Ma negyvenéves a Queen Bohemian Rhapsodyja, minden idők egyik legsikeresebb száma. A héten sorra jöttek ki a dallal foglalkozó cikkek, például kiderült, hogy Brian May nem tartja nehezen eljátszható számnak, és cseppet sem unja még.

origo.hu

Azt például kevesen tudják, hogy a dal Cowboy Song munkacímen futott. A számot hat különböző stúdióban rakták össze, a Queen próbára tette vele a korabbi stúdiótechnikát, a legjobb hangzást szerették volna elérni. 180 hangsávból állt össze, csak az operás rész felvétele három hétig tartott, akkoriban ennyi idő alatt mások egy teljes albumot feljátszottak. A videót 4500 fontból forgatták, ezt tartják az egyik első klipnek.

Ez volt a legdrágábban elkészített dal akkoriban, de minden pennyt megért a zenekarnak és a kiadónak is, kilenc hétig vezette a brit slágerlistát, és 1976-ig több mint egymillió példányt adtak el belőle, végül minden idők harmadik legjobban fogyó száma lett az Egyesült Királyságban. Brian May szerint nem különösebben nehéz élőben előadni, arról viszont azonnal lemondtak, hogy az operabetétet elénekeljék, többnyire valami fényshowt tettek be a helyére.

Amikor a Wayne világát forgatták, Mike Myers felhívta Brian Mayt, hogy hozzájárulnak-e ahhoz, hogy bekerüljön a filmbe. Myers még egy kazettát is küldött, amit May meg tudott mutatni Mercurynak, a dal szerzőjének, aki akkor már ki sem tudott kelni az ágyból. Az énekes imádta, úgyhogy semmi akadálya nem volt, hogy bekerüljön. Maynak egyébként nincs elege a dalból, ha meghallja a rádióban még fel is hangosítja, de léggitározni, azért nem léggitározik rá.