A Gladiátor című Oscar-díjas filmet vetítik egy júniusi estén a római Colosseumban. A jótékonysági bemutatón a gyermekbénulás felszámolására és az ókori amfiteátrumban egy mozgássérültek számára készülő lift finanszírozására gyűjtenek adományokat.

MTI

Rossella Rea, a Colosseum régészeti helyszínének tudományos igazgatója kedden elmondta: nagyon örültek a kezdeményezésnek, mivel a film igazán jól illik a helyszínhez. A június 6-i vetítéshez egy óriási kivetítővásznat állítanak fel, élő zenekar és énekkar játssza majd a filmzenét. A különleges bemutatón 350 vendég tekintheti meg a filmet. A résztvevők 1500 és 3000 euró (476 ezer és 951 ezer forint) közötti összeget fizetnek a jegyekért. A filmen kívül különleges éjszakai túrán tekinthetik meg a Colosseumot és egy Michelin-csillagos olasz séf is kényezteti a közönséget. Valószínűleg a film főszerepét alakító Russell Crowe lesz a sztárvendége az estének. “Azt mondta, hogy el akar jönni és 99 százalék, hogy itt is lesz” – mondta el az eseményt szervező Marco Patrignani. Rea emlékeztetett arra, hogy a Gladiátor bemutatása után óriásira szökött föl a Colosseum látogatottsága. 2000-ben még 2,5 millió látogatója volt, a jelenlegi éves átlag 7 millió fő. A filmet még két alkalommal a Circus Maximusban is levetítik, a június 8-i és 9-i alkalomra jóval alacsonyabb árú, 50-250 eurós (16 ezer-80 ezer forintos) jegyeket lehet venni.

Kép: Presto