Idén 10 éve született meg a Városliget törvény, amely az állam vagyonkezelésbe adta a parkot, azóta átfogó fejlesztések sorát valósította meg itt a Városliget Zrt., amelyeknek köszönhetően a Liget megújult részein a korábbi állapotoknál egy minden tekintetben többet és jobbat nyújtó park fogadja az idelátogatókat. Az évek alatt több, mint negyedmillió négyzetméter zöldfelületet rehabilitáltak, 72.000 m² burkolt felületet bontottak el, elültettek több, mint ötszáz lombos fát és 130 fenyőt, közel 70.000 cserjét valamint több mint kétszázezer évelőt, és akkor az erények között nem vettük számba azokat a világbajnok épületeket, létesítményeket, amelyek a főváros elsőszámú turisztikai célpontjai közé kerültek.

LSZF- 061.HU

Ez ma Európa legnagyobb és legkomplexebb kulturális fejlesztése, a Millennium óta nem látott léptékű kulturális beruházásokkal gazdagodott az ország, és a Liget minden területen ez alatt a tíz év alatt sokkal többet és sokkal jobbat nyújtott a látogatóknak, mint korábban – jelentette ki a kerek évfordulóra szervezett sajtótájékoztatón Baán László, a Liget projekt miniszteri biztosa, aki felsorolta, hogy az elmúlt évek során átadták a Városligeti Nagyjátszóteret, a Sportcentrumot és a hozzá tartozót két kilométeres futókört, az Ifjúsági Sportpályákat, valamint a rendkívül népszerű kutyás élményparkokat. Felújították a Millennium Háza műemléki épületét, elkészült a Múzeum Mélygarázs, az egykori Felvonulási tér helyén a ligeti Promenád, és megnyitotta kapuit a Magyar Zene Háza és a Néprajzi Múzeum is. 

Baán szerint “érdekes tény, hogy itt, ahol most ülünk a Néprajzi Múzeum – Liget Budapest Látogató Központjában, tíz évvel ezelőtt még másfél- kétezer autó parkolt ingyenes nap, mint nap. Akkoriban ezzel kapcsolatban semmiféle demonstráció nem volt, de immár egy sétány, a liget kapuja fogadja az érkezőket. Azt hiszem, hogy az, amit itt létre tudtunk hozni ezen idő alatt, és átadni Budapestnek, mindazt igazolja, hogy megérte, a vitákat, a sok-sok érvelést, a rengeteg munkát, és számos hazai és külföldi szakemberrel karöltve, egy világszínvonalú hellyé vált ez a városrész.”

A projekt már most jelentős eredményekkel bír, de még nem ért a végére. “A legnagyobb és legfontosabb fejlesztése, a Priztker-díjas japán SANAA építésziroda által tervezett Új Nemzeti Galéria felépítése még hátra van, amely reményeink szerint 2027-re, 2028-ra el is készülhet az elbontott Petőfi Csarnok helyére. Ha ez létrejön, akkor gyakorlatilag üvegplafont ütünk át, és azt kell mondanom, hogy

a Liget lesz hosszú évtizedekig Európa legkomplexebb és legizgalmasabb kulturális negyede,

ha felkerül hiányzó ékkőként a koronára a kiemelkedő kortárs építészeti minőséget képviselő művészeti múzeum is.” – magyarázta a miniszteri biztos értékelőjében, aki újságírói kérdésre kiemelte, hogy a tervezett Városligeti Színházról és a Magyar Innováció Házáról sem mondtak le, de jelen gazdasági helyzetben semmiféle terv nincs ezekkel kapcsolatban.

Az Új Nemzeti Galéria látványterve

Gyorgyevics Benedek, a Liget Budapest Projekt megvalósításáért felelős Városliget Zrt. vezérigazgatója összefoglalójában hangsúlyozta, hogy a kivitelezési munkálatok kezdetekor megígérték, hogy a projekt nem azt jelenti majd, hogy körbekerítik a 100 hektáros területet, és onnantól kezdve öt- tíz éven keresztül a belépni tilos építési területtáblával találkozhat csak a nagyérdemű. “Igyekeztünk ezeket foltonként megoldani, legyen szó egy kulturális intézmény megújításról, létrehozásáról, vagy pedig a rekreációs terek újragondolásáról. Ezen terek fejlesztése a városligeti KRESZ park felújításával és környékének zöldfelületi rehabilitációjával folytatódik. A februárban startolt fejlesztésnek köszönhetően mintegy 25.000 m2 zöldfelület újul meg, s elültetnek 39 db lombosfát, több mint 5.600 cserjét és több mint húszezer évelőt. A parkrész funkciójában továbbra is KRESZ oktató park marad, kinézetében pedig ugyanúgy egy közlekedési szituációkat modellező városrészt fog megidézni, ahol természetesen új, korszerű és biztonságos játékelemek várják majd a gyermekeket. A megújuló KRESZ park központi részén egy kisebb játszó egység jön létre, elsősorban az együttes játékot lehetővé tévő eszközökkel, melyek mind a közlekedési tematikához kapcsolódnak: kisvonat, helikopter, repülő, irányító torony is várja majd a kicsiket. Ez az intenzíven berendezett játszórész egy miniatűr házikókból álló utcaképpel kapcsolódik hozzá megújuló közlekedési parkkal. Az imitált házacska sor fedett egységeit az egyszerű parkberendezési bútorokon felül a közlekedési tematikához köthető tárgyakkal rendezik be, mint vasútállomás, repülőtér és utasváró.”

A megújuló KRESZ park központi részén egy kisebb játszó egység lesz.

A tájékoztatón kiderült, hogy az az idei parkfejlesztések részeként megújul a rendkívül népszerű léghajó, a BallonFly környezete is a Kós Károly sétány, a Hermina út és a Konrad Adenauer út által határolt részen, melynek eredményeképp a teljes terület növényzetét rehabilitálják, közel 1.500 cserjét és mintegy félezer évelőt is elültetnek. Az úthálózat, a közvilágítás és az utcabútorok felújításának és a látogatóirányítás fejlesztésének köszönhetően a léghajózni érkezők kiszolgálása is magasabb szintre lép.

Végezetül még ebben az ütemben megtörténik a Magyar Zene Háza és a Néprajzi Múzeum megközelítését szolgáló Dvořák sétány felújítása a Dózsa György út és az Olaf Palme sétány között, melynek állapota az elmúlt évtizedek alatt jelentősen leromlott, felülete töredezett, balesetveszélyes. A munkálatok során megújulnak a járdák, útburkolatok és az azokat övező szegélyek, az akadálymentes közlekedést segítve pedig csökkentik a trolibuszmegállók fellépőmagasságát.

A vezérigazgató zárásként a felsoroltakhoz hozzátette, hogy 2013-ban a kormány egy nagyon érdekes kísérletet tett akkor, amikor a Városliget törvénnyel létrehozta azt a Városliget Zrt.-t, amit nem csak a tervezés előkészítésével, a beruházással, hanem az üzemeltetéssel és a működtetéssel is megbízott. “Az elmúlt tíz év azt igazolja, hogy ezeknek a feladatoknak az egy kézben tartása a zálog arra, hogy a Városliget

ne csak egy egyszeri attrakció legyen, ne csak egy egyszeri szalagátvágás, hanem egy folyamatosan élő és pulzáló ökoszisztéma maradjon,

ahol azzal a minőséggel találkozik az ember folyamatosan, amivel a megnyitás pillanatában.”