Tetszett a cikk?
  •   
  •   
  • 627
  •  
    627
    Shares

Elment Hollywood utolsó bölénye. Kirk Douglas több mint 60 éves kiemelkedő színészi pályafutása mellett személyesen is megélte a múlt század több tragikus sorsfordító eseményeit – két világháborút, a nagy gazdasági világválságot, a hidegháborút. A 103 éves korában elhunyt színészlegendára legjobb filmjei közül válogatva öt kiváló, számunkra legkedvesebb alakításával emlékezünk.

MP – 061.hu

Végső visszaszámlálás (1980)

Don Taylor filmje akkoriban olyannyira látványos mozinak számított, hogy vetítésekor hosszú sorok kígyóztak a mozik jegypénztáránál, egy egész nemzedék nőtt fel rajta és megtekintése után legalább annyian akartak vadászpilóták (vagy éppen haditengerészek) lenni, mint az 1986-os Top Gun esetében. A film sztorija több mint érdekes. A Nimitz repülőgéphordozó egy különleges viharba kerül, amelynek – mint ahogy ez a filmben is elhangzik – van „némi kihatása az időre”. A haditengerészek egyik pillanatban még 1980. december 6-án szelik a Csendes-óceán habjait, nem messze a Pearl Harbor-tól, majd hamarosan 39 esztendővel korábban, a japán támadás előestéjén találják magukat. A film legfontosabb kérdése: vajon van-e lehetőségük megváltoztatni a történelmet, megakadályozva a támadást és feltehetően teljesen más mederbe terelve mindazt, amit a történelemkönyvekben  olvashatunk a második világháborúról és az azt követő évtizedekről? Érdekesség, hogy jó részben tényleg a Nimitz repülőgép hordozón játszódik, ami akkoriban az amerikai haditengerészet legmodernebb és legütőképesebb hadihajójának számított. A film szereposztása egyébként a maga nemében parádés. A már akkor sem fiatal, de kicsattanó formában lévő Kirk Douglas a hajó kapitányát játssza, az eseményeket civil „üzemgazdasági szakemberként” megfigyelő, kukacoskodó Warren Lasky szerepét pedig az Apokalipszis most forgatásának poklát éppen csak kipihent Martin Sheen játszhatta el. 

Douglas ebben a szerepben a legszívesebben saját fiát, Michaelt látta volna, aki azonban ekkor éppen el volt foglalva a Kína szindróma című film forgatásával.

Spartacus (1960)

Spartacus, a trák rabszolga egy napon megelégeli a gladiátorsorsot, és úgy dönt, minden társa számára kiharcolja a szabadságot. Felkelést indít, hadsereget szervez, Itália-szerte csatlakoznak hozzá a rabszolgák. Spartacus és hadserege készen áll arra, hogy megütközzön Róma legvitézebb hadseregével is. A látványos történelmi tablókon, a lenyűgöző tömegjeleneteken, és egy megkapó szerelem kibontakozásán kívül bepillantást nyerhetünk Róma belső intrikáiba, a köztársaságiak és a diktátorpártiak küzdelmébe, a római sereg vezére, a dúsgazdag Crassus (Laurence Olivier) cselszövéseibe. Anthony Mann rendező kirúgása után Kirk Douglas kérte fel Stanley Kubrickot a rendezésre, akivel korábban együtt dolgozott A dicsőség ösvényeiben. Kubrick (aki a stúdió belepofázásai miatt egyáltalán nem élvezte a forgatást, az élményéből okulva döntött úgy, hogy nem dolgozik többet Hollywoodban) kidobta a Mann által forgatott anyagot, és nagy részben az operatőri feladatokat is maga végezte (a stáblistán nem feltüntetve).

Kubrick és Douglas ragaszkodtak hozzá, hogy a kommunista világnézete miatt feketelistán lévő Dalton Trumbo forgatókönyvíró neve megjelenjen a stáblistán, ami végül meg is történt, és végül ez a film vetett véget a hollywoodi feketelistázásnak.

A korabeli cenzorok nyílt homoszexualitás ábrázolása miatt kivágtak a filmből egy jelenetet, amelyben Marcus Licinius (Laurence Olivier) a fürdőben megpróbálja elcsábítani Antoniust (Tony Curtis). A film 1991-es felújításakor Kubrick visszatette a jelenetet, a hang azonban elveszett és újra kellett szinkronizálni. Curtis vállalta a feladatot, Olivier azonban addigra már elhunyt, így őt Anthony Hopkins helyettesítette. A Batiatust alakító Peter Ustinov elnyerte a legjobb mellékszereplőnek járó Oscar-díjat, és ezzel ő az egyetlen színész, akit valaha egy Kubrick-filmben nyújtott alakításáért aranyszobrocskával jutalmaztak.

A dicsőség ösvényei (1957)

Egyike azoknak az amerikai háborús filmeknek, amelyek nem az USA, hanem egy másik nemzet háborús szerepét mutatják be. Talán nem mondunk újat azzal, hogy nem sok ilyen mozi készült. Kubrick három különböző hangulatú műfajt ágyazott az első világháborús történetbe: háborús filmet, tárgyalótermi drámát és börtönfilmet. A németek már csak néhány kilométerre vannak Párizstól, amikor a front megmerevedik. A francia és a német sereg bonyolult lövészárokrendszert alakít ki, a közkatonák százezrei ebben a hangyavárban küszködnek az apró győzelmekért és a túlélésért. Mireau tábornok lehetetlen feladatot kap a feletteseitől: be kell venniük a német árkokat. A Kirk Douglas alakította Dax ezredes nem ért egyet a paranccsal, de végül elfogadja, a rohamozó franciák azonban hamar visszavonulót fújnak az óriási veszteségek miatt. A tüzérparancsnok megtagadja Broulard tábornok parancsát, hogy lőjenek a visszavonuló katonákra, a vezérkari tábornokok felelősségre vonják a visszavonuló ezredet, s elrettentő példaként több száz „gyáva” katona kivégzését rendelik el. Dax kiáll az embereiért, azt kéri, egyedül őt vonják felelősségre. A filmben francia katonák tízezreit felelőtlenül és szenvtelenül halálba küldő Mireau és Brulard tábornokok alakját valós hadvezérekről mintázták: egyikük Robert Nivelle, a másik a francia hadsereg főparancsnokságát tőle átvett Pétain marsall.

Érdekesség, hogy az ellenség egyszer sem tűnik fel, a film egyetlen “csatajelenetében” is csak a hulló francia katonákat láthatjuk… azaz, ez így nem teljesen pontos: a forgatás ugyanis München mellett zajlott, a németek ellen küzdő francia katonák javát pedig a müncheni rendőrség beosztottjai alakították – természetesen szolgálaton kívül.

A nap szerelmese (1956)

Egy nagy művész, a szörnyű kínokat megélt holland festő Vincent Van Gogh életét beszéli el ez a felkavaró képi világú, érdekfeszítő és érzelmeket ébresztő filmklasszikus, mindvégig hűségesen a valóság tényeihez. Hogyan lett a holland lelkészdinasztia sarjából ellenállhatatlan belső parancs sugallatára olyan ember, akit semmi más nem érdekel, csak hogy fessen? Van Gogh mindössze harminchét esztendőt élt, s ebből tíz évig alkotott. Nyomorgott, magányos és beteg volt. Ma képei nemcsak a leghíresebb múzeumok féltve őrzött darabjai, hanem a világ műkincspiacának dollármilliókért gazdát cserélő verhetetlen sztárjai is. Az Irving Stone életrajzi regényén alapuló filmet a festő és testvére, Theo közötti levelezés ihlette. Tobzódik a színekben – az egyik legmámorítóbb van Gogh-színáradat a festő életét feldolgozó alkotások közül, ráadásul számos szekvenciája reprodukciók montázsában gyönyörködtet. Vincente Minnelli adaptációja a klasszikus Hollywood iskolapéldája: világos drámai tetőpontok és derűs, sőt, egyenesen vidám feloldások követik egymást.

Kirk Douglas lenyűgöző alakításában van Gogh egy nehéz természetű, lobbanékony, de jóravaló figura, akit egész életében a kielégítetlen tettvágy mozgat – csakhogy sehol sem tud kiteljesedni. Hangsúlyosak az utazásjelenetek, jellemző, hogy A nap szerelmese (a kevés kivétel egyikeként) van Gogh misszionáriusi próbálkozásánál kezdi a történetet – amelynek kudarca szépen megágyaz a festő későbbi hányattatásainak.

Furcsa, hogy tíz percet szentelnek a festő utolsó életszakaszának, az öngyilkosságot pedig mindössze egy zajos falusi mulatságra vezeti vissza. A kor kívánalmainak megfelelően szemérmes, de klasszikus drámaként kiválóan működő film ennek ellenére máig élvezhető.

Nemo kapitány (1954)

Az addig a rajzfilmjeiről ismert Walt Disney stúdió ötödik élőszereplős és első tudományos-fantasztikus filmje csupán egyike, de kétségtelenül a legjobbja az eredetileg Húszezer mérföld a tenger alatt című 1870-es Verne-regény mozgóképes adaptációinak. A szigonyos Ned Landet alakító  Kirk Douglas és James Mason, a Nautilus parancsnokát játszó brit színészlegenda mellett két magyar származású hollywoodi filmszínész kapta Aronnax professzor és inasa, Conseil szerepét: Paul Lukas, azaz Lukács Pál volt az első színész, aki besöpörte a Golden Globe-díjat, Peter Lorre, azaz a Felvidékről származó Löwenstein László pedig korábban olyan filmekben növelte hírnevét, mint Fritz Lang M – Egy város keresi gyilkost című film-noir klasszikusa vagy a Kertész Mihály rendezte Casablanca. A Nemo kapitány számos részletben eltér az eredeti regénytől, nem derül ki például a búvárhajó-parancsnok és ellenfeleinek a nemzeti hovatartozása sem. Verne regényében és a folytatásában, A rejtelmes szigetben Nemo valójában Bundelkhand rádzsája, Dakar indiai herceg, míg hazájának ellensége, családjának gyilkosa a gyűlölt Brit Birodalom, amely a Verne-regények megírásakor már túl volt a szipolylázadás leverésén és komoly rutinra tett szert a gyarmati vámpírizmus gyakorlásában.

A világháború befejezése után kilenc évvel bemutatott film alkotói a brit szövetségesük politikai érzékenysége és a forgalmazás anyagi szempontjai miatt tekintettek el a konkretizálástól.

Az eredeti regényben nem szerepel Nemo kapitány eltitkolt találmánya, a csodálatos energiaforrás sem, és nem esik szó titkos támaszpontról, sem annak felrobbantásáról. A hidegháború csúcspontján készült film ezen elemei a nukleáris energia pusztító hatását és békés lehetőségeit idézik fel. Noha a büdzsé meg sem közelítette a kor legdrágább produkciónak (pl. a Quo Vadis) költségeit, és Verne eredeti illusztrátora, Édouard Riou korabeli rézkarcai maradandóbb nyomot is hagynak az emberben, a látványvilág a trükkökkel (főként az óriáspolipos jelenet) kétségkívül megelőzte a korát – nem véletlenül utalnak sokan a filmre a steampunk esztétika mozgóképes előfutáraként.

Kiemelt kép: The Criterion Collection


Tetszett a cikk?
  •   
  •   
  • 627
  •  
    627
    Shares