Tetszett a cikk?
  •   
  •   
  • 103
  •  
    103
    Shares

Idén számos világsztár tette bele a turnélistájába Magyarországot. Ezeket a koncerteket szedtük  össze, így az időpontokat már most bevéshetjük a naptárba.

061.hu összeállítás

SLIPKNOT 2020. február 04, 19:30

Miután tucatnyi ország listájának első helyén tért vissza hatodik, We Are Not Your Kind című albumával, a Slipknot bejelentette 2020 év eleji európai turnéjának dátumait, amely Magyarországot is érinti.  Corey Taylor, a zenekar frontemberének elmondása szerint “jó érzés visszatérni egy nagyszabású turnéra Európába és az Egyesült Királyságba. Nem számít, hányszor voltunk már, mindig azt érezzük, hogy soha nem elég, nem tudunk minden városban játszani, ahol szeretnénk. De egy dolog biztos: a közönség mindig a világ legjobbjai közül való”.

A Slipknot 17 európai országban lép majd fel, csak az Egyesült Királyságban nyolc koncertet ad. Az összes állomáson a Behemoth fogja bemelegíteni a közönséget. A Slipknot legalább annyira kulturális jelenség, mint amennyire rockegyüttes. Legújabb stúdióalbumával a Slipknot kiadta a karrierje egyik legerősebb albumát – írta a Consequence of Sound, a The Independent pedig kijelentette: “A We Are Not Your Kind nyers ambíciója ugyanolyan megdöbbentő, mint a bemutatkozó anyagnál. A dinamika talán még jobb is.” A Ringer szerint ők korunk legfontosabb heavy bandája.

FIVE FINGER DEATH PUNCH 2020. február 20, 19:00

A Five Finger Death Punch 2020 februárjában érkezik hazánkba, ráadásul a multi-platina eladásokkal rendelkező Megadeth, valamint 2018 egyik legnagyobb rock-szenzációja, a Bad Wolves is csatlakozik hozzájuk előzenekarként.  Báthory Zoltán, a Five Finger Death Punch gitárosa szerint: “Ez a line-up nagyon erős. A Bad Wolves volt az elmúlt évek nagy felfedezettje, és minden bizonnyal hozzák majd most is a formájukat. A Megadeth-nek pedig nincs szüksége bemutatásra, abszolút legenda. Dave Mustaine felbecsülhetetlen hatást erre a műfajra. Nem csupán a thrash, de a heavy metál egyik alapítójának is őt tartom, mert a riffjei és a gitárjátéka mindenkit befolyásolt, aki a Megadeth hatósugarába került… és ez egy jó nagy hatósugár.”

Dave Mustaine úgy fogalmazott “Már nagyon várom, és komoly bajba kerültök, ha nem jöttök el megnézni bennünket. Higgyétek el, nem akarjátok kihagyni. Hamarosan találkozunk!” A Five Finger Death Punch arénákat tölt meg a világ minden táján. Már túl vannak hárommilliárd streamingen, és folyamatosan döntik meg a rekordokat. A bandának 24 top10-es sikere volt az elmúlt években, és felfelé ívelő pályafutásuk nem torpan meg: 2018-ban az amerikai rockrádiók év végi összesítése szerint ők voltak a legjátszottabb előadók. 2018 nyarán és őszén zajló turnéjukkal pedig a banda több mint 250.000 dollárt gyűjtött össze és adományozott jótékonysági szervezeteknek.

PAPA ROACH, HOLLYWOOD UNDEAD 2020. március 04, 20:00

A Papa Roach öt év után ismét önálló koncerttel érkezik Magyarországra, ráadásul ezúttal minden eddiginél nagyobb bulival készülnek március 4-én a Papp László Budapest Sportarénába, a Hollywood Undead társaságában. A Papa Roach Last Resort című számának riffjeit és dallamait mindenki ismeri, aki a 2000-es években hallgatott zenét. Kétszer jelölték őket Grammy-díjra és húszmilliónál is több lemezt adtak el.  Ebben az évben pedig újabb mérföldkőhöz ért a zenekar, amikor megjelentette tizedik, Who Do You Trust? című lemezét. A Papa Roach rajongói a tavalyi VOLT Fesztiválon kaphattak némi ízelítőt a friss albumból, ezúttal azonban egy teljes Aréna-show várja a rajongókat. A hazai körökben szintén erős rajongóbázissal büszkélkedő Hollywood Undeaddel érkeznek. “Ez a turné már régóta esedékes. A rajongók jó ideje kérik, hogy csináljunk egy közös turnét a Hollywood Undead-es srácokkal – tehát megadjuk az embereknek azt, amit akarnak!” – Mondja Jacoby Shaddix, a Papa Roach énekese. 

PARKWAY DRIVE 2020. árprilis 06, 20:00

A sikeres nyári fesztiválos koncertek, köztük a Wackenes fellépés után meghirdette 2020-as európai aréna-turnéját a Parkway Drive. A Viva The Underdogs – European Revolution 2020 turné áprilisban indul Németországban, érinti majd a legendás Wembley arénát is, Budapesten pedig a Papp László Sportarénában játszanak a srácok április 6-án. A 2002-ben, az ausztráliai Byron Bay-ben alapított metalcore zenekar hatodik, Reverence című stúdióalbuma idén májusban jelent meg, a szakma és a közönség tetszését egyaránt elnyerve. A korábban öt aranylemezt és két platina DVD-t kiadó csapat friss lemeze hazai pályán a lemezeladási lista első helyén nyitott, és számos európai országban is bekerült a Top 10-be.

KORN 2020. június 09, 20:00

Debütáló albumával a Korn annak idején megváltoztatta a metált. A lemez egy új műfajt hívott életre, és a zenekar tartós sikere igazolta a kultúrtörténeti pillanat létrejöttét. Megalakulásuk óta 40 millió albumot értékesítettek világszerte, begyűjtöttek két Grammy-díjat, több tucatszor körbeturnézták a világot, és számos olyan rekordot állítottak fel, amelyet valószínűleg már nem fognak megdönteni. Jonathan Davis énekes, James “Munky” Shaffer és Brian “Head” Welch gitárosok, Reginald “Fieldy” Arvizu basszusgitáros és Ray Luzier dobos továbbra is az alternatív rock és a metál műfaj határait feszegetik, miközben karrierjük kezdete óta zenészek generációira vannak hatással szerte a világon. A The Ringer magazin szerint valódi mozgalmat képviselnek, olyan módon, ahogy a többi zenekar jelenleg nem képes.  A nu metal úttörői 2020 nyarán útra kelnek Európában vadonatúj arénashow-jukkal. Előzenekaruk az elmúlt évek egyik legnépszerűbb európai metalbandája, a francia Gojira lesz. 

SYSTEM OF A DOWN 2020. június 17, 20:00

Az 1994-ben alakult amerikai, de örmény  felmenőkkel rendelkező zenekar óriási kereskedelmi sikereket ért el öt stúdióalbumával, amelyek közül három rögtön az első helyen kezdett az amerikai Billboard albumlistán. A System Of A Down-t négy Grammy-díjra jelölték, B.Y.O.B. című daluk pedig 2006-ban el is nyerte a díjat a legjobb hard rock felvételként. A System idáig több mint 40 millió lemezt adott el világszerte. Az énekes Serj Tankian szerint a System of A Down nem egy progresszív együttes, de nyilvánvalóan nem is egy tipikus pop projekt. “Nagyon figyelünk a zenénkre, hogy biztosak lehessünk benne, ez nem olyasvalami, amit korábban már hallottak” -nyilatkozta korábban. És most, a banda végre Budapesten is fellép, első önálló magyarországi koncertjük 2020. június 17-én lesz a Budapest Arénában. Az előzenekar a brazil Ego Kill Talent lesz.

JUDAS PRIEST 2020. július 13, 20:00

Kevés olyan heavy metal banda létezik, amely akkora sikereket ért el, mint a Judas Priest 50 éves karrierje alatt. Ezt bizonyítja, hogy 2006-ban VH1 Rock kitüntetést kaptak, bezsebelték a legjobb előadásért járó Grammy-díjat 2010-ben, 2017-ben a Rock and Roll Hírességek Csarnokának tagságára is jelölték őket, a 2018-as Firepower című lemezük pedig az összes addigi albumuknál sikeresebben szerepelt a slágerlistákon. 2020-ban egy igazán fantasztikus 50. évfordulós turnéra indulnak. A Judas Priest 1969-ben alakult az angliai Birminghamben, amelyet sokan tartanak a heavy metal bölcsőjének. Az egyik legnépszerűbb heavy metal banda olyan klasszikus albumokat jegyez, mint az 1980-as British Steel, a ’82-es Screaming for Vengeance, illetve az 1990-es Painkiller. A Breaking The Law, a Living After Midnight és a You’ve Got Another Thing Coming pedig igazi rockhimnuszokká váltak.

PEARL JAM 2020. július 15, 19:30

A Pearl Jam 2020 júniusában és júliusában egy tizenhárom állomásos európai turnén vesz részt. A zenekar nyári körútja június 23-án kezdődik Frankfurtban, és július 22-én ér véget Amszterdamban. A turné részeként a banda négy fesztiválon is fellép: a Lollapaloozán Stockholmban és Párizsban, a belga Rock Werchteren, valamint a londoni BST Hyde Park fesztiválon. A Pearl Jam 2020-as európai turnéja olyan városokba is eljut, ahol hosszú évek óta nem léptek fel: Frankfurtban 1992, Budapesten 1996, Zürichben 2000 óta nem volt koncertjük. 2015. október 22-én volt a Pearl Jam első koncertjének 25 éves évfordulója. Azóta tíz stúdióalbum, több száz fantasztikus élő koncert – és az azt követő bootleg kiadások -, továbbá világszerte több mint 85 millió eladott album köthető a nevükhöz.  2017-ben beiktatták őket a Rock and Roll Hírességek Csarnokába is.

KISS 2020. július 16, 20:00

Négy és fél évtized után ezen a turnén mond búcsút rajongóinak az ikonikus banda. A sminkelt szörnyek nem kevesebbet kínálnak, mint egy óriási rock show-t pirotechnikával, lézerekkel, hatalmas színpaddal és egy kisvárosnyi lámpaparkkal. Paul Stanley, Gene Simmons, Eric Singer és Tommy Thayer vért és tüzet fognak okádni, rakétákat lőnek ki a hangszereikből és a rajongók felett szállnak. A klasszikus sminkjeikben több mint két órán keresztül játsszák azokat a dalokat, amelyek egy egészen új műfajt hoztak létre, és a KISS-t a Rock and Roll Hírességek Csarnokába juttatták. Olyan klasszikussá vált dalokról van szó, mint az I Was Made For Lovin ‘You, a Love Gun, a Deuce vagy a Rock And Roll All Nite, valamint még tucatnyi slágerük a 24 arany- és platinalemez státuszt elért albumaikról.

A 2019 januárjában, a kanadai Vancouverben indított turnéval a zenészek Észak-Amerika legnagyobb csarnokaiba, Európa nagyvárosaiba és a legnagyobb fesztiválokra jutottak már el. Még előttük van Óceánia, Ázsia, Dél-Amerika és egy újabb oda-vissza utazás az Egyesült Államokban.  Már a legutolsó koncertet is bejelentették. 2021. július 17-én az 1973-ban alapított banda utoljára abban a városban áll színpadra, ahol az egész kezdődött: New Yorkban. Az End Of The Road turnéval “Demon”, “Starchild”, “Spaceman” és “Catman” elbúcsúzik a rajongóktól 45 éves zenei karrierjüket ünnepelve, amely alatt több mint 100 millió lemezt adtak el, rekordokat döntöttek és befolyásoltak szinte minden zenekart a rock’n’roll történetében. 

NIGHTWISH 2020. december 07, 20:00

Lassan már hagyománnyá válik, hogy az elmúlt évtizedek egyik legsikeresebb metal zenekara, a Nightwish a Papp László Budapest Sportarénában várja a hazai rajongókat egy-egy nagy bulira. Így lesz 2020-ban is, hiszen a napokban bejelentették a finn szimfonikus metal együttes következő turnéjának állomásait, eszerint Budapesten 2020. december 7-én játszanak majd. A holland származású énekesnő, Floor Jansen egy interjúban pedig nemrég elmondta, hogy már befejezték a tavasszal megjelenő új lemez felvételeit, amely a 2015-ös Endless Forms Most Beautiful lemezt követi. 


Tetszett a cikk?
  •   
  •   
  • 103
  •  
    103
    Shares