“A csönd éve volt” – Tőlük búcsúztunk 2018-ban

Újév a számadások idejei is, a 061.hu pedig összeállította a kulturális élet és a gasztronómia 2018-as nagy veszteséglistáját. Fájó hiányok, csönd, visszatekintés a magunk mögött hagyott évre, a magunk mögött hagyott kivételes egyéniségekre. 

061.hu

Aretha Franklin (1942. március 25-  2018. augusztus 16.)

A soul királynője 76 évesen hunyt el, legismertebb számai olyan klasszikusok voltak, mint a Think, az I Say a Little Prayer vagy a névjegyeként is emlegetett Respect. A művész halálát hasnyálmirigyrák okozta. A család az AP amerikai hírügynökséghez eljuttatott közleménye szerint Franklin délelőtt 9.50-kor hunyt el detroiti otthonában.  “Az élet egyik legsötétebb pillanatában nem találjuk a megfelelő szavakat, amely leírhatná szívünk fájdalmát. Családunk matriarcháját és szikláját veszítettük el” – fogalmaztak rokonai a közleményben.

Stan Lee (1922. december 28- 2018. november 12.)

Kilencvenöt évesen hunyt el Stan Lee amerikai író, szerkesztő, a Marvel Comics képregénykiadó nyugalmazott elnöke, a Pókember, a Vasember és számos más legendás képregényszuperhős alkotója. Lee – aki 1922-ben Stanley Lieber néven született New Yorkban román bevándorlók gyermekeként – Jack Kirbyvel és Steve Ditkóval együtt alkotott olyan népszerű képregényeket, mint az X-Men, a Hulk, a Black Panther vagy A fantasztikus négyes. Pályafutása során 75 országban, 25 nyelven, több mint kétmillió példányban jelentek meg képregényei. Figuráival 24 animációs tévésorozatban és számos játékfilmben is találkozhattak a nézők.

Dolores O’Riordan ( 1971. szeptember 6. – 2018. január 15.)

A Cranberries 46 éves énekesnője, Dolores O’Riordan Londonban, egy szállodai szobájában hunyt el, három édes és egy nevelt gyermek gyászolja. 19 évesen lett világhírű, évekkel később egy interjúban azt mesélte, hogy még mindig remeg a gyomra, ha arra gondol, mennyi ember elé kellett kiállnia. Első albumuk 1993-ban jelent meg Everybody Else Is Doing It, So Why Can’t We címmel, egy évvel később pedig a No Need to Argue, melyen a legnagyobb sláger, a Zombie volt. 2003-ban bejelentették, hogy szüneteltetik a zenekart. Are You Listening? címmel 2007-ben szólóalbumot adott ki, amit egy másik követett 2009-ben. 2017-ben ismét turnét terveztek a Cranberries-zel, de ezt végül lefújták. Az Dolores 1994-ben ment férjhez, Don Burtontől három gyermeke született. Húsz év házasság után váltak el 2014-ben, az énekesnő utána idegösszeroppanást kapott. 

Tim Bergling, aka Avicii (1989. szeptember 8.-  2018. április 20.)

Tim Bergling, azaz Avicii 28 esztendősen hunyt el Omán fővárosában, Maszkatban. Avicii korábban akut hasnyálmirigy-gyulladásban szenvedett, melyet részben a túlzott alkoholfogyasztás okozott. Miután 2014-ben eltávolították az epehólyagát és a vakbelét, sok fellépését lemondta, hogy meggyógyuljon. Legnagyobb slágerei a Wake Me Up!, a The Days és a You Make Me voltak. A 2013-as Wake Me Up! című számát 1,7 milliárdszor játszották le a YouTube-on.  2015-ben hatalmas sikerrel lépett fel a Sziget fesztiválon.

Mac Miller (1992. január 19. – 2018. szeptember 7.)

A 26 éves korában elhunyt rapper, teljes nevén Malcolm James McCormick 14 éves korában kezdett rappelni, 2011-ben jelent meg első albuma, amely az amerikai listák felső régióját is megjárta. 2014 óta a The Warner Bros. lemezkiadóval volt szerződése, olyan sztárokkal dolgozott együtt mint Kedrick Lamar és Pharrell Williams. A zenélés mellett producerként dolgozott és saját reality-műsora is volt az MTV2 csatornán. Negyedik, Swimming című lemezét augusztus elején adta ki, turnéra is indult volna vele. Miller korábban Ariana Grande barátja volt, 2012 óta több dalban együtt is dolgoztak, a rapper pedig fellépett a manchesteri robbantás emlékére szervezett tavalyi One Love Manchester koncerten is az énekesnővel. A szakításukról szóló hírek nemrég járták be a sajtót. A rapper régóta nyíltan beszélt függőségeiről. A múlt hónapban vádat emeltek ellene, miután májusban bódító szerek hatása alatt vezetett és részese volt egy cserbenhagyásos balesetnek. Grande ezután nyilatkozott “mérgező kapcsolatuk” befejezéséről, mivel Miller rajongói őt hibáztatták a letartóztatásáért.

Eddie Clarke ( 1950. október 5. – 2018. január 10.)

A zenész 67 éves korában Londonban halt meg. Halálával a Motörhead klasszikus felállásából immár senki sincs életben. Az Edward Allan Clarke néven anyakönyvezett zenészt tüdőgyulladással ápolták kórházban.  Eddie Clarke a hetvenes évek első felében Curtis Knight blues zenekarában játszott, amellyel két albumot is készített. A hetvenes évek közepén találkozott Lemmy Kilmisterrel, majd 1976-ban csatlakozott a Motörheadhez.A legendás trió egészen 1982-ig zenélt együtt, ezalatt öt stúdiólemezt adtak ki. A Motörhead című debütalbum 1977-ben, az Overkill és a Bomber 1979-ben, az Ace of Spades 1980-ban, az Iron Fist 1982-ben jelent meg. Fast Eddie Clarke 1982-ben a Motörhead amerikai turnéján lépett ki a zenekarból, miután a hírek szerint elégedetlen volt az Iron Fist albummal. Távozása után megalakította a Fastway elnevezésű együttest, amelyben az UFO korábbi basszusgitárosával, Pete Wayjel zenélt együtt. A Fastway összesen hét stúdiólemezt adott ki, az utolsót 2011-ben, Dog Eat Dog címmel.  2014-ben blues szólóalbummal jelentkezett. Abban az évben Lemmyvel és a Motörheaddel is újra fellépett egy birminghami koncerten, amelyen az Ace of Spades című dalt adták elő közösen. 

Burt Reynolds (1936. február 11.- 2018. szeptember 6.)

A 82 éves legendás színész Floridában kapott szívrohamot. Kórházba szállították, de nem tudták megmenteni az életét. Burt Reynolds a Michigan állambeli Lansingben született 1936. február 11-én, ereiben indián vér is csörgedezett. Fiatalon sportkarrierről álmodozott. A Floridai Egyetem sportösztöndíjasa, a futballcsapat ünnepelt sztárja volt, de két év elteltével egy térdsérülés, majd egy autóbaleset miatt pályafutása derékba tört. Áttért a színészetre, és ebben sem bizonyult tehetségtelennek, az egyetemet már nem is fejezte be. New Yorkba utazott, ahol színészetet tanult, közben volt mosogató, kidobóember, és a legkisebb szerepeket is elvállalta a színpadon és a tévében. A nyolcvanas évek közepére hullámvölgybe került. Elutasította a Csillagok háborúja, a Drágán add az életed főszerepét, alacsony színvonalú filmekben játszott, már B-listás színészként is alig emlegették. Halála előtt is dolgozott, Tarantino jelenleg is készülő Volt egyszer egy Hollywood című filmjében is szerepel.

Paul Bocuse ( 1926. február 11.- 2018. január 20.)

Paul Bocuse, a francia konyhaművészet megújítója 91 éves korában halt meg. Évek óta Parkinson-kór gyötörte. A gasztronómia pápája a legendás verseny, a bocuse d’Or névadója. 1958-ban vette át apja lyoni éttermét, ekkor nyerte első Michelin-csillagát is. A másodikat 1962-ben, a harmadikat 1965-ben kapta, s azóta is őrzi őket, ami világrekord. Filozófiájának három fő eleme a jó alapanyag, a jó hőmérséklet és a jó ízlés. Mindenben az egyszerűségre törekedett, miközben ragaszkodott a francia konyha hagyományos technikáihoz. Őt tartják a “nouvelle cuisine”, a francia új konyha legnagyobb alakjának, amely egyszerűbb, könnyedebb, kevesebb kalóriát tartalmazó ételekből áll, mint a “cuisine classique”, a klasszikus konyha. Keze alól számtalan híres séf került ki, tanítványa volt Eckart Witzigmann, az első német ajkú és a harmadik nem francia nyelvű séf is, aki Michelin-csillagot nyert. 1990-ben alapította intézetét, amelyben harminchét ország diákjai tanulnak. 1987-ben útjára indította a világ legrangosabb gasztronómiai versenyét, a Bocuse d’Ort, amelynek európai döntőjét 2016-ban Budapesten rendezték meg. 

Anthony Bourdain (1956. június 25.-  2018. június 8.)

Egy strasbourgi szállodában találták holtan Anthony Bourdain amerikai sztárséfet, televíziós műsorvezetőt. A 61 éves férfi öngyilkosságot követett el. Bourdain a CNN nagysikerű gasztronómiai sorozata, a Nem séfnek való vidék házigazdája volt. A tévés személyiségnek több bestsellere is megjelent. Házigazdája volt a Food Network A bolygó amerikai, valamint a Travel Channel Anthony Bourdain – fenntartások nélkül című Emmy-díjas műsorának is. Bourdain önkezével vetett véget életének. 

Hubert de Givenchy (1927. február 21.-  2018. március 10.)

Givenchy divatház és márka alapítója, Hubert de Givenchy, a divatszakma legendás alakja 91 évesen halt meg, akinek Audrey Hepburn volt a múzsája. A divatcézárt álmában érte a halál. Audrey Hepburn egyebek mellett a Sabrina, a Hogyan lopjunk egymilliót? és az Álom luxuskivitelben című filmjeiben is Givenchy ruháit viselte. Divatháza vásárlói közé tartoztak a Kennedy család tagjai is.

Kate Spade (1962. december 24.- 2018. június 5.)

Az 55 esztendős Kate Spade divattervező holttestére a New York-i lakásában találtak rá. A legendás tervező egy sállal akasztotta fel magát. A rendőrség szerint a nő férje, Andy Spade is a házban volt. A férfi egyébként a színész David Spade testvére. A nő az öngyilkossága előtt írt egy búcsúlevelet is, amiben azt üzente a 13 éves lányának, hogy ne hibáztassa magát. Kate Spade a táskáiról és egyéb kiegészítőiről vált híressé, férjével 1993-ban alapította meg a Kate Spade New York vállalatot. Később alapítottak egy másik céget, amit lányuk után Frances Valentine-nek neveztek el.

Milos Forman ( 1932. február 18.- 2018. április 13.)

Az Oscar-díjas Miloš Forman,  Jan Tomáš Forman néven született Csehszlovákiában. Száll a kakukk fészkére, az Amadeus és a Hair rendezője 86 évet élt. 1951–1956 között filmrendezést tanult a prágai filmművészeti főiskolán. Amikor a Varsói Szerződés 1968-ban megszállta Csehszlovákiát az Egyesült Államokba emigrált. Forman két Oscar-díjat kapott, 1975-ben a Száll a kakukk fészkére, 1984-ben az Amadeus nyerte el a legjobb rendezés díját.

2019-01-03T06:50:25+01:00 2019. január 2.|