Nemrég jelent meg Sákovics Diana Hol rontom el? – A boldog párkacsolatok pszichológiája című könyve. Tényleg, hol rontjuk el mindig? Eljött az idő, amikor a pszichológus nemcsak bölcsen hallgat, hanem válaszol is. Sákovics Dianával beszélgettünk. 

PZL – 061.hu

Nehéz volt-e az orvostudomány nyelvét használó szakmai zsargont közérthetően becsatornázni a könyvedbe? 
Kezdetben az volt. Amíg egyetemre jártam, a szakma nyelvét tanultam. Azon írtam, abban gondolkodtam a pszichológiai jelenségekről. Kellett némi idő, amíg visszataláltam a hétköznapokban használt nyelvhez. Az elmúlt három évben azonban már naponta jelentek meg cikkeim a divány.hu pszichológia rovatában, így volt időm az átállásra. Így is lehet persze, hogy vannak pszichológusok, akik a cikkeimre azt mondják, hogy itt-ott pongyolán, nem eléggé szakmai módon fogalmaztam. Én azonban tudatosan próbálom a lélektan nyelvét beágyazni a mindennapokba, és közelebb hozni így azokhoz, akik nem egyetemi jegyzetekből, hanem főként ismeretterjesztő  könyvekből tájékozódnak a pszichológiáról. Nagyon fontosnak találom egyébként, hogy a pszichológia közérthető legyen. A lélektan rengeteg olyan tudást halmozott ugyanis fel, amit ha ismernénk, az könnyebbé tehetné az életünket. Ezeknek az ismereteknek a birtokában lehetőségünk lenne más megvilágításban értelmezni életünk eseményeit, többet és mást látnánk meg a körülöttünk történő eseményekből, a saját érzelmeinkből, hozzáállásunkból viselkedésünkből. Az önismeret pedig hosszú távon a teljesebb élet alapja.

És mit szólsz ahhoz, hogy bizonyos szakmai evidenciák blaszfémiának hatnak a mai píszi világban, azaz, hogy a nagyon korrektnek tűnő megfogalmazások megfojtják a szakmai diskurzust? 
Ez attól függ, hol húzzuk meg a píszíség határát. A pszichológiában nehéz lenne figyelmen kívül hagyni, hogy milyen befolyással van az érzelmeinkre, a működésünkre mindaz, amit a génjeinkben hordozunk, vagy azok a családi mintázatok, melyek a legkorábbi éveinktől kezdve belénk égnek. Gyakran – különösen, ha gyorsan vagy nyomás alatt kell döntenünk – csak ezek a minták vannak kéznél. Persze önismerettel, a tudatosság mélyítésével már több választási lehetőségünk van, szélesebb a döntési tér. 

A könyvedben mik azok a kulcsmotívumok, jellegzetességek, amik igazán a te könyveddé teszik? 
A pszichológus a saját személyiségével dolgozik, soha nem lesz független a munkája attól, hogy ő maga milyen ember. Sokszor a szakirány választásának is megvannak a saját életéből kimutatható gyökerei. Akkor kezdtem el mélyebben foglalkozni a párkapcsolatok pszichológiájával, amikor elváltam, így a könyv sem időrendben íródott: a szakítás feldolgozásával foglalkoztam először. Ahogy aztán az életemben haladtam, ahogy láttam a kapcsolatokat, a kapcsolati nehézségeket, buktatókat és az ezek ellenére is működő viszonyokat. Így egészítettem ki újabb és újabb részletekkel a képet. A könyv úgy készült, ahogy egy puzzle összeáll. 

Ahogy a rendőrség és az egészségügy csak kullog gyorsan változó design drogok után,  úgy a pszichológia tud-e gyorsan reagálni az közösségi médiumokon keresztül terjedő új őrületekre? 
A lélektan legtöbbször a társadalomban zajló eseményeket követi. Egy-egy esemény értelmezésében, leírásában azonban számos körülményt figyelembe kell venni. Ezek közül vannak aránylag állandó (például a biológia) és vannak nagyobb változékonyságot mutató tényezők (például a szociális hatások). De a kérdésedre válaszolva: szerintem a pszichológia legtöbbször gyorsan reagál a társadalomban felbukkanó markáns jelenségekre. 

Ott van például a szelfi kultúrája, ami bizonyára túlmutat azon, hogy divat önmagunkat dokumentálni a Facebookon…
Nem véletlen, hogy a nárcizmus pszichológiájának kutatása most egy nagyon népszerű dolog. Rengeteg könyv és cikk jelenik meg ebben a témában. De idevágó példa még a pornókutatás is, ami ugyan már jó ideje felbukkant a pszichológiában, de szélesebb érdeklődést csak az elmúlt néhány évben váltott ki. Ennek kapcsán pedig fókuszba került az a probléma is, mennyire szegényes a verbális szexuális kultúránk. Itt a probléma, féltjük a gyerekeinket, mégsem tudunk róla beszélni. 

Ha már a nyelvnél tartunk: volt-e gondod a könyv írásakor a megfelelő nyelv megtalálásával? A férfit sokszor pasinak nevezed, és egy bizonyos szintig használod is a szlenget. Mit szól ehhez, mondjuk a szakma? 
Alapvetően úgy írok, hogy az minél közelebb legyen a beszélt nyelvhez, így könnyebben érti meg az írásokat a nem szakmai közönség, könnyebben mennek át információk. Ezzel kapcsolatban ért már olyan kritika, hogy túlságosan lazára veszem a szöveget, de én hiszek abban, hogy így közelebb lehet kerülni az olvasókhoz. A célom ugyanis alapvetően az, hogy közérthetővé tegyem a pszichológiai fogalmakat. Minél többet foglalkozzunk a párkapcsolatok pszichológiájával, annál könnyebben alkalmazkodunk a nehézségekhez, annál könnyebben értjük meg saját érzéseinket, viselkedésünket, ami hozzásegít ahhoz, hogy minőségileg is más szinten legyünk jelen a kapcsolatunkban. Meg persze az ismeretek abban is segítenek, hogy jobban megértsük a partnerünket. Ezek pedig a boldog párkapcsolat alapjai, ami jelentősen meghatározza az életminőséget. 

A könyvben kevésbé látszol, inkább, mint afféle rezonőr vagy jelen…
Igyekeztem egy lépéssel hátrébb állni, mert bár a személyes történetek fontosak, itt az ismeretátadás volt a cél. Az, hogy az olvasó olyan információkat kapjon, melyek segítségével jobban megérti, mi történt, mi történik vele.  

Bizonyos kérdésekben meglehetősen konzervatív vagy, pl.: várjunk a szexszel, amíg „jobban megismerjük egymást”…
A konzervatív szemlélet ritkán jellemző rám. Ebben az esetben annyi történt, hogy a kutatási eredmények tükrében összevetettem, mi történik akkor, ha gyorsan belemegyünk a szexbe, és mi történik akkor, ha kivárunk. Ezek olyan információk, amelyek alapján az ember mérlegel, és egyéni döntést hoz. Nem célom, hogy konkrét tanácsokat adjak, hiszen egy pszichológusnak nem is az a feladata. A pszichológus abban segít, hogy megismerjük a saját utunkat, és a lehetőségeinkhez mérten képesek legyünk befolyásolni is azt.

Fotó: Kaszás Tamás