meg Hitler rajongója volt, de ettől még a XX. század legnagyobb írói. De azt gondolom, hogy lételméleti szempontból a történelem is csak illúzió, hiszen ha például Berlinben sétálok, azt látom, bárhova nézek, mintha egy szofisztikált, ügyes Führer irányítaná onnan Európát, miközben az emberek azt hiszik teljes meggyőződéssel, hogy szabadok, csak közben ma a “politikai korrektség” és nem mondjuk az antiszemitizmus a pusztító dogma, és ha megsérted a PC kódexét, akkor lehetetlenné vagy téve azonnal.  Az egész olyan, mintha egy Philip K. Dick-regényben lennénk, ahol semmi sem az, aminek látszik. Vagy mint a South Park legújabb, 19., idei évadában, ahol a feminista-korrektista-safe space-es eszementek irányítják a világot. Lealacsonyítónak tartom és mélyen emberellenesnek, és persze leginkább kiröhögnivalónak, hogy vannak, akik komolyan az emberi szabadság próbakövének tartják, hogy mondjuk legyenek az állatokkal való fajtalankodást megengedő jogszabályok, vagy hogy van, aki szerint kifejezetten náci gesztus, amikor külön kisfiú és kislány-wc-ket üzemeltetnek az óvodákban, mert nehogy már befolyásoljuk ezeket a szerencsétlen nebulókat identitásügyileg. Ezek az eszementek próbálják magukat FEMEN- meg jogvédő- meg EU-karszalaggal meg nem tudom mivel álcázni, de sajnos semmi mások, mint PC-puskatussal hadonászó nyilas keretlegények. És ők aztán mindenhol ott vannak, ők azok, akik annak idején Térey Jancsit is lefasisztázták a Narancsban. Még szerencse, hogy Jánosnak nem kellett egy ezer évre náci koncentrációs táborba zárt, női testben élő, átoperálásról álmodó férfi hányattatásairól írni egy hatrészes nagyregényt vezeklésül. A “megélhetési liberálisoknak” sohasem voltak fontosak sem a melegek, sem bármilyen más kisebbségiek, ők csak alkalmazkodnak a kor elvárásaihoz. szörnyűek, a másik oldal meg szintúgy: ne legyenek illúzióik a mostani hatalmaskodóknak se, mert a “politikai keresztényeknek” is forrósítják már az üstöket a pokolban.

Prieger Zsolt Anima Sound System 2015.12.04. foto:Horváth Péter Gyula

Ha már az imént szóba hoztad Bowie-t, ő az első lemezét megtagadta. Te hogy viszonyulsz a legkorábbi Anima munkákhoz? 
Mindegyik lemezzel ambivalens a viszonyom, értem a kiváltó okát, és megértéssel viszonyulok a politizáló, a provokatőr, a mindent mindennel egybeolvasztó, a poppal kísérletező énünk irányába, de nem foglalkoztat a múlt, a jelent próbálom intenzíven átélni, mert “a félig megélt élet rettenet”, ahogy azt Melville Moby Dickjében olvashatjuk. És a teljesen megélt élethez nekem az kell, hogy rengeteg dolgot csináljak, hogy ne érdekeljenek a határok. A napokban jelent meg az első dal egy zsidó kántornő, Polnauer Flóra Marlene Dietrich-adaptáció-albumáról (PollyFlow: Lola, Lola), amelynek egyik producere vagyok Bihari Balázs mellett, de amikor például Németh Gergővel dj-zünk, kemény technót játszunk, az is más világ, aztán meg szabadidőmben meg az Aurórába megyek Jazzaj-rendezvényre, szóval ahogy öregszem, egyre inkább frissülök és próbálok még sokoldalúbb és érzékenyebb lenni. Szeretek tanulni. Nálam sokkal fiatalabbaktól is.

Részben punkzenén nőttél fel, szereted a gitár hangzását, de meglehetősen kevésszer nyúlsz hozzá. 
Valóban a Clash-en és társain nőttem fel, meg persze Velvet Undergroundon és Stooges-en. Az első kazettánkon voltak már hardcore gitárelemek, producere voltam a Strong Deformity nevű kemény zenét játszó zenekar egyik lemezének, most a Freshfabrik volt énekesének, Pityesznek dolgozom egy új számán, amit pszichedelikus, Chase-fúvósokkal leöntött mocsár-rocknak álmodtam meg… A We Strike-ban is vannak rockos keménykedések. Az Anima sosem a biztonsági játékról szólt, és azok a projektek sem, amikhez valaha közöm volt. Ennek ellenére egyre derűsebb és pozitívabb vagyok… Az alkotói szenvedélyem ugyanolyan intenzív, ezerszázalékos a küzdelem és játék a matériával, ugyanúgy, ahogy 25 évvel ezelőtt.

Prieger Zsolt Anima Sound System 2015.12.04. foto:Horváth Péter Gyula

A lányod a zenekar énekesnője, a testvéreddel és Németh Gergővel írjátok a dalokat, akinek az édesapja szintén éveket játszott az Animában. Az, hogy részben családi vállalkozásként működik a zenekarod, annak nyílván rengeteg előnye van, de van-e hátránya? 
Ennek nem “előnye” vagy “hátránya” van, hanem ez van… Ez nem direkt van kitalálva, erre nem írtam forgatókönyvet, ez nem a Prieger Family and Friends, ez egy organikus ügy, ez a status quo, ezt adta a gép, vagy a sors, és ennek örülni kell. A lemezek, a koncertek, a dalok és Fanni társszerzősége (ami nem volt húsz évig az Animában, hogy énekesnők belerakták volna valamelyest a szerzői vénájukat) természetessé teszi a dolgot, amiért nem győzök hálát adni az égnek. Én nem neveltem inkubátorban a lányom énekesnőnek. Totálisan nem érdekelt, hogy mi lesz belőle. Ha szakácsnő vagy kézilabdakapus lenne, ugyanígy szeretném. De mivel mindenhol ott volt, mert elválaszthatatlanok vagyunk kicsi kora óta, átvette a rezgést, meg hát kapott egy adottságot. Nálunk mindenki zenélt, de olyan extrém módokon is, hogy az egyik unokatestvérem, Tamás például komoly gitárokat épít a szakmai elitjének, nagyanyám testvére meg minden vasárnap házi zenélést tartott, mert a haverjaival volt egy vonósnégyesük. Fanniban ez benne van, sosem volt egy percet sem énektanárnál, ezt így kapta gyárilag, erre van predesztinálva. Annak idején, mikor pici volt, megkérdeztem, tőle, hogy van-e kedved elénekelni a Tekerd! című dalt? Ő meg mondta, hogy ja, ha kapok érte egy Twotwoone-nyalókát… Ma már énekel az éneklés öröméért is. Nekünk ez az életünk, ebből táplálkozunk, nincs semmi előre kitalálva. Hovatovább marketing nélküli zenekar vagyunk, ha nem jött volna a fotós kollégád, tíz éves zenekari fotót tudnék adni a cikkhez. Mögöttünk nincs csapat, akik grafikai ötletet adnak, szervezik a marketinget. Másnak van managere, csapata, napi fotója, meg szponzora, meg ruhatervezője, nekünk meg – kicsit bénán hangzik, de igaz –  életművünk van. A lemezborítót fél óra alatt kitalálom a grafikussal, a legújabbat éppen Éder Krisztián barátommal, de nem azért mert ő most menő, hanem mert a tesóm, az öcsém, és szeretjük egymást, szóval minden lazán, organikusan és természetesen működik. A magyar popzene egyébként is olyan, hogy mindenki játszik a pöcsével a homokozóban, úgyhogy itt jobban teszi mindenki, ha először nagyon-nagyon szerény. 30 éve nevetek a magyar sztárkodáson, ahogy be tudnak vonulni egy-egy backstage-be 5 éves zenekarok, annyira édesek, hogy megeszem őket, de majd felébrednek, hogy itt egyáltalán nincs mire nagyképűnek lenni. 

Állítólag szólólemezen is dolgozol…Énekelsz is?
Igen, jövőre jelenik majd meg, persze, már volt, hogy ezer projekten dolgoztam és maximum öt valósult meg belőle. De igen, írtam egy pár dalt, és énekelni is fogok… Olyan dolgok lesznek, ami egyáltalán nem az Anima kontextusa. Jövőre leszek ötven, és hát miért is ne csinálhatnék ötven évente egy szólóalbumot? Valószínűleg ugye második nem lesz. Egyébként meg olyan lesz, mintha  a régi-sulis-technót összekevernéd a Brian Eno-féle Talking Heads-szel, vagyis lecsupaszított techno lesz funkos elemekkel. Egyelőre ilyen. Mondjuk, ahogy magamat ismerem, még lehet belőle country-lemez is. 

Prieger Zsolt Anima Sound System 2015.12.04. foto:Horváth Péter Gyula

A lányod mutat neked új zenéket? Szóval, milyen az, amikor az egyik zenekari tag legalább harminc évvel fiatalabb a másiknál?
Az kifejezetten jó. Csakhogy nálunk én vagyok a fiatalabb, ő meg úgy viselkedik, mint az anyám. Hol voltál, ne bulizz ennyit, ugye nem rosszalkodtál, vigyázz, amikor lelépsz az úttestre, figyi, apa, nem lesz kicsit túl fiatal hozzád, ne legyél egyszerre szerelmes 23 nőbe, stb stb…nagyon vicces. És ez megy folyamatosan, nálunk ez is fordítva van, de rajongó szeretet fűz bennünket egybe, az szerintem nyilvánvaló mindenki számára, aki ismer bennünket. A zenére visszatérve, ő is zenei mindenevő, mint a faterja, mert én aztán mindent meghallgatok, ezerszám tolom az újabb és újabb zenéket…  Fanni a lelki dolgokban van benne 100%-ig, ami rezonál a Gergőben és bennem lévő istendícséretre, persze, és ez annyira inspiráló, de igazából meg nem lehet róla beszélni okosat, mert az istenhit az olyan, mint a szex, totál magánügy. Az, ami az ő hangjában rezonál, az belőlünk nagyon sok zenei témát hoz elő. Ma olyan zenét játszunk pont ezért, ami Fanninak a legjobban áll, és ez nem volt megtervezve, hanem így alakult, és közben meg a saját spirituális világunkat is így tudjuk a legjobban kifejezni. Ő a tökéletes médium. Most annyi változás után kicsit olyan lett az Anima, mint egy urbánus gospel zenekar, csak a mi gospelünk nem egy stílusban nyomul, hanem ezerben. Most valószínűleg egy hangminta-lemezzel rukkolunk elő, amin megnyilvánul a hip-hop iránti szerelmünk. Először úgy volt, hogy egy ortodox Anima-hip-hop-lemezt készítünk magyar dumás barátainkkal, de közben én annyira besokalltam a magyar hip-hop ízléstelen butaságától, meg az ilyen Pilvaker-jellegű, költészetpártinak álcázott hurkafesztiváltól, hogy nem lesz hip-hop-lemez, pedig Saiddal meg a Killakikittel meg még nagyon sok más előadóval dolgoznék szívesen a jövőben is. Gergőnek szerencséje volt, ő a legjobb rapperrel dolgozott a közelmúltban, Pajor Tamással.

A producernek dalból van lelke. Ehhez képest az Anima 3-4 évente jelentkezik az utóbbi években lemezekkel…
Persze, mert közben megállás nélkül projektelünk. Ugye nem azt várnád el tőlünk, hogy a Magyarországon működő matuzsálem-zenekarok módján mindig ugyanazt csináljuk és évente ismételjük is meg? Meg ugye régen, ha valamiről kevesen tudtak, az volt a kult, az volt a menő, de ma már csak az lehet egyből ismert, amit mocsokká tolsz mindenhol, és még az OTP-reklámban is te vagy. Ez már teljesen más világ. Ezt nem kell utálni, de tudni kell, hogy ez van. Aki ezt nem veszi tudomásul, az megkeseredett lesz. Sok velem egykorú pályatársam kérdezi, hogy “miért vigyorogsz egyre többet? Nem látod, hogy egyre szörnyűbb, rosszabb a világ és egyre szarabbak a zenék?” Dehogyis rosszabb, válaszolom erre, nem rossz, csak más. Vagy mindig is rossz volt. Meg az is benne van ebben, hogy én leginkább dolgozni és gondolkodni szeretek, kitalálni, nem pedig egy produkció utóéletét gondozni, ezért bizonyos projekteimről kevesen tudnak. Ki emlékszik a Dubcity Fanatikz-ra például. Vagy tavaly csináltuk a Sword and Scythe elnevezésű fura-techno projektünket Gergácz Gábor barátommal, egyszer előadtuk , próbáltunk rá nap, mint nap fél évet, összesen és ennyi, most éppen pihen, mert más ügyeken törjük a fejünket… Mások ezt évekig reklámoznák, hogy ez egy szkíta ősmagyar techno-izé, húha, most figyeljetek ám, ilyen még nem volt!! Több hónapig vágtunk rá ütemről-ütemre zenét követő filmet, de egyszerűen élveztem, és ha már túl vagyok rajta, megcsináltuk, akkor már nem érdekel annyira, mennék tovább, felfedezendő új világok felé. Saját magam menedzsere és marketingese és sajtósa és mindenese vagyok, de persze ha valaki jelentkezne, hogy ő nagyon szívesen lenne az Anima marketingese, pláne managere, és kiderülne hamar, hogy jobban csinálná mint én, a legnagyob örömmel bíznám rá ezeket a feladatokat, mert ezt nem nekem találták ki, mondjuk, vicces, hogy ezt mondogatom 30 éve és ugyanúgy én csinálom.  

Ha nem restartolod annyiszor a zenekart, lehet, hogy fenn lehetett volna tartani az Animának azt a népszerűségét, ami az ezredforduló környékén jellemezte a csapatot, amikor tízezrek buliztak rátok a Szigeten…
Ha ugyanazt ragozod, fenntarthatod a sikert… Meg tízezrek, ok, és akkor mi van? Emlékszem, akkor az volt a bajunk, hogy hú, túl sokan vannak, a háromnegyedének fogalma sincs, mit akarunk, úgyhogy vége volt egy koncertnek, taxiba ültem és mentem haza. Nem igazán akartam én abban résztvenni. A Kispál és a Tankcsapda nem ugyanazt csinálták egész pályafutásuk során? Persze ettól jók, sikeresek, és kedveljük őket, Lovasi különösen szórakoztató figura és költői szinten ír szöveget, sőt, a Kiscsillag tán még jobb, mint a Kispál, de ez nem én vagyok. Nekem változnom kell folyamatosan, én másképp veszem le az antennáimmal a világot. Eszembe nem jutna ma népzenét mixelni bármivel, amikor a world music már popkontextusba került, ahogy sosem csinálnánk Csinálj gyereket és Tedd a napfényt be a számba jellegű dalokat, mert minek újra? Ne feledd, én egy teljesen más attitűdben éltem egész fiatalkoromban, a zene akkor egy médium volt, nem cél, nyilván nem fogok megváltozni… Azt hiszed, hogy nem voltunk vagy vagyunk tisztában azzal, hogyan kell előállítani népzenei alapú technót? Vagy más divatos terméket? Ezzel már jóval azelőtt  leálltunk, hogy divat lett volna belőle. Arról nem beszélve, hogy mindig is zavarban voltunk a betegesen nagy siker évtizedében, ahogy már mondtam. Meg nem csak zene van, ami persze a fél életem, hanem egy csomó csoda, írás, újságcsinálás, foci, költészet, bulizás, barátnőkkel lógás, Szombathelyre vagy Barcelonába utazás, ezek ugyanolyan fontosak, mint a dalírás és zenei alkotás, és hidd el, próbálok helytállni mindegyikben.

25 éve benne vagy ún. éjszakában, koncertezel, DJ-zel. Hogy változott meg az elmúlt években a pesti éjszaka? 
Most sokkal többet bulizok az éjszakában, régen úgyszólván minimálisat, ezt is fordítva csinálom, mint kellene. Most elképesztően feljött a mainstream pop, lásd a Budapest Park koncertjeit, de most a technóban is óriási ébredés van, szeretek nagyon DJ-zni Gergővel, imádjuk kőkemény minimalista 4/4-ekkel leverni az fejeket… Ma szinte minden nap vannak hatalmas partyk, nézd meg a Deadcode vagy az NVC hatalmas bulijait, olyan dalokra, mixekre építve, amiket soha nem adna le mondjuk a közszolgálati rádió, és mégis óriás sikerek és ezreket vonzanak. Szóval a siker is más kontextusba került mára, ezért nem is számít. De én szeretek mindent másképp csinálni, mint ami elvárható lenne. Például manapság már hétfőn és kedden szeretek a legjobban bulizni. Szóval a pesti éjszakáról, noha sokat vagyok benne, de mégsem engem kéne megkérdezni. Én nem elemzem, én csak lebegek benne a Központtól a Corvinig.

Jó dolognak tartod, hogy a DJ-k fesztiválokon ugyanolyan headlinerek, mint mondjuk a Motörhead?
Ha Sven Vath-nek, Jeff Millsnek, Adventnek vagy Mark Broom-nak hívják, akkor jó, ha David Guettának, Aviciinak vagy Skrillex-nek hívják az illetőt, akkor meg kifejezetten rossz dolog… 

Prieger Zsolt Anima Sound System 2015.12.04. foto:Horváth Péter Gyula

Újságot is írsz, markáns gondolataid vannak a világról, akkor az első könyvednél miért egy újságíró kollágával, Dudich Ákossal együtt készíted, miért nem írtál valamiféle naplót, vagy bármi mást?
Nem vagyok egy tőrölmetszett szépíró, annak még nem jött el az ideje, de írok verseket régóta, és lehet, hogy lesz is ezekből könyv is jövőre. Az Istenanya-identitást és az érintetlenség dogmáját járom körül ezekben a szövegekben. Elkötelezett Szűz Mária-rajongó vagyok, tényleg, nem viccelek, és mindent elolvasok, ami ezzel a témával kapcsolatos. Ez megint egy teljesen más szegmense a tudatomnak és az életemnek, mint mondjuk a rave, a modern techno vagy a miami bass vagy éppen a totális futball, azt gondolhatod, de sokat kapok tőle nagyon. Szükségem van rá. Ha meg az embernek van egy pozitív, szilárd elképzelése a hitről, akkor erről szívesen beszél, de lehet, hogy jobb ha mindezt experimentális költemények formájában teszem meg, én ugyanis nem vagyok Semjén Zsolt, hála az Istennek. Ugyanakkor nagyon távol tartom magam a közéletet megfertőző szélsőségektől, ilyen például, amikor kimondják a szót: “kereszténydemokrácia”. Na, mondom, az meg mi a fene? Olyan nincs is. Eleve már a demokrácia is egy értelmetlen szó, aminek szintén semmi jelentése. Hiszen a demokrácia csak arról szól, hogy válassz a népszerű és népszerűtlen között. Erről szól. Nem a jó és rossz között választasz, hanem a jobban marketingelt, ügyesebben eladott hazugság mellett voksolsz. Ennyi. Mondom, ahogy végső soron az intellektuális megközelítéseknek sem, úgy a szavaknak nincs semmi értelme. Ez egy mesterséges konstrukció, egy káprázat, egy kártyavár, amiben azért hisznek az egyébként semmi fontosban, anyagin túliban nem gondolkodó emberek, hogy ne akasszák fel magukat rögtön az első fára.

Meghitt viszonyod van a partykultúrából hozott transz állapotokkal. Ez hozzá tudott segíteni a hit megerősítéséhez? Megjelent már Mária kék ruhában?
Ha a kérdés a drogokra vonatkozott, igen is lehet a válaszom, mert szerintem mindegyik drog spirituális is egyben, főleg akiben erre van fogékonyság. De igazából meg nem a teljes válasz. Nem, mert ezek energiák, nem transzállapotok. Vannak magas rezgésű előrevivő isteni energiák. Nagy tisztelője vagyok a római katolikus, csillagjáráshoz hasonló miserendnek, az univerzumot leképező kalendáriumoknak, a Dalai Láma autista mosolyának, a zen semmit sem tudó nagymestereinek, akik szelíd mosollyal körbenéznek és bevallják, fogalmunk sincs semmiről. Na, ez egy a legbecsületesebb kijelentés, amit hallottam. Mert kinek van közülünk bármiről is fogalma, nem? De ugyanakkor meg van a másik oldal, mert vannak olyan sötétnek mondott metál zenék, amikben több az isteni jelenlét, mint néhány misében. Dr. Zoidberg brutális techno-setjeiben vagy Pándi Balázs zaj-projektjeiben is több a spiritualitás, mint egy-egy béna istentiszteletben. Szóval Istenről vagy nevezd, ahogy akarod, mert nem ez a lényeg, hanem az az energia, ami magas rezgésben, szeretetben összefűzi a jelenségeket, csak teljes szabadsággal lehet gondolkodni, mert maga a szabadság a teljes élet, ami mégis titokzatosan van felelősséggel összegyúrva. Ennek a felismerésétől vagyunk emberek, semmi mástól. Zabálni, dugni, aludni, másikat elnyomni, felfalni, na ezt, az állatok is tudják. 

Te, aki mindig is a háttérben dolgoztál, most ebben a könyvben nagyon is kiadod magad…Nem bántad meg? 
Nem, mert nem vagyok meztelen. Pontosabban meztelen vagyok, de csak a lelkem az, és nem a fenekemet mutogatom vagy nőkről anekdotázom. Ebben a könyvben nem szerepel olyan, mint ahogy pályatársaimról szóló munkákban szokott, hogy melyik hangmérnöknek milyen szagú a lába, és az sem szerepel benne, hogy hányszor váltam el. A könyv meg felkérésre született, nem az én ötletem volt. Anima-könyvet nem akartam, mert egyetlen lemezünk sincs meg otthon, és egyetlen évszámmal sem vagyok tisztában, sőt, ugye kép sincs a múltból kb. Érzéseim, benyomásaink vannak és nagyon jó, extatikus élmények, arról meg szól itt pár fejezet a könyvben. Mert ezek maradnak csak meg, felesleges dolgokat kirostál az agyam. Tudok fegyelmezett lenni, de igazából meg lazán fogom fel az életet, miközben minél kevesebb kárt szeretnék okozni. Ez a könyv remélem, nemhogy kárt nem okoz, de inkább pozitív impulzusokat ad. Lehet hogy sok benne a könyvcím, az előadó, a producer, a spirituális tanító, de mivel nekem is sokat adtak, miért ne meséljek róla a potenciális olvasónak, nem? Ha csak annyit tudhat meg belőle, aki elolvassa, hogy ami körülvesz minket, amit úgy általában “fontosnak” tartunk, a siker, menőség, a státusz, a “munka”, az teljes káprázat, spektákulum, kamu, a “normális” élet tébolya, a négyévenkénti választások hiábavalósága, az iskoláknak nevezett koncentrációs táborok rendje, ami kiköpi az engedelmes és már gyerekkortól alvó, tudattalan, vagy félhalottként vegetáló emberek milliárdjait. De van egy jó hírem: a másik oldalon viszont egy tudatosan megélt élet lehet a miénk, amely koldusnak és gazdagnak egyaránt megadatik, ahol a szeretet nem más mint figyelem, és hogy létezik egy majdnem magasfeszültségű kapcsolati háló, ami mindent mindennel egybefűz és áram alatt tart. És ha ez utóbbi megéléséhez még az alkotás képessége is megadatik valakinek, az csak mosolyogjon, szeressen, figyeljen és lásson minden pillanatban csodát, és köszönje meg. Én is ezt próbálom tenni, kábé erről szól a könyv. Mosolygok, szeretek, figyelek, megköszönöm.

Fotó: HORVÁTH PÉTER GYULA


Tetszett a cikk?
  •   
  •   
  • 8
  •  
    8
    Shares