Befejeződött Kenyeres Bálint Tegnap című első nagyjátékfilmjének forgatása Marokkóban. A filmet nemzetközi színészgárdával, 34 nap alatt forgatták le Casablancában, Essaouriában, Marrakechben és Tangierben. Az Európai Filmakadémia rövidfilmdíját és a Sundance Filmfesztivál különdíját is elnyerő Before Dawn rendezőjének választása azért esett az észak-afrikai országra, mert ugyan közel van Európához, kultúráját tekintve mégis teljesen különbözik tőle.

MTI

A Tegnap várhatóan 2017-ben kerül a mozikba. A film főszereplője a román Vlad Ivanov, akit a Cannes-ban Arany Pálmát nyert 4 hónap, 3 hét, 2 nap című filmből, valamint a Toni Erdmannból ismerhet a közönség.

A színész egy ötvenes éveiben járó építészt alakít, aki miután nyugtalanító híreket kap cége észak-afrikai építkezéséről, úgy dönt, személyesen oldja meg a problémát. Fiatalsága helyszínére érkezve szembesülnie kell mélyen eltemetett emlékeivel, és egykori szerelme után nyomozva egyre mélyebbre merül múlt és jelen labirintusszerű szövevényében.

A főbb szerepekben Vlad Ivanov mellett Jaques Weber, Féodor Atkine, Djemel Barek, Jo Prestia, Johanna Ter Steege, és a Timbuktuból ismert Toulou Kiki lesz látható. A filmet Fillenz Ádám fényképezte, producere Taschler Andrea. A Filmalap támogatásával készült Tegnap a magyar Mirage Film, a francia Films de l’Aprés-Midi, a holland Rotterdam Films, a német One Two Films, a svéd Chimney Pot és a Film i Väst, és a marokkói La Prod közös koprodukciója – olvasható a közleményben.

Kenyeres Bálint 2005-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Egyetem filmrendező szakán. Zárás című rövidfilmje szerepelt az 56. Velencei Filmfesztivál versenyprogramjában, több mint harminc filmfesztiválon tucatnyi díjat nyert. Before Dawn című rövidfilmjének világpremierje a Cannes-i Filmfesztivál versenyprogramjában volt 2005-ben, majd elnyerte az Európai Filmakadémia rövidfilmdíját és a Sundance Filmfesztivál különdíját. 

Fotón: Kenyeres Bálint/ origo.hu