Tetszett a cikk?
  •   
  •   
  •  
  •  

Életének 87. évében hosszan tartó súlyos betegség után elhunyt Csoóri Sándor kétszeres Kossuth-díjas költő, író, a nemzet művésze.

PZL – 061.hu

Csoóri Sándor hagyományokban gyökerező, mégis újszerű lírája hozzásegít minket ahhoz, hogy mélyebben éljük meg a valóságot, hogy gazdagabb legyen a létezésünk, hogy olyannak lássuk a betonkeverőt, mint az égen forgó nyári Napot. Mert minden nap építkezéssel telik. Az 1954-es Felröppen a madár című kötete óta Csoóri költészete állandóan azt a kérdést veti fel, hogy milyenek legyenek a kulturális örökségünk újragondolt konstrukciói, hol a helye ebben a lírának, és a közösségi akaratnak. Imponáló műveltséggel és létismerettel megírt esszéi óta tudjuk azt is: a lírai műveltség nem feltétlenül felhalmozott tudást jelent, hanem sokkal inkább életvitelt, látásmódot: mit kezdjünk azzal a szabadsággal, mely 1989 után jött el?

Sokáig a líra olvasása egyfajta tréning volt, szembeállás a szocialista államhatalommal. Ma már nem valami ellenében hat, viszont nem mindegy, hogy mit emelünk ki belőle. Csoóri költészete kézenfekvő javaslat, hiszen a költő azon kevesek közé tartozott, aki elő tudta csalogatni a líra valódi hangját, és ez az élmény túlmutat önnön élettapasztalatainkon. Mert léteznek számukra menedékek, olyan világok, mint amilyen Csoóri Sándor költészete, ami egyfajta hitvallás a kultúra közösségformáló erejében. Ez a hite vezette el ahhoz, hogy 1992-ben kezdeményezte a Duna Televízió létrehozását. Azt írja a Barbár őszi versben Szabó Lőrinc halálára: „Aki megnézi: csönddé válik,/ sírkő-utcákon fut hazáig,/ felhőt töröl le homlokáról, / örül, hogy él, hogy lépcsőt számol.” Nekünk itt maradt Csoóri Sándor lírája, számolhatjuk a ritmust, számolhatjuk a lépcsőt, egészen addig míg hazaérünk.

Fotó: könyvesblog


Tetszett a cikk?
  •   
  •   
  •  
  •