A Budapesti Tavaszi Fesztivál egyik legkiemelkedőbb és legnagyobb érdeklődésre számot tartó eseményeként rendezik meg idén a 36. Országos Táncháztalálkozót és Kirakodóvásárt április 21. és 23. között Budapesten, ahol a mintegy 2500 közreműködő mellett a Boban Markovic Orkestar is fellép a Papp László Budapest Sportarénában.

MTI

A rendezvény során a küzdőtéren zajlik majd az egymást váltó táncházak forgataga és a népművészeti vásár, valamint az esti gálaműsorok is, de az Aréna kisebb-nagyobb termeiben is folyamatos programokkal várják az érdeklődőket. Péntek este Halljunk szót.! címmel a Fonó Budai Zeneházban koncerttel egybekötött bemelegítő nyitótáncházat tartanak, ahol a világ minden részéről érkező táncház-kedvelők találkozhatnak.

A Budapest Sportaréna programjai szombaton a táncházak és bemutatók sorozatával indul, a folklórban leggazdagabb Kárpát-medencei tájegységek és a magyarországi nemzetiségek felsorakoztatásával. A néptáncokkal csak most ismerkedők tanulhatják, mások gyakorolhatják az egymást követő, más és más hangulatú táncokat a küzdőtéren.

Fotó: Gorácz József

Ennek a programrésznek kiemelkedő pontja a Minden magyarok tánca, amely során mintegy száz fő áll színpadra a világ legkülönbözőbb részeit képviselve. A program lényege, hogy a határokon kívül élő magyar néptáncosok és népzenészek teret kapjanak tudásuk bemutatására. Az aprók tánca, a kézműves foglalkozások és Tücsökringató a gyermekeket várja, majd tini táncház következik, amely egyúttal a művészeti szakiskolák fórumaként is szolgál. A szombat esti gála műsorán fellépnek Magyarország kiemelkedő néptáncegyüttesei, hagyományőrző együttesei és a határon túlról érkező népművészek is. A programot hajnalig tartó éjszakai bál teszi teljessé, amelynek a Fáklya Klub ad otthont.

Vasárnap a gyermekekre és a gyermekes családokra fókuszálnak a szervezők. Az észak-alföldi régiót bemutató Aprók Báljának különlegessége, hogy a küzdőtéren a gyermektáncosokkal együtt a közönség is részt vehet a táncokban, valamint bárki kipróbálhatja magát a népi játékokban és ügyességi versenyekben is. A programot interaktív foglalkozások, mese- és bábelőadások, népzenei és néptáncbemutatók egészítik ki. A rendezvény különböző programrészeiben fellépnek a Fölszállott a páva tehetségkutató versenyben megismert gyermektáncosok, zenészek és énekesek is.

Fotó: Gorácz József

Délutánonként kamaratermi népzenei koncertekkel várják a látogatókat, amelyek közül kiemelkedik a Kerek évforduló című produkció, amelynek apropója a táncházmozgalom emblematikus alakjának, Sebő Ferencnek 70. születésnapja. Szintén különlegesnek ígérkezik Borbély Mihály és barátai Ókútból friss víz című koncertje. Borbély Mihály a Vujicsics együttes alapító tagja, aki emellett a magyar népzene, a világzene, a dzsessz és a kortárs zene területén egyaránt tevékenykedik. Most olyan neves közreműködőkkel lép színpadra, mint Dresch Mihály, Lukács Miklós, Dés András, és Farkas Zoltán Batyu.

Folytatódik Novák Ferenc tánctörténeti előadássorozata is, valamint az Aranygyöngyös és Aranysarkantyús táncosok, illetve művészcsaládok Családban marad című bemutatója. Táncmozaik címmel zenés-táncos beszélgetésen találkozhatnak az érdeklődők Zsuráfszky Zoltán táncművész, koreográfussal, valamint bepillantást nyerhetnek a táncház módszer szlovákiai megvalósulásába is.

A Táncháztalálkozó egyik nagy vonzerejét a Népművészeti Kirakodóvásár jelenti, amely a hagyományos tárgyalkotás, valamint az abból táplálkozó képző- és iparművészet együttes megjelenése, régi és új tárgyak, a funkcionális esztétikum bemutatója. A programot mindkét napon hangszer- és fotókiállítások, könyvbemutatók, valamint filmvetítések gazdagítják. Kodály Zoltán halálának 50. évfordulója alkalmából kamarakiállítást is rendeznek Kodály, a népzenekutató címmel, valamint a művész kevéssé ismert hangszeres népzenei gyűjtéseiből állítanak össze előadást.

fotó: prokultura.hu

A rendezvény vasárnap esti gálaműsorát a Boban Markovic Orkestar koncertje, valamint a Mindenki tánca című, a Táncháztalálkozóra készült nagyszabású produkció adja. Az Országos Táncháztalálkozó és Kirakodóvásár mint az egyik legjelentősebb magyar folklórfesztivál a népzene, a néptánc és a tárgyalkotó népművészet seregszemléje. A találkozó az UNESCO listán szereplő és hungarikummá nyilvánított táncház módszer nagy ünnepe, kiváló minősítéssel díjazott Folklór Fesztivál.

vezető fotó:pinterest.com