50 éves lett a hollywoodi charmeur, Matthew McConaughey

November 4-én ünnepli ötvenedik születésnapját Matthew McConaughey Oscar-díjas amerikai filmszínész, aki pályája elején romantikus filmek főszereplőjeként lopta be magát a női szívekbe, néhány év leforgása alatt azonban bizonyította, hogy Hollywood élvonalában a helye.

MTI

1969. november 4-én született a Texas állambeli Uvaldeben. Óvodapedagógus anyja évekig magántanulóként taníttatta. Heves vérmérsékletű szülei háromszor kötöttek házasságot egymással, és kétszer váltak el. Huszonegy éves volt, amikor elveszítette az olajüzletből meggazdagodott apját. Gimnáziumi évei után egy évet Ausztráliában töltött, majd hazatérve, 1989-ben beiratkozott a texasi Austin Egyetem rádió, televízió és film szakára. 1993-ban friss diplomával a zsebében még eljátszott a jogi pálya gondolatával, de hamarosan rájött, hogy az ügyvédi hivatás nem érdekli. Karrierjét a véletlennek köszönheti. 1993-ban a Tökéletlen idők producerei éppen Austinban portyáztak megfelelő szereplőket keresve, amikor egy bárban beszélgetésbe elegyedtek vele. Az egyetem padjait koptató fiatalember kapva kapott az alkalmon, mert ki akarta magát próbálni a filmvásznon. A film rendezője, Richard Linklater rábólintott a szereposztásra, így megkaphatta David Wooderson szerepét.

Bemutatkozása olyan jól sikerült, hogy azonnal több szerepajánlatot kapott, igaz, csak kisebbeket. 1993-ban A barátom a halálom, 1994-ben az Angyalok a pályán, majd A texasi láncfűrészes gyilkos visszatér című filmekben láthatták a nézők. 1996-ban főszerepet osztottak rá a John Grisham regénye alapján forgatott Ha ölni kell című drámában, ami meghozta számára az igazi áttörést. 1997-ben újabb regényadaptáció következett, a Carl Sagan művéből készült Kapcsolat, melynek másik főszereplője Jodie Foster volt, majd 1998-ban bankot rabolt egy újabb Linklater filmben, A Newton fiúkban.

Néhány feledésbe merült filmje után, 2001-ben új korszak virradt rá, Hollywoodban ugyanis rájöttek, hogy a jóképű, izmos fiatalember kiváló nézőcsalogató romantikus vígjátékok hősszerelmeseként, sőt kockás hasa a gyengébben megírt forgatókönyvek hiányosságait is pótolja. A hosszú sort a Szeretném, ha szeretnél nyitotta Jennifer Lopezzel, majd a Hogyan veszítsünk el egy pasit 10 nap alatt? következett Kate Hudsonnel, A Kisördögök Kate Beckinsale-lel. Az Anyám nyakán Sarah Jessica Parkerrel 130 millió dollárt jövedelmezett, a 2009-ben forgatott Excsajok szelleme Jennifer Garnerrel 102 milliós bevételt söpört be.

Ebben az időben többször szerepelt az újságok címlapján meztelen felsőtesttel, mint felöltözve. Mindenkit meglepett, amikor két év szünet után, immáron kiforrott színészként, egy újabb ügyvédszereppel maga mögött hagyta a skatulyává merevedett “rom-kom”-ok világát Az igazság ára című krimiben. A kritikusok ettől az évtől számítják – egy szójátékkal élve – a “McConaissance”, azaz a McConaughey-reneszánsz kezdetét. A 2011-ben készült Gyilkos Joe-ban igazán magára talált William Friedkin rendező segítségével, aki arra bíztatta, hogy “vegye kezébe a sorsát, mert egy jóképű színésztől, senki nem várja el Hollywoodban, hogy jól is játsszon, elég, ha elmosolyodik, és a megfelelő időben ágyba viszi a hősnőt.”

2012-ben Az újságos fiú újabb telitalálat volt, pedig a rendező, Lee Daniels olyan ellenszenvessé próbálta tenni, amennyire csak lehetséges. Következő emlékezetes alkotása, a Cannes-i Filmfesztiválon az Arany Pálmáért is versenybe szállt Mud című filmdráma. A 2012-es évet még Steven Soderbergh Magic Mike-ja fémjelzi, majd 2013-ban a Mielőtt meghaltam című filmben nyújtott alakításáért Oscar-díjat kapott a legjobb férfi főszereplő kategóriában, később ugyanezért a Golden Globe-díjat is átvehette. Az év termése volt még Martin Scorsese brókerfilmje, A Wall Street farkasa, amelyben sárgásbarnára szoláriumozott tőzsdeügynökként osztott tanácsokat Leonardo DiCapriónak.

2014-ben A törvény nevében című HBO-sorozatáról áradoztak a kritikusok, majd Christopher Nolan Csillagok között című sci-fijében szerepelt. Az alkotás a 2015-ös Oscar-gálán öt (többek között Hans Zimmer a legjobb zeneszerző) kategóriában is esélyes volt, végül csak egyetlen trófeát, a legjobb vizuális effektekért járó díjat tudta bezsebelni.

A remek sci-fi után, mintha véget ért volna a “McConaissance”, egyre-másra mondott igent a gyengébbnél gyengébb szerepekre. Nem teljesített jól a mozipénztáraknál sem a 2016-ban készült Arany, sem a polgárháborús, kosztümös Harc a szabadságért. A setét torony 2017-ben pedig csúfos bukás volt. 2018-ban az Anne Hathawayjel készült Vihar előtt a két színész pályájának eddigi legnagyobb melléfogása volt. A balszerencsés sorozatot a 2019-es Túltolva sem tudta megtörni. A rajongók már csak a 2020-ban bemutatandó Guy Ritchie moziban, az Úriemberek című gengszterfilmben reménykednek. 2006-ban ismerkedett meg a brazil származású modellel, Camila Alvesszel, 2012-ben házasodtak össze, frigyükből eddig három gyermek született. 2014 novemberében csillagot kapott a hollywoodi Hírességek sétányán, a 2534-es számút.

 

2019-11-04T10:37:43+01:00 2019. november 4.|