The Voice, azaz a Hang, generációja legnagyobb énekese, aki túl korán, mindössze 48 évesen hagyott itt minket. A hatszoros Grammy-díjas Whitney Houston életéről Kasi Lemmons készített filmet Anthony McCarten forgatókönyve alapján, s habár a kritikai visszhangok eléggé vegyesek, vitathatatlan, hogy a filmnek sikerült megmutatnia Whitney művészetének esszenciáját: a félelmetes tehetséget, a kitartást, az akarást, az éneklés mindent felülíró, éltető erejét. Egy életrajzi film esetében mindig nagy kérdés, sikerülhet-e belepréselni az összes releváns információt és életeseményt a két-három órahosszás játékidőbe, megtalálni a helyes arányokat a karakterfejlődés és a jelenetszövés között. Ez az I Wanna Dance With Somebody-nak nem mindig sikerül, ennek ellenére megvan a sodrása a filmnek, a zenei betétek pedig végig hozzák a hidegrázós, beleborzongós érzést. Kritika.

MM – 061.hu

Emberöltőnként egyszer, ha születik ilyen hang, szokták mondani, Whitney Houstont pedig joggal hívták The Voice-nak, azaz A Hangnak. Szinte megközelíthetetlen, ahogy énekelt, az ‘őstehetség’ kifejezés kevésnek hat, ha felidézzük egy-egy előadását. Nagy dalokat énekelt, minden feladatot megugrott, nem okozott gondot neki az a három számból (I Loves You, Porgy/And I Am Telling You/I Have Nothing) álló, technikailag elképesztően nehéz medley sem, amelyet a ’94-es American Music Awards-on adott elő. Whitney egyik legfantasztikusabb előadásának tartják, nem véletlenül lett ez a film tetőpontja, s egyben zárlata.

Whitney már tizenegy évesen a helyi gospel kórus szólistája volt, ami nem meglepő, a genetika dolgozott, édesanyja ugyanis Cissy Houston soulénekesnő, keresztanyja pedig Aretha Franklin volt. A korai évekről csak nagy vonalakban beszél a film, az viszont egyértelműen kisejlik, hogy az anya keményen fogta a lányát, ha az éneklésről volt szó. Mottója a következő volt: “Great singers come from three places: the head, the heart, and the gut”. Azaz, a nagy énekesek három dologra figyelnek: a fejre, a szívre, és a hasra. A lány pedig valószínűleg megfogadta a tanácsait, habár kettejük kapcsolatát csak a felszínen kapargatja a film.

Ez a tendencia megmarad a későbbiekben a többi karakterre vonatkozóan is. Már az I Wanna Dance With Somebody első negyedéből látszik, hogy zeneközpontú alkotásról van szó, ahol a fókusz végig az énekesnő szakmai előmenetelén van, ez mégsem róható fel hibaként. A magánéleti események alaposabb taglalása magával vonhatta volna, hogy a gazdag életmű bemutatása csorbul, az emblematikus dalok vagy előadások kihagyásával pedig valóban lett volna hiányérzet a nézőben. A film így is két és fél órás, így a “minden” megmutatása igazi bűvészmutatvány lett volna.

Ha viszont elfogadjuk a karrier-központú narratívát, akkor nem csalódunk. Naomi Ackie, ha külsőre annyira nem is hasonlít a soul dívára, a mimikáját, a beszédstílusát, a jellegzetes kézmozdulatokat, a mikrofonfogást elképesztő precizitással vette le, de a többi színészi munkára sem lehet panaszunk, legyen szó a menedzser Clive Davist alakító Stanley Tucciról, vagy a Cissy Houstont megformáló Tamara Tunieról.

A film szándéka szerint igyekszik áttenni a perspektívát az alkohol- és drogproblémákkal küszködő botrányhősnőről a ragyogó dívára, ez nem azt jelenti, hogy megmásítaná a valóságot, vagy elrejtené Whitney sötét pillanatait, mégsem ezek kapnak hangsúlyt a filmben.

A hirtelen rászakadó világsikerrel együtt járó népszerűség, a rengeteg koncert, a belőle meggazdagodni vágyók…sok-sok teher volt az énekesnőn, mindezek együttesen juttatták el a tragédiához, az alkotók sejtetik is az okot és okozatot, de csak annyira, hogy eredeti elképzelésük ne sérüljön. Whitney halálát sem mutatják meg, helyette a már fent említett, ikonikus AMA-előadás teszi ki a pontot az alkotás végére.

Clive Davis, aki egyben a film producere, egy interjúban elmondta, hogy készült már dokumentumfilm és tévéfilm is Whitneyről, de egyik sem mutatta meg az énekesnő lelkét, alázatát, zenei attitűdjét. Ezt pótolandó készítették el ezt a filmet. A Merv Griffin show 1983-ból, a Super Bowl-on énekelt himnusz 1991-ből, a Nelson Mandela tiszteletére rendezett dél-afrikai fellépés 1994-ből, a nagy visszatérés Oprah-nál 2009-ből, mind-mind emlékezetes performanszok – ezekkel kell, hogy emlékezzünk Whitney Houstonra, ezek kell, hogy felugorjanak a Youtube-on a nevének beírásakor, semmint problémái, magánéleti botrányai.

Kasi Lemmons és Anthony McCarten nem radírozza ki a tényeket, mondjuk úgy, hogy szépen satírozza azokat, így aki a mélyebb összefüggéseket keresné a filmben, az lehet, hogy csalódni fog, a kevesebb elvárással érkezők viszont készítsenek be néhány zsebkendőt a táskájukba.

I Wanna Dance With Somebody – A Whitney Houston-film
amerikai életrajzi dráma, zenés film
2 óra 26 perc, 2022
Rendezte: Kasi Lemmons
Szereplők: Naomi Ackie, Stanley Tucci, Tamara Tunie, Ashton Sanders