Hatvanhat éve uralkodik II. Erzsébet brit királynő, ezzel a leghosszabb ideig uralkodók listáján a 16. – de az első nő, mióta 2015-ben lehagyta elődjét, Viktória királynőt, aki 63 évet töltött a trónon. Milliók nézik a Netflix The Crown című történelmi drámáját, ami II. Erzsébet életét követi uralkodásának kezdetétől. Nem véletlen – a királyok és királynők élete mindig is érdekelte a nagyközönséget. Elképesztő mennyiségű film és sorozat készült II. Erzsébet elődeinek életéről, most ezekből gyűjtöttünk a 66. évforduló alkalmából 6+6-ot – hat sorozatot és hat filmet – amelyek szerintünk a legjobbak. Következzenek tehát, történelmi időrendben…

TIHANYI RITA – 061.hu

A fehér királynő (The White Queen), minisorozat, 2013.

A történet a 15. században játszódik, az angol történelem egyik legzavarosabb időszakában, a Rózsák Háborúja idején. A Lancaster és a York ház harcol a trónért: Lord Warwick, a „királycsináló” segítségével a York házból való IV. Eduárd kerül a trónra, aki beleszeret egy Lancaster házhoz tartozó lányba, Erzsébetbe, akit feleségül is vesz. A történelmi időszakot három nő harcán keresztül ismerjük meg: Erzsébet királyné, a királyné tanácsadója, Margaret Beaufort és Warwick lánya, Anne Neville, aki bábu apja harcterén. A Lancasterek és Yorkok uralkodása IV. Eduárd testvére, III. Richárd rövid trónon eltöltött ideje után ért véget, amikor VII. Henrik, az első Tudor király lelökte őt a trónról.

Rebecca Ferguson, mint Erzsébet, és Max Iron, mint IV. Eduárd.

Tudorok (The Tudors), sorozat, 2007-2010

VIII. Henrik trónra lépésétől követjük a királyt, aki megalapította az anglikán egyházat – hogy elválhasson a feleségétől, és hozzámenjen a fiatalabb, csinosabb Boleyn Annához, aki talán szül neki egy fiút. VIII. Henrik hat felesége miatt talán az egyik legismertebb brit uralkodó, eltökélt vágyát, hogy fia lehessen, az teszi igazán ironikussá, hogy egyetlen fiát, VI. Eduárdot gyermekként koronázták meg, és minössze hat év uralkodás után, 15 éves korában elhunyt. Aki azonban hosszú uralkodásával valóban nyomot hagyott a történelemben, az második gyermeke, I. Erzsébet királynő. A Tudorok egy elég jól sikerült sorozat, minden történelmi dráma-rajongónak kötelező darab.

Jonathan Rhys Meyers, mint VIII. Henrik, és Natalie Dormer, mint Boleyn Anna

A másik Boleyn lány (The Other Boleyn Girl), film, 2008.

Ebben a filmben más szemszögből láthatjuk Boleyn Annát, VIII. Henrik feleségét, és húgát, Boleyn Máriát. A film történelmi hitelessége kérdéses, de ettől függetlenül igen népszerű darab. Boleyn Anna története századszor is igazalmas, és ne felejtsük el, hogy ugyan fiút nem, de lányt szült Henriknek: I. Erzsébet királynőt.

Natalie Portman, mint Boleyn Anna, és Scarlett Johansson, mint Boleyn Mária

Az uralkodónő (Reign), sorozat, 2013-2017

Az uralkodónő Mária, a skótok királynője, akit apja halála után, egyhetes korában koronáztak meg. Gyermekkora alatt anyja, Lotaringiai Mária kormányzott Skóciában, Máriát pedig hatéves korában odaígérték a francia trónörökösnek, a későbbi II. Ferenc királynak. A sorozat ott veszi fel a fonalat, amikor tizenöt éves kora körül Mária megérkezik udvartartásával a francia királyi udvarba, hogy feleségül menjen a herceghez. Férje korai halála után „visszatér” Skóciába – a hazájába, ahol nem járt csecsemőkora óta. Egészen a haláláig követjük a sorsát. Bár Mária skót királynő volt, de jogot formált az angol trónra is, melyen uralkodása alatt unokatestvére, I. Erzsébet ült, ezért az ő uralkodása elég fontos szerepet kap a sorozatban. Azért is fontos Mária, mert az ő fia lesz az, aki egyesíti a skót és angol trónt, ő az első brit uralkodó, Skóciában VI. Jakab, Angliában pedig I. Jakab néven.

Toby Regbo, mint II. Ferenc, és Adalaide Kane, mint Stuart Mária, skótok királynője

Elizabeth: Az aranykor (Elizabeth: The Golden Age), film, 2007

I. Erzsébet uralkodásának második felét, a spanyol háborút örökíti meg a film. A “pápista” Spanyolország el akarja tiporni az “eretnek”, protestáns királynőt, de kell egy indok, hogy útnak indíthassa a híres spanyol Armadát, ezért csapdát állítanak Erzsébetnek, melyhez felhasználják foglyát, Stuart Máriát, a skótok királynőjét. A film a második része az 1998-as Elizabeth című filmnek, ami a királynő uralkodásának első felét mutatja be. Mivel nagyjából tíz év eltelt a két film forgatása között, ezért mindkettően Cate Blanchett játssza Erzsébetet.

Cate Blanchett, mint I. Erzsébet

Lőpor (Gunpowder), minisorozat, 2017

I. Jakab uralkodása alatt játszódik a Lőpor című minisorozat, ott veszi fel a fonalat, ahol Az uralkodónő letette. Azonban nem a király a főszereplő: a történet 1605-ben játszódik, egy csoport radikális katolikus a londoni parlament, és vele I. Jakab felrobbantását tervezni, mivel a protestáns király üldözi a „pápistákat”. A főszereplő a Kit Harington által alakított Robert Catesby, az összeesküvés vezetője. A valóságban tizenhárom összeesküvő volt, köztük Guy Fawkes, aki a robbanóanyagok felelőse volt, a sorozatban azonban Catesbyt állították a középpontba.

Tom Cullen, mint Guy Fawkes, és Kit Harington, mint Robert Catesby

Viktória (Victoria), sorozat, 2016-

Viktória királynő nagyjából kétszáz évvel első Jakab után uralkodott, és ebben a sorozatban már feltűnően mást jelent az uralkodás, mint korábban. Nagy-Britanniában alkotmányos királyság van – ez manapság azt jelenti, hogy az uralkodónak nincsenek valós jogai. Vannak, csak nem gyakorolja őket, mert nem szokás. Ez már Viktória korában is így volt, ennek ellenére egy tizennyolc éves lány számára óriási feladat, hogy belenőjön a szerepbe. Viktória nem csak fiatal, de igen alacsony is volt, gyermekként kezelték, ki kellett harcolnia a parlament, a miniszterelnök, és népe tiszteletét és szeretetét. Fülig szerelmes lesz Albertba, a szász hercegbe, akihez hozzá is megy. A sorozat Viktória trónrakerülésekor veszi fel a fonalat, és mivel még jelenleg is fut, nem tudni, meddig fog eljutni, a témafelütése szerint Viktóriára mindenki öreg hölgyként emlékszik, aki férjhez próbálja adni a lányait, és elfelejtkeznek arról, hogy ő is volt fiatal.

Jenna Coleman, mint Viktória királynő, udvarhölgyeivel

Az ifjú Viktória királynő (The Young Victoria), film, 2009

Ez a film szintén Viktória királynő fiatalkorára épít, középpontjában Alberttel való kapcsolata áll, ami ugyan nehezen indult, de annál nagyobb volt a szerelem közöttük később. Viktória gyermekkora nem volt boldog: anyja és tanácsadója szinte bezárva tartották, óvták mindentől, ezért mikor nagybátyja, IV. Vilmos örökös nélkül meghalt, a fiatal, 18 éves lány újonnan szerzett hatalmával kitört “börtönéből”, és mindenek előtt önálló akar lenni.

Rupert Friend, mint Albert herceg, és Emily Blunt, mint Viktória királynő

Viktória királynő és Abdul (Victoria & Abdul), film, 2017

Ugyan ez már a harmadik film vagy sorozat ebben a válogatásban Viktória királynőről, de 63 éves uralkodása bőven szolgáltatott témát a filmiparnak. Ez a film élete későbbi szakaszában játszódik, jelenleg két Oscar-díj jelöléssel büszkélkedhet. Viktória imádott férje halála után depresszióba zuhan. Abdul Karim a királynő uralkodásának ötvenedik évfordulójára, az arany jubileumra érkezik Indiából, a királynő pedig tanácsadói rosszallása ellenére barátságába fogadja. Kettejük kapcsolata különös, Abdul segítségével az öregedő királynő más színben látja a világot.

Judy Dench, mint Viktória királynő, és Ali Fazal, mint Abdul Karim

A király beszéde (The King’s Speech), film, 2010

Újabb ugrással az időben már II. Erzsébet édesapjánál tartunk, VI. Györgyöt mutatja be a film. György élete nem arról szólt, hogy királynak nevelték, hiszen bátyja, VIII. Eduárd volt a trónörökös, majd apjuk halála után a király. Eduárd azonban beleszeretett egy elvált amerikai nőbe, ami nagyon botrányosnak számított akkoriban, mivel a mindenkori angol uralkodó az anglikán egyház feje is egyben. Végül szerelméért kénytelen volt lemondani a trónról, ami így a következő örökösre szállt: az öccsére, György királyra. VI. György már gyermekkora óta beszédhibával küzdött, ha sikeres király akar lenni, népének reményt adni a háború idején, akkor túl kellett lépnie rajta: ebben segített neki egy beszédterapeuta.

Colin Firth, mint VI. György

The Crown, sorozat, 2016-

A brit királyi család rajongói lelkesen nézik a sorozatot, az internet tele van olyan cikkekkel, amelyek azt boncolgatják, vajon mi igaz és mi nem: meglepő módon a nagy része igaz. II. Erzsébetet Claire Foy játssza az első két évadban, briliánsan – és mivel a sorozat készítői két évad után lecserélik a szereplőket idősebbekre, a Claire Foyt követő Olivia Colmannek nagyot kell alakítania. A harmadik évad az időben is ugrik egyet majd, miután az első kettőben II. Erzsébet uralkodásának első éveit ismertük meg, a következő évadban már szerepelni fog Károly herceg későbbi második felesége, Kamilla, és az évad vége felé Diana is, “a nép hercegnője”. 

Claire Foy, mint II. Erzsébet

A királynő (The Queen), film, 2006

Ha már megemlítettük Diana hercegnőt, akkor szót kell ejteni A királynő című filmről is, ami a halálát dolgozza fel. A főszereplő, ahogy a címből sejthetjük is, II. Erzsébet királynő: a hercegnő halálos autóbalesete után a királyi család hallgatásba burkolózik, elzárkózik a világ elől a Balmoral kastélyban, Skóciában, nem emlékeznek meg Dianáról, mint a királyi család tagjáról, az emberek azonban követelik “a nép hercegnőjének” méltó búcsúját. Erzsébet nem tudja, mit tegyen, megfogadja-e a frissen megválasztott miniszterelnök, Tony Blair tanácsát.

Helen Mirren, mint II. Erzsébet

A vezető képen: II. Erzsébet királynő koronázása (fotó: Hulton Royals Collection)