December végéig látható a Csontváry géniusza című kiállítás a Budai Várban, a Honvéd Főparancsnokság egykori épületében. Gulyás Gábor, a héten megnyitott impozáns kiállítás kurátora, és a szentendrei Ferenczy Múzeum igazgatója szerint a festő művei sokáig pincékben, raktárakban kallódtak, sőt egyszer még egy kisebb diáklázadás is kitört miattuk.
ZALKA SZILVIA – nullahategy
A kiállítás Csontváry Kosztka életművének közel kétharmadát tárja a közönség elé. Ahogy Gulyás Gábor, a kiállítás kurátora mondja, a modern és interaktív kiállítás jelentőségéhez az is hozzájárul, hogy a nemrégiben, aukción elkelt kisebb, de fontos Csontváry műveket is láthatjuk.
Csontváry 1853-ban született Kisszebenben, gyógyszerészként dolgozott, és elmúlt már negyven éves, mikor festőleckéket vett, egy jól sikerült rajz és némi “isteni sugallat” hatására. Utóbbi miatt aztán afféle vátesz-tudat jellemezte, amivel kivívta kortársai ellenszenvét, akik egyszerűen bolondnak nézzék.
Csontváry megítélése a háború előtt is felemás volt, és sok művészettörténész – Munkácsyhoz hasonlóan – őt is túl populárisnak tartja; kicsit talán divat is lesajnálni – mondja Gulyás Gábor, aki annak idején, 2010-ben, még a debreceni Modem igazgatójaként próbált kiállítást összehozni Csontváry műveiből – akkor sikertelenül.
Pécsett 1973-ban nyílt meg a Csontváry Múzeum, azóta talán a 2015-ös kiállítás a legfontosabb Csontváryhoz köthető esemény. Gulyás elmeséli, hogy a szervezésnél 2010-ben is falakba ütköztek, hiszen rendkívül fontos művészről van szó, akinek nagy értékű képei vannak, amelyekre rendkívül nehéz kölcsönszerződést kötni; legyen szó a pécsi múzeumról, vagy magángyűjtőkről, akiknek a kisszámú festmény a birtokában van.
Csak találgatni lehet, hogy miért hiúsultak meg rendre Csontváry önálló kiállításai. Talán hozzájárult ehhez Bernáth Aurél is, aki a háború utáni egyik írásában „elmebetegek festészetéről” értekezett Csontváry kapcsán – teszi hozzá a kurátor. Kortársai is különcnek tartották. Nem ivott, nem dohányzott, vegetáriánus volt.
Képeit Gerlóczy Gedeon építész mentette meg azzal, hogy a festő halála után nagy részüket felvásárolta az örökösöktől, akik a legenda szerint sátorponyvának adták volna el az értékes vásznakat.
A művek sokáig különböző helyeken várták sorsukat. Gerlóczy Sári szerint a Szépművészeti Múzeum vizes pincéjében is álltak, majd az akkori Képzőművészeti Egyetemen is, ahol kisebb lázadás tört ki: a diákok folyosói feliratokon követelték, hogy „Csontváryt a falakra!”. Ennek nem egy kiállítás, hanem retorzió lett az eredménye – meséli Gulyás Gábor.
Majd hozzáteszi: a rendszerváltozás után is volt kormányzati szándék arra, hogy külföldre vigyenek egy grandiózus Csontváry tárlatot. A képeket végül Párizs és Velence helyett a művészeti szempontból kevésbé szerencsés Rotterdamban, Münchenben és Stockholmban mutatták be, a tárlatok pedig talán ezért is visszhangtalanok maradtak.
Csontváry a Tanácsköztársaság idején, 1919-ben hunyt el, egyes források szerint éhen halt, miután elvették mindenét.
Reigl Judit, a Franciaországban élő, 92 éves, magyar festőművész azzal is magyarázta Csontváry viszonylagos sikertelenségét, hogy sem a fasiszták, sem a kommunisták nem szerették, túl komplikáltnak találták a művészetét. De kering egy olyan legenda, hogy miután Tito felesége egy belgrádi kiállítás után elragadtatva beszélt Csontváryról a szovjet és a magyar pártfőtitkárok feleségeinek, a művész megítélése megváltozott – mondja a tárlat kurátora.
Gulyás szerint nemcsak a legendák, hanem praktikus dolgok is megnehezítették a tárlat létrejöttét. A legnagyobb gondot az okozta, hogy miképpen lehet a hatalmas méretű képeket biztonsággal mozgatni. A szakember hozzáteszi, hogy nagyon hosszúra nyúlt az egyeztetési folyamat a képek tulajdonosaival, és igen komoly restaurátor-gárdára volt szükség ahhoz, hogy a kiállítás minden igényt kielégítő legyen.
A nagyhatású, magának való, „napút” festő képei december 31-ig láthatók a Várban. Ahogy Gulyás Gábor fogalmazott, „megérne egy disszertációt Csontváry fuccsba ment kiállításainak története is”.