2021-ben komoly veszteség érte a hazai könnyűzenei szcénát, ugyanis ebben az évben hunyt el Póka Egon Benedek és Szappanos György basszusgitáros, akiknek emlékére zenés dokumentumfilm készült Megpihennek szárnyaid címmel. Egon korábbi zenészkollégája és barátja, Barán Attila, a Music Nation Budapest zenei projekt vezetőjének kezdeményezésére születtet meg a 62 perces alkotás. A film kiemelten két dal – a Hobo Blues Band A látogató és Mohai Tamás Mára nincs több kérdés című szerzeménye – köré összpontosul, a felvételeket körbeölelő pillanatokból, beszélgetésekből áll össze. Ily módon közvetíti a szereplők két művésszel kapcsolatos érzéseit, élményeit, az irántuk mindmáig megnyilvánuló szeretetüket adja vissza. A Megpihennek szárnyaid filmben elhangzó nótákból most nálunk láthatsz, hallhatsz először részleteket, de Barán Attila is szót kap, aki például arról mesél, milyen ember és tanár volt Póka Egon. 

061.HU

Megpihennek szárnyaid című filmben közreműködik Léko Stefánia (ének), Tóth János Rudolf (ének, gitár), Naszvagyi Tamás (ének), Barán Attila (basszusgitár), Mohai Tamás (gitár), Kékkői Zalán (gitár), Szakadáti Mátyás (dob), Hirleman Bertalan (dob), Tar Gergely (ütőhangszerek), Gyöngyösi Gábor (billentyű), Makovics Dénes (szaxofon), Bánlaki Csaba (trombita), Magyar Péter (pozan), Gazda Bence (hegedű), Schrettner Kornél (hegedű), Markó János (brácsa), Szontagh Márton (cselló) és Garami Gábor (riporter, narrátor).

A videót készítette: L. Szabó Fruzsina, Thompson Miklós, Kovács Gergő