Pénteken letartóztatták Florian Teichtmeister osztrák színészt, akit gyermekpornográfia birtoklásával vádoltak.

061.hu

Teichtmeister legutóbbi alakítása a Fűző című produkcióban volt látható, amelyet Ausztria hivatalosan is az Oscar-díjra jelölt. A Film & Music Austria (FAMA), az országban az Oscar-díjjal kapcsolatos ügyekben illetékes szakmai testület úgy döntött, hogy továbbra is kiáll a produkció jelölése mellett. 

A szervezet elnöke, Alexander Dumreicher-Ivanceanu közleményében azt írja, hogy a FAMA “elítéli a színész Florian Teichtmeister pedofil-bűncselekményét”, de hozzáteszi: “Teichtmeister nem a ‘Fűző’, és ezt az egyént szigorúan el kell választani a rendező, Marie Kreutzer és a csapat kiemelkedő művészi teljesítményétől”.

“Ezt szem előtt tartva a Film & Music Austria a film rendezőjével és producereivel konzultálva úgy döntött, hogy a Fűző  továbbra is a 95. Oscar-díjra való osztrák jelölésként maradjon jelölve” – olvasható a közleményben.

Az osztrák film- és tévéiparban mások is gyorsan elhatárolódtak Teichtmeistertől. Az osztrák ORF állami műsorszolgáltató, amely a produkció társfinanszírozója volt, bejelentette, hogy nem sugároz semmilyen sorozatot vagy filmet, amelyben Teichtmeister szerepel, a Cineplexx mozilánc pedig lemondta a Fűző közelgő vetítéseit Ausztriában. A bécsi Burgtheater, Ausztria nemzeti színháza azonnali hatállyal felbontotta a színész szerződését.

Teichtmeister ügyvédje, Michael Rami elmondta, hogy a színész bűnösnek kívánja vallani magát a vádakban, amelyek 58 000 gyermekpornográf felvétel birtoklásával kapcsolatosak. Teichtmeister február 8-án jelenik meg a bíróság előtt, amennyiben ítélet születik, úgy a színészre két évig terjedő börtönbüntetés várhat.