Napokban tette közzé a Hammerworld magazin azt a 200 szakmabeli véleményét tömörítő listát, amely szerint a legnagyobb hatású magyar metál lemez a Moby Dick Ugass kutya! című albuma, ezen a listán a Kegyetlen évek pedig a nyolcadik. Már ez is elég indok lenne ahhoz, hogy Rozsonits Tamással, a Moby Dick talán legjobb periódusának egykori dobosával beszélgessünk, de a valódi apropót az adta, hogy ő jegyezte le Schuster Lóránt Kaptafa című önéletrajzi jellegű könyvét. A Sony Music, az EMI és a Universal kiadók egykori munkatársával, Rozsonits Tamás rockszakíróval beszélgettünk. 

PÁN – 061.hu

A P.Mobil az egyik legjobban dokumentált magyar zenekar. A könyv írása közben volt olyan infó, ami még téged is meglepett?
A metakommunikáció, mint információ-hordozó. Az az intenzitás, őszinteség, beleélés, lelkesedés, hevület, rajongás, düh, ami kísérte Lóránt közléseit, magával ragadó és felejthetetlen. Ám te nyilván a ténybeli közlésekre gondolsz elsősorban. Volt olyan infó, igen, ami nekem is újdonságot jelentett, párat a könyv is tartalmaz, a többi még titok marad. Nem lőttük el az összes puskaport, de akad olyan is, ami publikálhatatlan.

Rozsonits TamAs a Moby Dick dobosa volt a 80-as Evekben foto:Horvath Peter Gyula

Honnan jött az ötlet, hogy te írd meg a könyvet? Hogy kezdődött el a munkakapcsolat?
Engem is meglepett, amikor Lóránt felhívott 2012 májusában, hogy szeretne egy önéletrajzi könyvet írni, van-e kedvem és időm ehhez. Egy magyar rock-rajongó újságíró kaphat-e ennél fontosabb hívást? Aztán találkoztunk, átbeszélgettünk egy egész napot, ismerkedtünk, felmerültek kérdéseink…  a végén belecsaptunk egymás tenyerébe és elindult a közös munka. Természetesen ismertük egymást korábbról, mert amikor a P. Mobil Sopronban koncertezett, mindig megengedték, hogy a Moby Dick előttük játszhasson, még az 1980-as években. Aztán a Best Of Rock FM Rádióban többször is volt vendég Lóri, talán megtetszett neki az a hozzáállás, ami rám jellemző a rockkal kapcsolatban. A korábban megjelent cikkeimet is olvasta itt-ott-amott.

schuster_lorant_kaptafaMilyen munkamódszerrel dolgoztatok? Tényleg kocsmákba ültetek be? Mennyi ideig tartott a munka?
Szerdánként reggel 10-kor találkoztunk az én lakásomon kb. másfél évig szinte minden héten, és sok P. Mobil koncertre is meghívott Lóránt.  Minden alkalomra felkészültem egy-egy témából, kérdéseket tettem fel, a válaszokat diktafonra rögzítettem, majd a leírandó szöveget az én „tésztaszűrőmön” átvezetve megpróbáltam elérni, hogy a szavak felkeljenek a papírról, úgy érezze az olvasó, mintha személyesen neki mesélné Lóránt az életét, egyes szám első személyben. A „kocsma” az én lakásom volt. Lóránt a közös munka legelején leszögezte, hogy a vendége vagyok, amíg együtt dolgozunk. Kiválóan főz és akadt, amikor rendeltünk kaját, italt meg én hoztam Sopronból, finom borokat, söröket, Lóránt pedig pálinkát. A fontos dolgok mindig az asztal mellet dőlnek el, nem? Asztal alá sosem kerültünk, de nagyon jó hangulatban folyt a közös munka, szép szakasza az életemnek. A munkakapcsolatunk barátsággá nemesedett, nagyon hamar már lemezeket, könyveket, filmeket csereberéltünk. Hihetetlenül érzékeny, nagyon művelt, szuperintelligens ember.  2013 ősz végére elkészült az 1.0-ás kézirat, aztán a következő év elején rákot diagnosztizáltak Lórántnál. Amíg a betegséggel harcolt, nem vettük napirendre a kéziratot, más P. Mobil kiadványok megjelentetésében segítettem, a kapcsolatot folyamatosan tartottuk.  (Azon kevesek közé tartoztam, akik személyesen is látogathatták őt a betegágyánál.) Amikor meggyógyult, 2015 júliusában két hétig összeolvastuk és ahol kellett, javítottuk a Kaptafa szövegét, kikerült a politikáról szóló fejezet, de kibővült a kézirat a betegségről szóló befejező résszel, aztán indult a nyomdai munka. A megjelent kötetet november utolsó napjaiban foghattuk kézbe.

 

Szerinted is akkora baj, hogy nem volt 1978-ban a Mobilnak lemeze? Végül is telt házak előtt játszottak, és az lett volna a karrier maximuma, amit elért a Piramis… Telt házak a Kisstadionban, számos Egymillió fontos hangjegy felvétel….
A P. Mobil 1978-ra abszolút lemezérett volt. Azoknak a daloknak akkor, frissen kellett volna megjelenniük.  Nem kislemezeken. (A kislemezek kultúrája sohasem alakult ki hazánkban.) A nagylemez értékmérő, megadta egy zenekar valódi súlyát, hitelét, tekintélyét, komolyságát. Ha az évszámot nézzük, akkor startolt a Hobo Blues Band, a baboskendős Beatrice, a Korál a Taurus örökségén, jött fel a bakancsos Edda Művek. Nagylemezek tekintetében az év kiemelkedő albumai a szupersztár státuszba emelkedet Piramis: II., az átalakulás után magára találó LGT: Mindenki, a csúcson túljutott Fonográf: Útközben, a Csillagok útján járó Omega, a feloszlás előtt álló eredeti Skorpió: Gyere velem, a V’Moto-Rock felemásra sikerült debüt-albuma és a Mini: Vissza a városba című remek első lemeze. Ezt a mezőnyt az ereje teljében muzsikáló P. Mobil Vikidál Gyulával az énekesi poszton komoly értékkel díszítette volna, ha nagylemezük jelenhet meg. Gondolj bele: már a Honfoglalást is bemutatták koncerteken addigra. Egy lemezgyári belső anyagból (amely mára már hozzáférhető) világosan kiolvasható: a Piramist (és más, „őszinte, kőkemény” zenekarokat) az Aczél György vezette kulturális kormányzat befogta a lázadó „csöves nemzedék” elé, de nem azért, hogy húzzanak, hanem, hogy ők diktálhassák általuk az irányt és a tempót. Mi történt a Budai Ifjúsági Park 1978. április 30-i nyitóbuliján? „Véletlenül” nem szólalt meg a P. Mobil énekcucc, a Piramis meg nem adta kölcsön a sajátját. Ahonnan mentő vitte el Vikidál Gyulát. Ha ott játszhatott volna a P. Mobil, nem alakult volna ki a Piramis-jelenség. De a Mobil nem játszott. Mert őket nem lehetett volna igába hajtani.

 

Nagy Skorpió és HBB rajongó hírében állsz, de azt nem tudtam, hogy ugyanolyan nagy Mobil-rajongó is lettél volna. A Mobil a „harmadik”? Hol a helye a Mobilnak most az életedben?
„Ravasz a kérdés, de valós” – hogy Bada Dadát idézzem. Az első élmények meghatározóak és elkísérnek egy életen át, mint az első szerelem például. 14 évesen lettem rockrajongó, amikor meghallottam a Skorpió Kelj fel! című nagylemezét. Látod, milyen fontos, kinek volt nagylemeze és kinek nem? Akkoriban egy zenekarhoz vagy a rajongótáborához tartozni úgy működött, mint az indián törzseknél a vérszerződés: ha valaki  valakit elárult, arra kínzócölöp és kínhalál várt. Így tehát én nem hirdettem, de a Skorpió  (és Új Skorpió) mindenek felettisége mellet nagyon szerettem a P. Mobilt, a Dinamitot, a HBB-t, a Locomotiv GT-t, a Piramist, a V’Moto-Rockot, a Korált, a P. Boxot, a Minit, a Syriust, a Generált, a Fonográfot, a Karthagót és sorolhatnám a szólistákat is. Mindenkinek minden lemezét megvettem és rendszeresen hallgattam. Az első zenekarommal P. Mobil és HBB-számokat tanultunk meg először. Rengeteg koncertre jártam, így élőben elcsíptem még az akkori nagyokat, volt mit összehasonlítani.  Mára már nyilvánvaló számomra és kijelenthetem, hogy a P. Mobil a magyar rocktörténet legfontosabb zenekara, indíttatásukban, következetességükben, kitartásukban, hatásukban, hitelességükben, minőségükben, zenéjükben, szövegeikben, megjelenésükben és a kiadványaik tekintetében. Lehet erről persze vitatkozni, állok elébe!

Te, aki a zenészek közé tartozol, hiszen évekig játszottál a Moby Dickben, egyben a magyar rock elkötelezett rajongója is vagy. Nem tartják szokatlannak ezt a zenész kollégák?
Remélem nem! Annyi mindent kaptam a rockzenétől, hogy egész életemben van mit törleszteni. Igyekszem is megtenni mindent az ügy érdekében. Azt látom, inkább tisztelik és segítenek, mint furcsán tekintenének az önként vállalt küldetésemre. Csak az zavar, hogy néhányan esetleg a sértődöttségüknek adnak hangot, ha bizonyos sorrendiséget vélnek felfedezni a közléseimben. Ez pedig tévedés. A hitelesség számomra a kulcsszó. Azok a rockzenekarok, akik bevállalták a lemezhez jutás érdekében, hogy  például  S. Nagy István írjon szövegeket, vagy B. Tóth László legyen a lemezanyag szerkesztője, ne hasonlítsák magukat azokhoz, akik nem pucsítottak be az egykori hatalomnak ezért vagy azért. És itt nem S. Nagy Istvánnal van problémám…  A magyar rockzene az 1970-es években semmivel sem maradt el a világszínvonaltól, csak mások voltak a lehetőségek és a körülmények. A magyar nyelv az anyanyelvünk, ez köt össze minket, ez a közös nevező, bárki bárhogy gondolkodik, ezért vigyázzunk rá és ápoljuk!

Volt mód arra, hogy kontrolláld az igencsak önfejű Lórit a Kaptafa írása közben? Voltak esetleg „vad részek”, amikor kimaradtak?
Eszembe sem jutott kontrollálni őt! A Kaptafa az ő könyve, az ő élete, az ő történetei. Milyen jogon szólhatnék én bele? Az viszont igaz, hogy maradtak ki részek, mert az emlékezés nagyon sok dolgot a partra mos, ami nem publikus. A politikai tevékenységet taglaló rész az utolsó pillanatban röppent, de nem azért, mert rossz, ellenkezőleg: annyira erős lett, hogy egy önálló kötetté lehet fejleszteni később.

 

Konzultáltatok esetleg Kékesi Bajnokkal, amikor megírtátok, hogy szexfilmet forgatott? Lóri sok privát infót is megoszt, fel vagytok készülve sértődésre, perre?
Tisztázzuk: nem az én történeteim ezek! A Kaptafa Schuster Lóránt könyve, azt vett bele, amit akart! Ő olyan ember, aki a tetteiért, szavaiért vállalja a felelősséget. Eddig senki nem kereste őt sértődötten, és perről sem tudok. Nyilván, ami a könyvben szerepel, az úgy történt, más szavakkal: minden igaz!

Bencsikről alig ír Lóri más, kevésbé fontos zenészről több szó esik a könyvben. Miért? Te vagy ő döntött az arányokról?
A Kaptafa munkálatai alatt párhuzamosan zajlottak a P. Mobil kiadványok megjelenései is. Mivel Bencsik Samu emléke előtt egy komplett DVD tiszteleg, a Csillag leszel című, aki akarja, nézze meg, erre a könyvben is akad utalás. Amikor 2013 őszén elkészültem a kézirat első változatával, közbejött Lóránt betegsége, emiatt akad rész, amit szívesen kibővítettünk volna, ha az idő lehetővé teszi, de a múlt nyár végén a könyv nyomdába kerülésekor erre már nem volt lehetőség. Ha lesz újrakiadás, ezt  akkor pótolhatjuk.

Korábban Földes Lászlóról is írtál könyvet. Schuster Lóri ebben a Kaptafában talán Vikidál mellett őt szidja a legtöbbet. Ezt hogy élted meg?
Nem Földes Lászlóról, hanem a Hobo Blues Bandről szól Az út vadabb felén című könyvem. Mint mondtam, tartalmi kérdésekben nem nyilvánítottam véleményt. Ha Lórántnak ez Hobóról vagy Vikidál Gyuláról a tapasztalata, véleménye, az ő ügye.  Szerintem nem szidalmaz senkit. Attól, hogy Lóri hogyan vélekedik egy-egy pályatársáról, az én véleményem eltérhet. Ez nem az én, hanem Lóránt önéletrajzi kötete. Hobo szerintem a legnagyobb magyar rock-költők egyike és szuggesztív színpadi személyiség. Hosszú évekig szorosan együtt dolgoztunk. 2011 márciusa óta ez megszakadt. Vikidál Gyula pedig minden idők egyik legnagyobb magyar rockénekese az én emlékezetemben.

 

 Számos ún. nagy kiadónál (Sony, Universal, EMI) dolgoztál, ismered a kiadói mechanizmusokat. A magyar zenészek folyton arra panaszkodnak, hogy nem játssza őket a rádió. Szerinted miért reménytelen a magyar rockzene helyzete a kereskedelmi médiumokban? Te tudtál valamit tenni anno, amikor PR- managerként dolgoztál, hogy ez ne így legyen?
Tapasztalatom szerint azért, mert a farok csóválja a kutyát. A lemezkiadók heti rendszeres marketing értekezletein a kiadók vezetői döntötték el, hogy az adott művész melyik dalát futtassuk meg a rádiókban. Nem a művész! A rendkívül rossz emlékű meetingeken folyton arról volt szó, hogy a rádiók zenei szerkesztőit hogyan lehet lekenyerezni, hogy az ő tesztjükön átmenjen a dal és rotációba kerüljön. A rádiók zenei szerkesztői – tisztelet a kevés kivételnek – mindenféle ízlés és szakértelem nélküli, beképzelt, rosszindulatú, korrupt talpnyalók voltak, akiket csak a manipulált közvéleménykutatások hamis adatait tartalmazó táblázatok és kimutatások érdekeltek. Csak a tulajdonosok kegyeit keresték a horribilis fizetésükért remegve. A kereskedelmi rádiók mindegyike ugyan azt a pár száz dalt forgatta, mintha más nem is létezett volna. Tudnék most neveket sorolni, de alapelvem, hogy nem piszkítok oda, ahonnét azelőtt ettem. (Természetesen nagyon sok egykori munkatársamra nagy szeretettel és tisztelettel emlékszem vissza, ahogy sok hazai rádió, újság, televízió és koncertszervező cég szakembereire is.) A kiadók vezetői és a rádiós szerkesztők döntötték el, hogy mi kell a hallgatóknak, ők meg fenntartották a rendszert azzal, hogy hallgatták az ordenáré zenei kínálatot és megvásárolták az ott hallott előadók lemezeit (pár éve még divat volt CD-t vásárolni). Ehhez társultak a kereskedelmi televíziók „tehetségkutató” sorozatai, na, akkor ment végképp tönkre minden. Élénken él az emlékezetemben, amikor egy híres zenei szerkesztő hosszas előkészítő munka után hajlandó volt fogadni minket, az egyik legnagyobb kiadó marketing-igazgatóját és két produkciós menedzser kollégámat. Megérkeztünk, megvárakoztatott minket, majd az asszisztense bekísért hozzá. Az íróasztalára lazán felpakolt lábai közül kandikálva unottan hallgatott meg minket, közben szotyolát zabált és köpködött. A sporttáskányi CD-t és DVD-t, amit ajándékba vittünk neki, laza unalommal hajította félre, meg sem nézte az általunk gondosan összeválogatott nagyon értékes csomagot, majd ásítva közölte, hogy eddig ért ránk, mert most már nagyon fontos más dolga akadt és amúgy sem tehet értünk semmit, majd a teszten eldől minden… természetesen soha nem játszotta azokat az előadókat és dalokat, amit javasoltunk. Más: előfordult, hogy az egyik legnagyobb magyar rádió teljhatalmú zenei főszerkesztője odáig merészkedett, hogy saját maga átkeverte az egyik leghíresebb magyar rockzenekar új felvételét, hogy „rádióbaráttá” tegye a dalt. Aztán úgy sem játszotta. A máig egyetlen, de csúfos véget ért hazai rockrádió munkatársaként elmondhatom, hogy óriási zeneértő és rockzenét szerető hallgató várja, hogy végre megszólaljon egy igazi rockzenét sugárzó magyar adó, ahol nem dilettánsok és hazardőrök a tulajdonosok, a munkatársak értenek a rockzenéhez és szeretik azt, nem mellesleg kitűnően beszélik az anyanyelvüket és gondot fordítanak arra, hogy a műsoridő nagyobb részében hazai felvételeket forgassanak több tízezres adatbázisból. Hiszem, hogy lesz ilyen adó hamarosan, és ha elindul, ott a helyem!

Napokban tette közzé a Hammerworld magazin a 200 szakmabeli véleményét tömörítő listáját, amely szerint a legnagyobb htáú magyar metál lemez egykori zenekarod, a Moby Dick Ugass kutya! című albuma, ezen a listán a Kegyetlen évek pedig a nyolcadik. A Legjobb thrash albumok listáján is első az Ugass kutya!, míg a második lett a Kegyetlen évek. Hogyan élted ezt meg? Van ebben némi elégtétel is? 
Nagyon boldoggá tett és büszke vagyok arra, hogy a Moby Dick első három albuma, amelyeken én dobolok, bekerült a legnagyobb hatású magyar metal albumok szakmai szavazásának első húsz lemeze közé. Mi az, hogy bekerült? Az Ugass kutya! a szakma véleménye szerint minden idők legjobb és legnagyobb hatású metal albuma, a Kegyetlen évek a nyolcadik, a Körhinta a tizenhetedik, de a thrash műfaj első öt legfontosabb lemeze közül három Moby Dick-album, sőt, az első kettő a mi lemezünk! A Moby Dickben töltött tíz évem meghatározóan fontos, gyönyörű időszak volt. Máig érzem azt a szeretetet, tiszteletet és sok esetben rajongást, ami megható számomra. Rangot adott a Moby Dick tagjának lenni, egy életen át elkísér. Amikor a zenekar tagja lettem 1982-ben, olyan közösségbe kerültem, ahol rendkívül fegyelmezetten, szigorúan és következetesen tettünk meg mindent azért, hogy az általunk imádott rockzenét művelhessük és eljuttathassunk minél több emberhez. Nagyon erősek voltunk mi négyen, hittünk abban, hogy amit elhatároztunk, az sikerül és így is történt. Ebben a pillanatban a köszönet és a szeretet jut eszembe, amit szeretnék ez úton is kifejezni elsősorban a Moby Dick minden egykori és mai tagjának, a fantasztikus közönségünknek, a családtagjainknak, szeretteinknek, akik támogatása nélkül soha nem juthattunk volna idáig. Hálás szívvel gondolok a zenekar segítőire, szövegíróira, technikusaira, szállítóira, a lemezeink hangmérnökeire, a borítók alkotóira, a koncertek szervezőire, az újságírókra, rádiós és TV-s szerkesztőkre, mindenkire, aki részese és segítője a mi sikerünknek. Talán nem túlzás, ha azt mondom, nem éltünk hiába. 

Portréképek: HORVÁTH PÉTER GYULA

Zenekari fotó: Moby Dick archív