A street food forradalom elérte a gofrikat is – Belgiumban, a gofri hazájában az ismerős, édes-rácsos kockákon kívül kaphatunk sós, virslivel töltött verziót is. A budapesti Waffle Dog azonban tovább gondolta ezt a koncepciót, és a pálcára nem virslit tűzött, hanem különböző csokikat, és azokat sütik bele a gofritésztába. “Amit ők rátesznek, azt mi bele” – fogalmaz a tulajdonos, Müller Tamás.

TIHANYI RITA – 061.hu

Amikor először meglátom a kis üzletet a Klauzál téren, rögtön arra gondoltam: mi volt itt korábban? Müller Tamás azonnal a segítségemre siet: egy antikos, és beugrik a zsúfolt antiküzlet, ami már ideje bezárt. “Minden nap elvezettem itt előtte, láttam az eladó táblát, aztán végül belevágtam” – meséli Tamás. A padlótól a plafonig telezsúfolt antikos üzlet a múlté, a kis helyiség most világos, rendezett, tele színes poszterekkel és vidám dekorációval.

Fotó: Horváth Péter Gyula

Kétféle finomság kapgató: holland minipalacsinta, és a már említett pálcás gofri, azaz waffle dog. Az előbbihez az ihlet Amszterdamban, a piacon jött, ahol szinte mindenhol árulták az apró édességet. Hollandiából továbbutaztak Belgiumba, és ott meglátták a waffel dogot. Ott sósan csinálják, virslivel a közepében, ketchuppal, mustárral. Hősünk arra gondolt: ha kicseréli a virslit csokira és édes tésztába teszi, akkor ez lehet desszert is.

Persze a valóságban nem ilyen egyszerű a dolog – miután megérkezett a speciális formájú gofrisütő, öt hónapba telt, mire sikerült kikísérletezni a receptet. “A gyerekeim nagy segítségemre voltak ebben” – tette hozzá Tamás. “Aktívan részt vettek a fejlesztésben, és persze fontos volt, hogy nekik mi ízlik, és mi nem.” A receptet természetesen nem árulta el, de azt megtudtuk, hogy kiindulópontként a puha, könnyű amerikai palacsintát használta, ezt fejlesztette tovább úgy, hogy mindkét ételnél a lehető legjobb eredményt kapja.

Fotó: Horváth Péter Gyula

A tésztába süthető csokik sora is véges, nem mindennel működik: van, ami lecsúszik a pálcáról, elolvad, vagy túl sok benne a kekszes alap, ami gofriba sütve már túl sok tésztának bizonyul. A kilenc waffle dog, ami végül az étlapra felkerült, vegyes képet mutat: vannak olyanok, amik egész csokival készülnek, vannak olyanok, amik drazséval, és a télre tekintettel még csak egy gyümölcsös waffle dog kapott helyet, a szinte klasszikus banános-nutellás. Tamás azonban elárulta nekünk, hogy tavasszal nagyon szeretne friss gyümölcsökkel kísérletezni.

A vendégeknek nyugodtan elszabadulhat a fantáziája, az étlapon lévő alapanyagokat bárhogy lehet kombinálni. A vásárlók élnek is ezzel a lehetőséggel, Tamás pedig szívesen fotózza a kreálmányokat. “Nem mondom, hogy igazi törzsvendégeink vannak pár hét után, de alakul”. Valóban alakul, állapítom meg magamban, amikor belép egy nő, és egy marsosat kér. “Pali most nem lesz?” – kérdez vissza Tamás. “Dehogynem! Egy tízeset kérek.” – felel a vásárló.

Fotó: Horváth Péter Gyula

A pálcás gofri tésztája könnyű, levegős, mégis megtartja a csokit, és mivel van benne egy kevés vaj, nem kell több zsiradék a sütéshez. Minden frissen, rendelésre készül, mindössze három perc alatt megsülnek a palacsinták és a waffle dog is. Tamás azt is kitapasztalta, hogy egész jól bírják az utazást, ezért a streetfoodokhoz használt papírcsónakokon kívül elviteles dobozban is kérhetjük a gofrit vagy palacsintát.

Nézegetjük a választékot, amikor megszólal Tamás: “Én a snickerseset javaslom. Ennek az az érdekessége, azon kívül, hogy Snickers van belesütve, és csokival van leöntve, hogy sósmogyorót szórok rá. A cukrászok is mindig tesznek egy pici sót az édesbe, hogy kiemelje az ízeket. Itt sem érzed a sót, de azt igen, hogy pörkölt a mogyoró. Törökmogyoró is van, de a sós az igazi.”

Horváth Péter Gyula

Miközben készülnek a waffle dogok és a minipalacsinták, futár érkezik. Miután Tamás átvette a csomagot, hozzánk fordul: “Milyen érdekes, hogy pont akkor jött, amikor itt vagytok!”. Kiderült, hogy vaníliaöntet érkezett egy közeli étteremből. Tamás ugyanis ragaszkodott a jóminőségű, főzött vaníliakrémhez, de az apró waffelezőben nincs lehetősége főzni. Az említett étteremmel egy ott elfogyasztott remek mákosguba után állapodott meg: annyira ízlett neki a gubára öntött vaníliaöntet, hogy úgy döntött, neki ez kell az üzletbe.

Ugyan még csak pár hete nyitottak, Tamásnak máris azon jár az agya, hogy mit lehetne még csinálni. Szemfülesek már kiszúrhatták, hogy a Waffle Dog logóján az szerepel: sweet&salty, azaz édes és sós. A jövőben tehát mindenképp lehet számítani a sósra, illetve reggelit is szívesen készítene Tamás: például mini tojáspalacsintákat. A kávéknál gondolt a laktózérzékenyekre, de a jövőben tervez glutén- és cukormentes palacsintákat is. Sőt, már nyári tervek is vannak: fesztiválokon is találkozhatunk majd a Waffle Doggal.