Halálos csáberő – A filmtörténet 7 legvagányabb kémnője

Luc Besson új “kémfilmje” ugyan nem aratott osztatlan sikert a kritikusok soraiban, a szebb időket is megélt francia rendezőnek mindenesetre dupla köszönet jár, hiszen az Anna című produkcióval nem csupán a túl komolyan vett trashfilmek szűk halmazát, hanem a mozgóképtörténet legszexibb bérgyilkosnőinek arcképcsarnokát is újabb gyöngyszemmel gazdagította. A múlt heti mozibemutató apropóján összeszedtük kedvenc kémfilmjeinket, amelyekben a nők nem spioncsillagok kiegészítőiként díszelegnek, hanem ők maguk vágnak irdatlan rendet az ellenség soraiban.

MP – nullahategy.hu

Nikita (1990)

Az Élethalálharc, a Metró és A nagy kékség után Luc Besson negyedik nagyjátékfilmje végre meghozta a nemzetközi áttörést, nem is csoda, hogy a hollywoodi remakegyár franciafilm-figyelő részlegét is lázba hozta. Ahogy a remekművek esetében – meg úgy általában – lenni szokott, A bérgyilkosnő című amcsi feldolgozás Bridget Fonda és Gabriel Byrne remek alakítása ellenére sem tudta megközelíteni az eredeti színvonalát. Az eredetiben Jean Reno, Tchéky Kairo és Jeanne Moreau mellett Anne Parillaud is tökéletes választásnak bizonyult Az ötödik elem Lilu-jához ihletet adó drogos csaj szerepére. Nikita patikarablás közben kábultan a túlvilágra segít egy rendőrt és csak úgy ússza meg a halálbüntetést, ha hajlandó a kormány titkos gyilkológépeként tovább létezni. Aztán elárulják, a kíméletlen hóhérrá átnevelt lány pedig a megbízói és a mentora ellen fordul. A cselekmény persze számos filmben visszaköszön, de nincs az az utánérzés, amit szívesebben néznénk meg, mint akár huszadszor is ezt a lassan harmincéves remekművet. Nikita a klasszikus igazi francia nő megtestesítője: szexi, vagány, okos. Az utolsó akció „takarítója” egyébként az a Viktor (Jean Reno), akinek alakját Besson a Leon a profiban bontja ki.

Salt ügynök (2010)

Phillip Noyce rendező és Angelina Jolie kooperációja igencsak jól, egy női Bourne- vagy Mission Impossible-franchise ígéretével kecsegtetve sült el. Ebből ugyan nem lett semmi, de a sikerben minden bizonnyal része volt a bemutató szerencsés időzítésének (ekkor történt a 11 állítólagos orosz kém leleplezése Obama elnök hivatali idején) és annak is, hogy a Tomb Raider-filmekkel és Mr. és Mrs. Smith-szel vérbeli akcióhőssé kupálódott sztár alakja ezúttal nem húspiaci femme fatalként, hanem mint a szerepében lubickoló színésznő vetemedett a vászonra. Nem véletlen, hogy a szexualitás, illetve a kémpornós körítés helyett Salt ügynök „tökösségére” helyeződik hangsúly, mivel a forgatókönyvet eredetileg férfi főszereplőre írták, amit meg Tom Cruise-nak szántak. Miután a színészt nem sikerült megcsípni a szerepre, a gendercsere mellett döntöttek, és a műfajban már szintén jártas Jolie-ra esett a választás. Ő pedig nem hagyja cserben az akciófilmek rajongóit: olyan munkát végez, ami csak egy lakott területen bevetett taktikai atomfegyvertől várható el.

Red (2010)

Robert Schwentke igazán szórakoztató kémfilmet rakott össze a Warren Ellis és Cully Hamner féle képregényből, bár az idősödő spionokat felvonultató sztori csak alapgondolatában egyezik az eredetivel. Az egykori CIA ügynököt (Red) a volt főnökei ki akarják iktatni, mondván túl sokat tud, menekülésébe pedig kénytelen-kelletlen bevonja telefonos partnerkeresése során felcsippentett szerelmét és egykori, szintén leselejtezett ügynöktársait. A gárda nem kevés öniróniával mókázik, a film minden kockájáról süt, hogy a csapat imádta a forgatást, valamennyien lubickolnak a rájuk szabott karakterben. Bruce Willis a T-800-as szenvtelenségével, csak elegánsabban irtja az ellent, és az érzelmei is helyén vannak, John Malkovich teljesen kettyós, Morgan Freeman most a vicces Morgan Freemant hozza, Brian Cox pedig a legtündéribb nyugger KGB-ügynök evör. A lejárt szavatosságú gyilkológépek között azonban a forgatás idején 65 évesen, de nőiessége teljében parádézó Helen Mirrennek áll legjobban a géppityu: Victoria impozáns villájában szervírozza a teasüteményeket, amikor  éppen nem hobbiszinten bérgyilkol mentális egészségének fenntartása érdekében. Igazán maradandó jelenet, amikor a finom angol úrihölgy fehér estélyiben pumpálja az ólmot egy kétméteres kéziágyúból. (Mirren egyébként orosz származású, eredeti neve Jelena Vasziljevna Mironova.) A naftalinból előrángatott nyugdíjas ügynökök akcióvígjátéka egy folytatást is megélt, amiben sajna már nem volt elég kraft a harmadik felvonáshoz.

Hanna – Gyilkos természet (2011)

A kritikusok annak idején nem kényeztették agyon Joe Wright filmjét, amit az idő részben igazolt is, hiszen az egyszerű, kissé széteső és lyukacsos cselekmény csak éppen annyira koptatja el mozi erényeit, hogy megfossza a kultikus állapot esélyétől. A bosszútörténet szerint a volt CIA-ügynök (Eric Bana) a lakatlan finn tundrán, egy csöpp faházban él lányával. Nem csupán túlélésre neveli, egyenesen kiképzi Hannát (Saoirse Ronan), aki kamaszkorára már nem csak szarvasok levadászásában jeleskedik, de puszta kézzel is hatékonyan felveszi a küzdelmet bárki ellen. Amikor az apa úgy érzi, eljött az idő, visszatérnek a civilizációba, hogy külön utakon járva megbosszulják Hanna anyjának erőszakos halálát, ám ehhez a főkolompos titkosügynöknek (Cate Blanchett) is akad néhány szava. Ha a Büszkeség és balítélet, valamint a Vágy és vezeklés rendezőjétől másra, mondjuk némi romantikára számítanánk, csalódni fogunk, de a filmből mindenkiben megmarad valami. A Chemical Brothers hangulatfestő zenéje, a remek színészi teljesítmények vagy a látványvilág a festményszerű kompozíciókkal és akciókkal biztosan.

A kém (2015)

Bár túl sokat nem mutat Budapestből, az Én, a kémmel ellentétben Paul Fieg akcióvígjátékára mi is büszkék lehetünk, ugyanis a tehetséges, ámde az Adam Sandler-féle fingós-böfögős komédiákban megtapadt Melissa McCarthy (meg Jude Law és Jason Statham) nevével hitelesített spionparádé meglepően jól sikerült. Az általában mosdatlanszájú tramplikat alakító vicces ducinő eddigi legjobb vígjátéka szerencsére nélkülözi az olyan konsternáló képsorokat, mint például a Koszorúslányok mosdókagylóba rottyantós jelenete. McCarthy karaktere a CIA adatelemzője, aki íróasztala mögül asszisztálja álmai hercege, azaz a Jude Law alakította szuperkém misszióit. A pasas azonban az egyik bevetésen kinyiffan, a titkosszolgálat adatbázisát meg feltörik, így minden aktív ügynök veszélybe kerül, Susan Cooper pedig az egyetlen, akit bevetésre lehet küldeni. Hibái ellenére is vicces, akár többször is megtekinthető komédia, amiben a bőbeszédű marconákat alakító Statham időnként ellopja a show-t azzal, ahogyan saját kőegyszerű figuráinak paródiáját hozza.

Atomszőke (2017)

Charlize Theron kémfilmjét is Budapesten forgatták, az ismerős, kopott bérházak látványa azonban nemcsak nekünk öröm, hiszen a város melankóliája sokat dob a film hangulatán. Erre szüksége is van az 1989-es Berlin keleti és nyugati felének újrarajzolásához, na meg ahhoz is, hogy elterelje a figyelmet a rettenetesen agyonbonyolított, túltekert sztori hiányosságairól, következetlenségeiről és logikátlanságáról. Theron Lorraine Broughtont, az MI6 legveszedelmesebb ügynökét alakítja, akinek az a feladata, hogy elkapja egy lebukott spiontársa gyilkosait és megszerezze a KGB és a Stasi orra előtt a legfontosabb kettős ügynökök titkos listáját. A titkosszolgálatok halálos útvesztőjéből a szexi kémistennőnek sem könnyű kivergődnie, de talán nem minősül túl pofátlan szpojlerezésnek, ha eláruljuk: végül sikerrel zárul a küldetése. Van mibe belekötni a John Wick-filmeket is jegyző David Leitch rendezésén, de már az egykori dél-afrikai szépségkirálynő puszta jelenléte miatt is érdemes végignézni a filmet. Nem beszélve a szintén dögös francia-algériai Sofia Boutellával lezavart szexjelenetről, a lépcsőházi mészárlásról, a mindig zseniális James McAvoy kiszámíthatatlan figurájáról, a korabeli könnyűzenével telepakolt soundtrackről és persze a kockaladás-neonfényes pesti retró megidézéséről.

A vörös veréb (2018)

Dominyika Jegorova (Jennifer Lawrence) a Bolsoj szép reményű balerinája, aki egy lakótelepi lakásban él beteg édesanyjával. Amikor egy sérülés miatt búcsút inthet karrierjének, hirtelen a pedig a KGB utódszervezetében vezető tisztséget betöltő nagybátyja révén a titkosszolgálat karmaiban találja magát, és egy balul elsült küldetés után egy olyan intézetbe kerül, ahol egyszerre faragnak kémeket és kurvákat a beutalt fiatalokból. Az első bevetésén egy Budapesten tartózkodó amerikai ügynök, illetve egy kettős ügynök kapcsolattartójának (Joel Edgerton) bizalmába kell férkőznie bármi áron,  hősnőnk pedig a férfi hatása alá kerül, és innentől az érdekek és motivációk logikai gócoktól sem mentes szövevényébe keveredünk. Lawrence ezúttal is szuperdögös, de Dominyika érzelmekkel teli, egyszerre mégis kegyetlenül hideg figurája mégsem sosem kerül hozzánk közel, a történet pedig hiába dob fel egy egész csomó érdekes témát – kémkedés, háború, gyilkosság, prostitúció, bántalmazás –, amelyek önmagukban valóban érdekesek lennének, Francis Lawrence súlyponttalan rendezésének hiányosságai miatt elsüllyednek.

Kiemelt kép: Red

2019-07-28T07:51:22+02:00 2019. július 26.|