A héten került mozikba az A sötét ötven árnyalata, de már a film zenéje is elérhető. Az első rész végén a nő faképnél hagyta a férfit, de a köztük lévő vonzerőt nem lehet visszafogni. Anastasia eleinte próbál túllépni Christianen, ellenben ő mindent megtesz azért, hogy visszaszerezze a lányt. Feltűnnek korábbi szeretők, valamint titokzatos személyek akik felkavarják az eseményeket.

061.hu

A sikeres könyvtriológia második részének zenei felhozatala idén is nagyon vadítóra sikeredett. Az albumról már decemberben megjelent Taylor Swiftés ZAYN közös száma, az I Don’t Wanna Live Forever. A betétdalok többek között Sia, Halsey, Nick Jonas, John Legend vagy Tove Lo közreműködésével készültek, a filmzenét pedig a négyszer is Oscar-díjra jelölt zeneszerző, Danny Elfman szerezte.

Kép: Universal