Tetszett a cikk?
  •   
  •   
  • 43
  •  
    43
    Shares

A július 2-án újranyílt mozik első nagy hollywoodi stúdiófilmje az AVA, amelyben Jessica Chastain egy titkos kormányszervezet bérgyilkosnőjét alakítja. A premier alkalmából összeszedtük a szebbik nem, illetve a filmtörténet legvonzóbb és leghalálosabb bérgyilkosait, ha tetszik: a végzet asszonyait.

MP – nullahategy.hu

Nikita (1990)

Nikita (Anne Parillaud)

Luc Besson negyedik nagyjátékfilmje végre meghozta a nemzetközi áttörést, nem is csoda, hogy a hollywoodi remakegyár franciafilm-figyelő részlegét is lázba hozta. Ahogy a remekművek esetében – meg úgy általában – lenni szokott, A bérgyilkosnő című, John Badham-féle amcsi feldolgozás Bridget Fonda és Gabriel Byrne remek alakítása ellenére sem tudta megközelíteni az eredeti színvonalát. Abban Jean Reno, Tchéky Kairo és Jeanne Moreau mellett Anne Parillaud is tökéletes választásnak bizonyult Az ötödik elem Lilujához ihletet adó drogos csaj szerepére. Nikita patikarablás közben kábultan a túlvilágra segít egy rendőrt és csak úgy úszhatja meg a halálbüntetést, ha hajlandó a kormány titkos gyilkológépeként tovább létezni. Aztán elárulják, a kíméletlen hóhérrá átnevelt lány pedig a megbízói és a mentora ellen fordul. A cselekmény persze számos filmben visszaköszön, de nincs az az utánérzés, amit szívesebben néznénk meg, mint akár huszadszor is ezt az idén már harmincéves remekművet. Nikita a klasszikus igazi francia nő megtestesítője: szexi, vagány és okos. Az utolsó akció Viktor nevű „takarítójának” alakját (Jean Reno) egyébként Besson a Leon a profiban bontja ki.

Utánunk a tűzözön (1996)

Samantha Caine / Charly Baltimore (Geena Davis)

A buddy cop-forgatókönyvekkel felfutott, aztán az új Predator-filmmel csúnyán eltaknyolt Shane Black legjobb formájában írta a spionos akciófilm szkriptjét, ami annyira pengére sikerült, hogy a középszerű Renny Harlinnak (Die Hard 2, Ford Fairlane kalandjai) esélye sem volt elcseszni a rendezést. Akkori felesége, Geena Davis a Thelma és Louise óta először lubickolhatott a szerepében – és élt is vele – , pedig a kilencvenes években még nem voltak mindennaposak a badass női akciósztárok.  Samantha Caine tanárnő nyolc éve egy kisvárosban éli békés, nyugodt életét kislányával és jóravaló barátjával. Amnéziában szenved, ezért nem emlékszik az előző életére, mígnem egy baleset következtében kezdenek előtörni az emlékek, ami nagyon jól jön, ugyanis brutálisan feldúlják a békés otthont, meg akarják ölni, és ő döbben meg a legjobban, amikor ösztönösen cselekedve profi módon kinyiffantja a támadót. Aztán egy magánnyomozó segítségével a múltja nyomába ered… Alakításukkal Davis játszótársai – Samuel L. Jackson és Brian Cox – is sokat hozzátettek a sikerhez, amihez a látvány és az akcióorgia önmagában nem lett volna elég, kellettek a jól megírt karakterek és a bitang szövegek.

Kill Bill 1-2 (2003)

A Menyasszony / Fekete Mamba / Beatrix Kiddo (Uma Thurman)

Quentin Tarantino piszok jó az erős női karakterek megalkotásában, közülük is kiemelkedik a a hetvenes évek távol-keleti wire-fu filmjeiből és még ki tudja mennyi zsánerből összegyúrt Kill Bill főhősnője és női ellenlábasai. A Menyasszonyt csoportja, a Halálos Vipera Merénylőosztag a titokzatos Bill (David Carradine) vezetésével megpróbálja eltenni láb alól az esküvője napján. Csodával határos módon a jó útra tért hitwoman túléli a násznép lemészárlását, négy évi kóma után pedig nekiáll, hogy egyenként álljon bosszút a merényletben részt bérgyilkostársain, végül pedig bábmesterükön, Billen. Nem csak férjét veszítette el, de gyermekét is elvették tőle, így mindent megtesz, hogy végezzen ellenségeivel. Célpontjai – Michael Madsen és Carradine karaktereit leszámítva – maguk is nők (Vivica A. Fox, Lucy Liu, Daryl Hannah és Chiaki Kuriyama roppant meggyőző alakításában), a legpusztítóbb badass amazonok, akiket hátán hordott a filmvilág. Kiddo persze a legkeményebb mind közül, nem hiába hordja a kettévágott bosszúopusz nagy részében Bruce Lee sárga kezeslábasát és egy eredeti Hattori Hanzo katanát. Túlél egy fejlövést, több évnyi kómát, a kóma alatt szexuális zaklatást, a véres párbajokat a hozzá hasonlóan kiképzett egykori orgyilkos társaival, sőt, egy kisebb hadsereggel is leszámol egy japán étterem közepén, és még Pai Mei ötpontos szívrepesztő titoktechnikáját is elsütheti a fináléban. Tarantino egyébként elég szemét módon bánt Thurmannal a forgatáson, a film producere, Harvey Weinstein pedig őt is molesztálta és megfenyegette.

Salt ügynök (2010)

Evelyn Salt (Angelina Jolie)

Phillip Noyce rendező és Angelina Jolie kooperációja igencsak jól, egy női Bourne- vagy Mission Impossible-franchise ígéretével kecsegtetve sült el. A folytatásokból ugyan nem lett semmi, de a sikerben minden bizonnyal része volt a bemutató szerencsés időzítésének (ekkor történt a 11 állítólagos orosz kém leleplezése Obama elnök hivatali idején) és annak is, hogy a Tomb Raider-filmekkel és Mr. és Mrs. Smith-szel vérbeli akcióhőssé kupálódott sztár alakja ezúttal nem húspiaci femme fatalként, hanem mint a szerepében lubickoló színésznő vetemedett a vászonra. Nem véletlen, hogy a szexualitás, illetve a kémpornós körítés helyett Salt ügynök „tökösségére” helyeződik hangsúly, mivel a forgatókönyvet eredetileg férfi főszereplőre írták, amit meg Tom Cruise-nak szántak. Miután a színészt nem sikerült megcsípni a szerepre, a gendercsere mellett döntöttek, és a műfajban már szintén jártas Jolie-ra esett a választás. Ő pedig nem hagyja cserben az akciófilmek rajongóit: olyan munkát végez, ami csak egy lakott területen bevetett taktikai atomfegyvertől várható el.

Red (2010)

Victoria (Helen Mirren)

Robert Schwentke igazán szórakoztató kémfilmet rakott össze a Warren Ellis és Cully Hamner féle képregényből, bár az idősödő spionokat felvonultató sztori csak alapgondolatában egyezik az eredetivel. Redet (Bruce Willis), az egykori CIA ügynököt a volt főnökei ki akarják iktatni, mondván túl sokat tud, menekülésébe pedig kénytelen-kelletlen bevonja telefonos partnerkeresése során felcsippentett szerelmét és egykori, szintén leselejtezett ügynöktársait. A gárda nem kevés öniróniával mókázik, a film minden kockájáról süt, hogy a csapat imádta a forgatást, valamennyien lubickolnak a rájuk szabott karakterben. Willis a T-800-as szenvtelenségével, csak elegánsabban irtja az ellent, és az érzelmei is helyén vannak, John Malkovich teljesen kettyós, Morgan Freeman most a vicces Morgan Freemant hozza, Brian Cox pedig a legtündéribb nyugger KGB-ügynök evör. A lejárt szavatosságú gyilkológépek között azonban a forgatás idején 65 évesen, de nőiessége teljében parádézó Helen Mirrennek áll legjobban a géppityu: Victoria impozáns villájában szervírozza a teasüteményeket, amikor  éppen nem hobbiszinten bérgyilkol mentális egészségének fenntartása érdekében. Igazán maradandó jelenet, amikor a finom angol úrihölgy fehér estélyiben pumpálja az ólmot egy kétméteres kéziágyúból. (Mirren egyébként orosz származású, eredeti neve Jelena Vasziljevna Mironova.) A naftalinból előrángatott nyugdíjas ügynökök akcióvígjátéka egy folytatást is megélt, amiben sajna már nem volt elég kraft a harmadik felvonáshoz.

Hanna – Gyilkos természet (2011)

Hanna Heller (Saoirse Ronan)

A kritikusok annak idején nem kényeztették agyon Joe Wright filmjét, amit az idő részben igazolt is, hiszen az egyszerű, kissé széteső és lyukacsos cselekmény csak éppen annyira koptatja el mozi erényeit, hogy megfossza a kultikus állapot esélyétől. A bosszútörténet szerint a volt CIA-ügynök (Eric Bana) a lakatlan finn tundrán, egy csöpp faházban él lányával. Nem csupán túlélésre neveli, egyenesen kiképzi Hannát (Saoirse Ronan), aki kamaszkorára már nem csak szarvasok levadászásában jeleskedik, de puszta kézzel is hatékonyan felveszi a küzdelmet bárki ellen. Amikor az apa úgy érzi, eljött az idő, visszatérnek a civilizációba, hogy külön utakon járva megbosszulják Hanna anyjának erőszakos halálát, ám ehhez a főkolompos titkosügynöknek (Cate Blanchett) is akad néhány szava. Ha a Büszkeség és balítélet, valamint a Vágy és vezeklés rendezőjétől másra, mondjuk némi romantikára számítanánk, csalódni fogunk, de a filmből mindenkiben megmarad valami. A Chemical Brothers hangulatfestő zenéje, a remek színészi teljesítmények vagy a látványvilág a festményszerű kompozíciókkal és akciókkal biztosan.

Atomszőke (2017)

Lorraine Broughton (Charlize Theron)

A dél-afrikai szépség kémfilmjét is Budapesten forgatták, az ismerős, kopott bérházak látványa azonban nemcsak nekünk öröm, hiszen a város melankóliája sokat dob a film hangulatán. Erre szüksége is van az 1989-es Berlin keleti és nyugati felének újrarajzolásához, na meg ahhoz is, hogy elterelje a figyelmet a rettenetesen agyonbonyolított, túltekert sztori hiányosságairól, következetlenségeiről és logikátlanságáról. Theron az MI6 legveszedelmesebb ügynökét alakítja, akinek az a feladata, hogy elkapja egy lebukott spiontársa gyilkosait és megszerezze a KGB és a Stasi orra előtt a legfontosabb kettős ügynökök titkos listáját. A titkosszolgálatok halálos útvesztőjéből a szexi kémistennőnek sem könnyű kivergődnie, de talán nem minősül túl pofátlan szpojlerezésnek, ha eláruljuk: végül sikerrel zárul a küldetése. Van mibe belekötni a John Wick-filmeket is jegyző David Leitch rendezésén, de már az egykori dél-afrikai szépségkirálynő puszta jelenléte miatt is érdemes végignézni a filmet. Nem beszélve a szintén dögös francia-algériai Sofia Boutellával lezavart szexjelenetről, a lépcsőházi mészárlásról, a mindig zseniális James McAvoy kiszámíthatatlan figurájáról, a korabeli könnyűzenével telepakolt soundtrackről és persze a kockaladás-neonfényes pesti retró megidézéséről.

A vörös veréb (2018)

Dominyika Jegorova (Jennifer Lawrence)

A Bolsoj szép reményű balerinája egy lakótelepi lakásban él beteg édesanyjával. Amikor egy sérülés miatt búcsút inthet karrierjének, hirtelen a pedig a KGB utódszervezetében vezető tisztséget betöltő nagybátyja révén a titkosszolgálat karmaiban találja magát, és egy balul elsült küldetés után egy olyan intézetbe kerül, ahol egyszerre faragnak kémeket és kurvákat a beutalt fiatalokból. Az első bevetésén egy Budapesten tartózkodó amerikai ügynök, illetve egy kettős ügynök kapcsolattartójának (Joel Edgerton) bizalmába kell férkőznie bármi áron,  hősnőnk pedig a férfi hatása alá kerül, és innentől az érdekek és motivációk logikai gócoktól sem mentes szövevényébe keveredünk. Lawrence ezúttal is szuperdögös, de Dominyika érzelmekkel teli, egyszerre mégis kegyetlenül hideg figurája mégsem sosem kerül hozzánk közel, a történet pedig hiába dob fel egy egész csomó érdekes témát – kémkedés, háború, gyilkosság, prostitúció, bántalmazás –, amelyek önmagukban valóban érdekesek lennének, Francis Lawrence súlyponttalan rendezésének hiányosságai miatt elsüllyednek.

Anna (2019)

Anna Poljatova (Sasha Luss)

Luc Besson új “kémfilmje” ugyan nem aratott osztatlan sikert a kritikusok soraiban, a szebb időket is megélt francia rendezőnek mindenesetre dupla köszönet jár, hiszen a Nikita újragondolásával nem csupán a túl komolyan vett trashfilmek szűk halmazát, hanem a mozgóképtörténet legszexibb bérgyilkosnőinek arcképcsarnokát is újabb káprázatos szépséggel gazdagította. De ezzel sajnos a film szinte minden pozitívumát “kiveséztük” (a rideg KGB-középvezetőt alakító, elcsúfított Helen Mirren játéka érdemes még néhány jó szóra), Besson hidegháborús akciófilmjével ugyanis annyira hülyére veszi a nézőt, hogy az még akkor is megbocsájthatatlan, ha a világban manapság zajló őrület nyomán bizonyítást nyerne, hogy egy ideje visszafelé zajlik az emberi evolúció.  Mert miközben a film cselekménye a KGB és a CIA közötti globális titokháború utolsó etapjában hömpölyög, feltehetően még a kéjesen boomerező Z és Y generáció legdebilebb zsellérfiainál is leold a relé, amikor 1987-ben a még beszervezetlen, drogos Anna egy moszkvai putriban előkap egy laptopot, hogy a neten keresztül jelentkezzen a haditengerészethez, a már Wonder Womanné képzett nőci pedig 1990-ben pendrive-re másolja a KGB laptopjának tartalmát, webkamcsizik és őt is beleértve mindenki kisméretű mobiltelefonon kommunikál.

AVA (2020)

Ava (Jessica Chastain)

Miután egy kiemelkedő jelentőségű merénylet balul sül el, Ava, a világklasszis bérgyilkos hazatér, hogy megpróbálja helyrehozni a kapcsolatot a családjával. Anyjával (Geena Davis, aki korábban maga is kipróbálta magát csúcsbérgyilkos szerepben – lásd fentebb) igen bonyolult lett a viszonyuk a néhai apja miatt, egykori vőlegénye pedig már a húgával jár jegyben. Miközben Ava az alkoholizmus posványába való visszasüllyedés peremén táncol, a cég háza táján is egyre inkább eldurvulnak az események. Szerencsétlenségére a szervezet feje őt tűzte ki következő célpontul, hogy még véletlenül se vezethessenek hozzá a szálak. Tate Taylor rendező némiképpen visszanyúlt a hagyományos krimik stílusához, és az ultrapörgős vércsapolás helyett a lassabb és fokozatosan építkező történetmesélésre helyezte a hangsúlyt. Noha különösebb meglepetéssel nem igazán szolgál, alkotása bizonyos szempontból üdítő színfoltnak nevezhető a mai tucatprodukciók igencsak szürke palettáján. A főszereplő (és producer) Jessica Chastain most sem okoz csalódást, mellette a filozofikus beállítottságú mentort alakító John Malkovich és a rivális végrehajtó bőrébe bújt Colin Farrell emelik az egészestés fényét. 

Kiemelt kép: Red


Tetszett a cikk?
  •   
  •   
  • 43
  •  
    43
    Shares