Június 16-án lenne kilencvenéves Zsigmond Vilmos Oscar-díjas operatőr, aki olyan hollywoodi sikerprodukciókat fényképezett, mint a Harmadik típusú találkozások, A szarvasvadász, vagy a Gyilkos túra. Most összeszedtünk hét – a fények és árnyékok festőjének is nevezett művész keze munkáját dicsérő – filmet, amelyek sajátos atmoszférája a legendás operatőr egyedi “színeinek” köszönhető.

MM – 061.hu

Gyilkos túra (1972)

John Boorman 1972-es filmje – amelyet három Oscar- (legjobb film, rendező és vágás) és öt Golden Globe díjra jelöltek – páratlan szereposztással (Burt Reynolds, Jon Voight, Ned Beatty és Ronny Cox) és Zsigmond Vilmos hibátlan operatőri munkájával tárja elénk négy barát történetét. A felvételek azért is kivételesek, mert Zsigmond rengetegszer állt kézi kamerával az erős sodrásban, így a néző egészen közelinek érezheti az élményt.

A történet: Lewis, a kalandtúrák szakavatott rajongója elviszi három barátját az Appalache-hegységbeli Cahulawassee folyóhoz, mielőtt egy víztározó építése miatt örökre megváltoztatnák a természet képét a környéken. A négy városi férfi gyakorlatlan mozdulatokkal, de annál nagyobb lelkesedéssel száll kenuba a vad folyó felső folyásánál, családjaiktól távol, a természet kihívásaival szembenézve nagy kalandra készülnek. A természet azonban kegyetlen, főleg ha rossz szándékú emberek is járják a civilizációtól távoli erdőséget. Amikor Ed és Bobby elszakadnak társaiktól, egy folyóparti sűrűben két hegyi ember lepi meg őket, puskákkal felszerelve. Rémálomba illő tortúra veszi kezdetét, amelynek csak Lewis és Drew érkezése vet véget. A vízitúra hátralévő részére innentől kezdve a halál árnyéka vetül, és a férfikor felén járó hőseink sokkal komolyabb leckét kapnak abból, mit jelent a küzdelem az életért, mint eredetileg gondolták.

Sugarlandi hajtóvadászat (1974)

Az 1970-es évek amerikai új hullámos realista filmjei mellett Zsigmond Vilmos a sci-fi mániának is részese lett. Már a nagy sikerek hajnalán együtt dolgozott Steven Spielberggel, aki rábízta magát Zsigmond kézi kamerás elképzeléseire a Sugarlandi hajtóvadászat forgatása során. Az amerikai filmdrámát 1974-ben mutatták be. A kritikának tetszett a film – Kevin Thomas, a Los Angeles Times újságírója azt írta, “káprázatos, vicces, izgalmas és szívszaggató”, Nora Sayre, a The New York Times-tól pedig azt: „Spielberg, a 26 éves rendező, felépítette Texast mint főszereplőt filmjében.”

A történet: 1969, Texas. Lou Jean Poplin ráveszi férjét, hogy egy látogatás alkalmával szökjön meg vele a fegyházból, majd a segítségével megpróbálja a gyámszülőknél elhelyezett közös fiukat visszaszerezni. De már az első percekben felfigyelnek rájuk a rendőrök, így megkezdődik a fiatal pár üldözése az autópályákon. Az eseményre a média is felfigyel, így hamarosan nagy népszerűségre tesznek szert.

Harmadik típusú találkozások (1977)

Ez az a film, ami 1978-ban Oscart hozott Zsigmond Vilmosnak, az indoklás szerint “sajátos technikájával a digitális effektusok korát megelőzve volt képes meghökkentő látványt nyújtani”. Mégsem erre a legbüszkébb, hanem a Brit Filmakadémia díjára, amit egy évvel később A szarvasvadászért kapott. Mint azt egy interjúban elmondta: “A Harmadik típusú találkozások technikailag nagyon korrektül elkészített film, rengeteg lámpát, világítási trükköt alkalmaztunk benne, de ma már nincs olyan érzelmi hatása, mint A szarvasvadásznak. Az ma is él az emberek lelkében, mert örökké aktuális problémákról szól, és egyszerű emberek történetét meséli el. A szarvasvadászt száz év múlva is érteni és élvezni fogják, a Harmadik típusú találkozások viszont nem lesz már izgalmas, mert a speciális effektek hihetetlenül sokat fejlődtek, ma már sokkal jobbakat csinálnak. Spielberg filmje arra volt jó, hogy megkaptam érte az Oscart.”

A Harmadik típusú találkozásokkal csúcsosodott ki az operatőr és Steven Spielberg együttműködése. Az Egyesült Államokban 1977. november 23-án mutatták be a filmet, amely 303,8 millió dolláros bevételt hozott a pénztáraknál. Bemutatása óta kultusz- és alapfilm lett belőle, és mérföldkő a science fiction műfajban. A magyar bemutató 1981. április 9-én volt.

A történet: a film Roy Nearyről (Richard Dreyfuss), egy átlagos munkásról szól, akinek az életét gyökeresen megváltoztatta egy UFO-val való találkozás. Az idegenek ezúttal nem akarják elpusztítani a Földet, csupán kommunikálni szeretnének az emberekkel. Ez a feladat a hadseregre és az amerikai kormányra hárul.

A 2016-os cannes-i filmfesztiválon portréfilmet mutattak be Harmadik típusú találkozások Zsigmond Vilmossal címmel. A film egy különleges találkozásról szól: az utolsó mohikán, a legendás operatőr, Zsigmond Vilmos találkozásáról egy fiatal francia rendezővel, Pierre Filmonnal. Pierre azt akarta, hogy Vilmos fényképezze az első játékfilmjét. A forgatás előkészítésére várva többször is találkoztak és egyszer csak létrejött egy másik film: egy film, amiben a kamera mögött álló férfi átkerül a kamera másik oldalára. A dokumentumfilmet Párizsban, Kaliforniában és Magyarországon forgatták 2014 májusa és 2016 márciusa között.

A szarvasvadász (1978)

A amerikai-brit háborús filmdrámát 1978-ban mutatták be, alapjául Erich Maria Remarque Három bajtárs című regénye szolgált, amelyet 1938-ban már megfilmesítettek egyszer. Michael Cimino alkotása világszerte heves tiltakozásokat váltott ki: amikor versenyen kívül bemutatták az 1979-es nyugat-berlini filmfesztiválon, a bemutató elleni tiltakozásul a Szovjetunió kezdeményezésére a szocialista országok – Románia kivételével – visszavonták versenyfilmjeiket a programból, és delegációik elhagyták a fesztivált. A filmről elítélően nyilatkozott a rangos angol színésznő, Julie Christie is, aki a zsűri tagja volt. Az 1979-es Oscar-díjkiosztó ünnepség sem múlt el botrány nélkül: a tekintélyes szakmai díj legfontosabb kategóriáiban A szarvasvadász mellett a Hazatérés című film diadalmaskodott, amelynek a vietnámi háború utóhatásai volt a témája. A két főszereplő, Jane Fonda és Jon Voight Oscar-díjat kaptak alakításaikért. A díj átvételekor Fonda – aki a vietnámi háború elleni tiltakozás egyik leghíresebb képviselője volt, korábban Vietnámba is elutazott, hogy az amerikai katonák ellen buzdítson, ami miatt igen népszerűtlenné vált az amerikai nép széles rétegeiben – kritikusan beszélt a másik díjazottról, Cimino „rasszista” alkotásáról.

A történet: egy pennsylvaniai kisváros ukrán-orosz negyedében az acélüzem egyik kohásza, Steven éppen az esküvőjét tartja, mielőtt két barátjával elindul Vietnámba. A három barát vidáman beszél arról, hogy remélik, az első vonalba kerülnek, mert így legalább lesz alkalmuk kiélvezni a bulit. Aztán betoppan egy háborús veterán, aki a kérdéseikre csak káromkodással felel. Nem tudják mire vélni a dolgot, de már nincs sok hátra, hogy ők is szembesüljenek azzal a világgal, amely félőrültté tette a katonát.

Hiúságok máglyája (1990)

A Hiúságok máglyája (The Bonfire of the Vanities) Tom Wolfe azonos című regényéből készült, 1990-es amerikai film Brian De Palma rendezésében. A főszerepekben Tom Hanks, Bruce Willis, Melanie Griffith és Morgan Freeman láthatók. De Palma Peter Fallow szerepét felajánlotta Jack Nicholsonnak és John Cleese-nek is, azonban mindketten elutasították. Mikor a rendező képtelen volt színészt találni, a stúdió nyomására Bruce Willis (aki az 1988-as sikerfilm, a Drágán add az életed! főszerepét játszotta) kapta meg a lehetőséget. Számos kritika illette a szereposztást, különösen Hanks és Willis szerepeltetését mint McCoy, illetve Fallow. Más vélemények szerint a film egy jól kivitelezett felvétellel kezdődik, azonban az első két jelenet borzasztóra sikeredett, és túl sok időt pazarolnak arra a készítők, hogy Sherman McCoy karakterét szerethetővé tegyék, ahelyett, hogy a cselekményre helyezték volna a hangsúlyt. A film maga kritikai és pénzügyi bukásnak bizonyult bemutatója idején: költségvetése 47 millió dollárra rúgott, azonban a jegypénztáraknál ennek csak kevesebb, mint harmadát hozta vissza.

A történet: Peter Fallow a “pillanat embere” – sikeres, népszerű, gazdag. Hatalmas limuzin szállítja a tiszteletére rendezett fogadásra, a kíváncsi újságírók elől bújtatva a hátsó ajtón csempészik be a luxushotelba, ahol hatalmas taps köszönti a bálteremben. Mindez őt alig érdekli: az útjába eső nőkkel kikezd és egyfolytában vedeli a whiskyt és közben elmeséli nekünk, hogy is jutott ide, miként lett belőle a “pillanat embere”.

Menekülés az éjszakába (1995)

Sean Penn 1995-ös drámájában Jack Nicholson, David Morse, Robin Wright és Anjelica Huston szerepel. Noha a kritikusoktól általában pozitív visszajelzéseket kapott az alkotás, a bevételek korántsem hozták az elvártakat: világszerte mindössze 869 000 dollárt hozott a konyhára, szemben a 9 millió dolláros költségvetéssel.

A történet: miután lányát egy eszelős halálra gázolta, Freddy Gale (Jack Nicholson) hat évet várt a bűnös, John Booth (David Morse) szabadulására. Szabadulása napján Gale meglátogatja Booth-t a börtönben és bejelenti, hogy egy héten belül meg fogja ölni. Booth hátralevő napjaiban megpróbál békét kötni az őt kísérő árnyakkal. Gale, akinek élete tönkrement a Booth iránt táplált bosszúvágy miatt, már az őrület határán jár. És az ígért hét elteltével a két férfi megütközik.

Fekete Dália (2007)

Zsigmondot 2007-ben negyedik alkalommal jelölték Oscar-díjra a Brian De Palma rendezte Fekete Dália fényképezéséért. A film James Ellroy azonos nevű 1987-es regényének adaptációja, amely Elizabeth Short rejtélyes gyilkosságát dolgozza fel. A filmet a 63. velencei Nemzetközi Filmfesztiválon mutatták be 2006. augusztus 30-án. Annak ellenére, hogy a kritikusok körében nem aratott sikert, és pénzügyi szempontból is kudarcot vallott, a 79. Oscar-díjátadón a legjobb operatőr kategóriában jelölték az alkotást, ám a díjat végül A faun labirintusa vitte el. Zsigmond Vilmosnak igen összetett feladatot kellett megoldania ebben a filmben, hiszen a mozi műfaja neo noir: felidézi a ’40-es, ’50-es évek jellegzetes műfaját, a film noirt, annak sajátos látásmódját, ugyanakkor Zsigmond az adott jelenet meghatározó alapszínéhez igazít mindent. Így születik meg a film sajátos atmoszférája és látványvilága.

A történet: A Fekete Dália egy kitalált történet megszállottságról, szerelemről, korrupcióról, sóvárgástól és romlottságról, egy fiatal hollywoodi sztárjelölt 1947-ben valóban megtörtént brutális gyilkosságát alapul véve. Az eset sokkolta Amerikát és a mai napig megoldatlan maradt. Két ökölvívóból lett rendőr, Lee Blanchard (Aaron Eckhart) és Bucky Bleichert (Josh Hartnett) kap megbízást a feltörekvő színésznő, Betty Ann Short, azaz a Fekete Dália (Mia Kirshner) meggyilkolásának kivizsgálására. A támadás olyan hátborzongató volt, hogy a bűncselekményről készült képeket visszatartották a nyilvánosság elől. Mialatt Blanchard figyelmét egyre jobban leköti a szenzációs gyilkosság – ezáltal kockára téve barátnőjével, Kay-jel (Scarlett Johansson) való kapcsolatát – addig társa, Bleichert vonzódni kezd a titokzatos Madeleine Linscott (Hilary Swank)-hoz, aki a város egyik nagymenő családjának a lánya, és meglehetősen kellemetlen kapcsolat fűzte az áldozathoz.

 Fotó: listal.com