Sting My Songs címmel újra felvette legkedvesebb dalait, mert 2019-ben másképp gondol már rájuk, mint amikor 1980 körül játszotta azokat. A nagy kérdés, hogy rajongói ragaszkodnak-e saját emlékeikhez vagy együtt utaznak, sodródnak a pop tengerén a mesterrel, abban a képzeletbeli üvegpalackban, amit a The Police zenésített meg 1979 körül.
PZL – 061.hu
Azok, akik ragaszkodnak élményeik tér-idő koordinátáihoz, azaz fontos nekik az is, hogy mikor, hol és milyen testhelyzetben hallották az adott Sting- illetve Police-számot, nos számukra a My Songs nem lesz a kedvenc best of lemezük. Sőt, vannak olyanok is, akik attól kapnak herótot, ha egy zenekarnak és annak énekesének /gitárosának „közös” válogatáslemeze jelenik meg, mert az milyen már… Jimmy Sommerville-nek is van egy olyan válogatáslemeze, amelynek fele a Bronski Beat dalait tartalmazza, míg a másik fele a szólópályafutása, illetve a Communards számait, de szegény Mark Knopflert is megáldotta a sors egy olyan lemezzel, aminek fele szólószámait sorolja fel, míg a többi Dire Straits-sláger…. Ugyebár a popban minden lehetséges, még az is, hogy valakinek vegyes válogatáslemeze jelenjen, amelyen ráadásul újra felvette a dalait. Nos, a My Songs ilyen. Persze, az is kérdés hogy milyen szintű a beavatkozás…
Nos, nem durva, kb. olyan, amennyit egy-egy előadó koncerteken variál az eredeti felvételen, azaz a dalok kaptak némi dinamikát, korszerűbben szólnak, tényleg nincs semmi baj velük, hiszen szinte a számok a popkultúra fontos mutatványai, de talán szerencsésebb lett volna megoldani a problémát (a mester kicsit igazított a dalokon) egy koncertlemezzel, végül is az utolsó szám, a Roxanne amúgy is élő felvétel. Sting így magyarázza meg a beavatkozás szükségességét: “Mindig is olyan kortárs dalokká szerettem volna tenni a a nótákat, amennyire lehetséges, mert úgy gondolom ezek jó dalok. Gyakran a dalokat az a technológia azonosítja, amivel fel lettek véve – a rögzítési technikák, a szintetizátor vagy a dob hangja. Csak modernizálni akartuk az anyagot.” Jogos, de erre a hiteles forma elsősorban a koncertfelvétel, nem jellemző ugyanis, hogy a pop nagy slágereit stúdióban újrarögzítették volna, ha csak nem azzal a célzattal hogy ne fizessenek jogdíjat az adott kiadónak, amely csak az adott hangfelvétel tulajdonosa, de a dal magáé a szerzőé.
Itt viszont erről szó sincs, Sting évtizedek óta a Universal elkötelezett művésze. Jobbak-e a dalok? Korszerűbbek, áramvonalasabbak, de akkor is: a popban az itt és most a szép, a kozmetikázásnak nincs sok értelme. És persze, aki akar egy kellemes Sting-Police-válogatást, az ne fogja magát vissza, Sting az újrahangszerelést is bravúrosan oldotta meg, ráadásul minden szám kapitális nagy sláger… Desert Rose Every Breath You Take Demolition Man, Can’t Stand Losing You Message in a Bottle, Shape of My Heart, Fragile, Fields of Gold, So Lonely. Walking on the Moon, Englishman in New York, If I Ever Lose My Faith in You, Roxanne (Live at The Olympia), Brand New Day… Szóval, aki azzal akar eljátszani, hogy milyen lett volna, ha Sting 2019-ben írja meg a nagy slágereit, annak mindenképpen meg kell hallgatnia, akinek viszont a Message in a Bottle 1980 elejét jelenti, amikor Sztevanovity Dusán felkonferálja a Pulzus című tévéműsorban, nos, az pakolja fel inkább a féltve őrzött jugoszláv nyomású Reggatta de Blanc vinyljét. Más lesz a dinamikája, de ahogy az emlékek dinamikája is olyan különös.
Sting
My Songs
Universal
15 szám 65 perc