Egy év kihagyás után újra a debreceni Főnix Csarnokban zárja az évet a Tankcsapda.

MTI

A tavalyi három debreceni klub koncert után december 29-én visszatér a Főnix Csarnokba a Tankcsapda, amely immár huszonötödik alkalommal zárja “hazai pályán” az évet, ráadásul tizedik alkalommal koncerteznek Lukács Laciék a Főnixben. A Tankcsapda először 2004 őszén, a zenekar 15. évfordulóján avatta fel hazánk második legnagyobb fedett csarnokát. Magyarország legnépszerűbb rockzenekara és a csarnokot megtöltő Tankcsapda-rajongók azóta is felejthetetlen élményt szereztek évről évre egymásnak az évzáró eseményeken.  Ennek nyomát két látványos felvétel is megőrizte: a 15 éves jubileumi, valamint a 25 éves jubileumi este is DVD-re került.

A zenekar 1992 óta hagyományosan Debrecenben lép fel utoljára az évben, idén a tizedik Főnix-koncert következik. A jubileuminak is felfogható koncertre nagyon sokan vidékről vagy a környező országokból is készülnek, a szervezők szerint teltház várható az évzáró estén. A koncert jelentőségét növeli, hogy egészen április 28-ig nem láthatja a közönség az együttest: 2017-ben a Budapest Arénában koncerteznek majd először.

Kép: Tankcsapda