Új szemtanúk kerültek elő a csaknem 40 évvel ezelőtt vízbefulladt színésznő, Natalie Wood ügyében; vallomásuk Wood férjére, Robert Wagnerre terelte a gyanút.

MTI

A West Side Story és a Haragban a világgal című filmek sztárja 43 évesen, 1981. november 29-re virradó éjjel halt meg, holttestét a kaliforniai Catalina-sziget közelében találták meg a tengerben. Halálát annak idején balesetként könyvelték el, ám az esetet a mai napig Hollywood legnagyobb rejtélyei között tartják számon. A halottkém egykori jelentése szerint az erősen ittas Wood egy jacht fedélzetéről esett a tengerbe, és fulladt meg. A színésznő aktáját azonban 2011 novemberében ismét megnyitották, miután több forrásból is újabb adatok merültek fel az esettel kapcsolatban.

A jacht kapitánya, amelyen a színésznő férje, Robert Wagner és Christopher Walken társaságában töltötte a halálát megelőző estét, 2011-ben visszavonta 1981-es vallomását és azt állította, hogy szerinte Wagner a felelős felesége haláláért. Elmondta: miután kiderült, hogy a színésznő nincs a fedélzeten, Wagner megakadályozta, hogy a keresésére induljanak. A nyomozás annak idején azt is megállapította, hogy Wood, Wagner és Walken is sok alkoholt ivott a színésznő halálát megelőző órákban.

Wagner 2008-ban megjelent memoárjában arról írt, hogy azon az estén ő és Walken veszekedett. Felidézte, hogy ezt követően Walken nyugovóra tért, ő azonban egy ideig még fenn volt. Csak amikor elindult lefeküdni, akkor vette észre, hogy nincs meg a felesége és a kis csónak is hiányzik, amely a jachthoz volt kikötve. A Los Angeles megyei seriff hivatala 2012-ben arra az álláspontra jutott, hogy a holttesten talált zúzódások és horzsolások arra utalnak, “a vízbefulladáson kívül más körülmények is” közrejátszhattak a színésznő halálában.

A seriff hivatala csütörtökön jelentette be, hogy újabb szemtanúkat hallgattak ki a több évtizedes rejtély megoldásához. A tanúk állításai új részleteket világítottak meg azzal kapcsolatban, hogy mi történhetett a kérdéses éjszakán a hajó fedélzetén. A tanúk Woodék jachtja közelében elhajózva kiabálást és robajokat hallottak a házaspár kajütjéből, majd egy férfi és egy nő veszekedését is a hajó tatjáról. A szemtanúk egymástól függetlenül Wood és Wagner hangját vélték felismerni.

A seriff hivatala a fejlemények fényében a “gyanús haláleset ügyében érintett személynek” nevezte a ma már 87 éves Robert Wagnert. Az újraindított nyomozás során a nyomozók eddig még nem tudták meghallgatni a férjet, mert nem volt hajlandó beszélni velük. Wagner továbbra is tagadja, hogy bármi köze lett volna Wood halálához, soha nem emeltek vádat ellene.

fotó: Robert Wagner és Natalie Wood. Forrás: cbc.ca