Az Awolnation fellép az idei Sziget Fesztiválon, a legjobbkor jelent meg a Run című albumuk. Van időnk megismerni a lemezt, így nem kell egy borozóban állva nézzünk magunk elé, miközben éppen a történelem zajlik pár száz méterre tőlünk.

PZL – Nullahategy

Mivel manapság a pop-kulturális műveltséget nem keresztrejtvényekbe és a sportrovatok képaláírásaiba kódolják be, hanem a filmsorozatokba és a reklámfilmekbe, ezért nem árt, ha megismerkedünk az Awolnation bemutatkozó albumával, a 2011-es Megalithic Symphonyval, amelyen a Sail című sláger a 2010-es évek egyik jellegzetes háttérzenéje lett, de a lemez szinte minden száma ismerős lehet a reklámokból és helyszínelős krimikből. Moby Play című 1999-es lemeze futott be hasonló karriert.awolnation_run cover

Az Awolnation némileg olyan, mintha az elektronikus rock Fatboy Slimje lenne, gyakorlatilag minden daluk nagyon különbözik a másiktól, így leginkább egy pop-kulturális stílusgyakorlatnak nevezhető. Aaron Bruno zenekara annyira sokszínű hogy nincs az a stílushatározásban Nobel-díjas popkritikus, aki fel tudná címkézni a zenekar munkásságát.

Elektromos alapok közé fugázott alternatív popmetál, vagy amit akartok. Ami viszont biztos: Bruno mellett Drew ‘Drublood’ Stewart gitározik, Kenny ‘Y.A.’Carkeet a billentyűs-ritmusgitáros, Isaac Carpenter „hozza a négyeket”. A pszichedelikus elektro-pop hősköltemények és a zenekar attitűdje is annyira eltér attól, ami a mai popregiszterben fellelhető, hogy muszáj leírnunk: az Awolnation tényleg valami más, olyan zene, ami túl van popon, jón, rosszon, mert nem lehet leírni azzal, hogy jó, sem azzal, hogy rossz, leginkább azt mondhatjuk, hogy más.

Mintha egy olyan promó CD-t hallgatnánk, amit még a kilencvenes években adtak ki a nagy kiadók a szezonális újdonságaikból. Mindegyik dal más előadótól származott, nem is lehetett végighallgatni, elajándékozni se tudtuk. Viszont az Awolnation nagyon is egyben van, annak ellenére, hogy bizonyos motívumai egy Bud Spencer vígjáték diszkós főcímében is lehetnének, míg más témák elférnének egy speed metál himnuszban is. Aaron Brunót zenei építésznek is nevezik, ami ellen nyilván ő sem emelne kifogást, hiszen a Run című album leginkább egy olyan posztmodern szállodára emlékeztet, amely éppúgy utal a barokk bazilikákra, mint a bauhaus gyárcsarnokokra.

Awolnation

Run

Red Bull Records / Sony Music

55 perc 14 szám