Tetszett a cikk?
  •   
  •   
  •  
  •  

Kilencven éves lenne a 2014-ben elhunyt Gabriel García Márquez, a Száz év magány és a Szerelem kolera idején szerzője, akit a mágikus realizmus legfontosabb írójának tartanak. Cervantes óta őt tartották a legnépszerűbb spanyol ajkú írónak. A Nobel-díj átvételekor Latin-Amerika magánya címmel mondott beszédet.

A Gabóként is emlegetett író a kolumbiai Aracatacában született 1927-ben. Ez a város ihlette később a Száv év magány fiktív helyszínét, Macondót. Újságíróként kezdte pályafutását, és bár több novella fűződik a nevéhez, mégis mágikus-realista regényei miatt vált világhírűvé, melyekkel hallatlan kritikai és közönségsikereket ért el.

A bogotái egyetem jogi karán tanult, illetve inkább olcsó kávéházakban múlatta idejét, olvasott és írt, majd 1950-ben végleg az újságírás és az irodalom mellett döntött. Első regényét, A söpredéket barátai adatták ki 1954-ben, miközben ő Rómában az olasz filmművészetet tanulmányozta. Márquez bebarangolta Európát, Magyarországot is felkereste, majd egy ideig Párizsban élt, itt született az Ezredes úrnak nincs, aki írjon című regénye. 1956-ban hazatért, feleségül vette gyermekkori szerelmét, és két fia született. A család szinte állandóan úton volt: Márquez a kubai Prensa Latina hírügynökség munkatársaként Havannában, később New Yorkban, majd Mexikóban dolgozott, ott készült világhírű regénye, a Száz év magány is. 

Márquez egy nyaralás során érezte meg, hogy végre rátalált saját hangjára, témájára, és 18 hónapig szobájába zárkózva csak írt és dohányzott. Az 1967-ben elkészült Száz év magány a Buendía család misztikus, csodás története, a mágikus realizmus gyöngyszeme. A regény páratlan sikert aratott – 25 nyelvre fordították le, és 50 millió példányban fogyott el -, szerzőjét díjak özönével jutalmazták.

Kezdeti írásaira nagy hatással volt Faulkner. Azért élek, hogy elmeséljem az életemet című kötetében, mely 2003-ban jelent meg magyarul, így ír a kezdeti szárnypróbálgatásairól: “(…) még nagyon zöldfülű voltam, és sejtelmem sem volt arról, hogy a regények nem úgy kezdődnek, ahogy az ember akarja, hanem ahogy ők akarják.”

Később mégis nagyon tudatosan választotta meg témáit, ebben pedig nagyban inspirálták családi emlékei – a Szerelem kolera idején című regényében például a szülei szerelmének állított emléket. A sikerregény megihlette a népszerű kolumbiai énekesnőt, Shakirát, aki két dalt is írt a regényből készült filmhez (a Despedida a 65. Aranyglóbuszon jelölést is kapott a legjobb eredeti dal kategóriában). A pátriárka alkonyához Pérez Jiménez venezuelai elnök bukása adta az ötletet, az Egy előre bejelentett gyilkosság krónikáját pedig egy 1951-es bűncselekmény ihlette.

A halála előtti években testvére, Jaime bejelentette, hogy az író időskori demenciában szenved, és már nem várhatók tőle további művek. Elmondása szerint Latin-Amerika leghíresebb írójánál az emlékezetkihagyás tünetei először 1999-ben jelentkeztek, azután, hogy nyirokcsomórákban megbetegedett, és a tünetek a kemoterápia hatására súlyosbodtak.

A mexikói hatóságok 1967-től – azóta, hogy a Nobel-díjas szerző családjával az országba költözött – egészen 1985-ig megfigyelték. Lehallgatták a telefonját és követték mindenhová. A dokumentumok azóta is titkosak.

Márquezt valószínűleg Kubával és Fidel Castróval való szimpatizálása miatt követték. Az egyik felvételen állítólag Márquez arról beszélt, hogy odaadta 1981-es Egy előre bejelentett gyilkosság krónikája című regényének publikálási jogait a kubai kormánynak. A titkosszolgálat 1982-es jelentése szerint ez is azt bizonyítja, hogy Márquez amellett, hogy Kub- és szovjet-szimpatizáns, még a kubai állam propagandaügynöke is. A szerző egyébként ebben az évben nyerte el a Nobel-díjat. A titkosszolgálat nemcsak Márquez kubai kapcsolatait, hanem François Miterrand-nal való ismeretségét is figyelte, valamint olyan mexikói szerzőkkel való barátságát, mint Octavio Paz vagy Savador Novo.

Forrás: konyves.blog.hu

Fotó: www.pulzo.com


Tetszett a cikk?
  •   
  •   
  •  
  •