35 éve csatlakozott Takáts Tamás a Karthagóhoz, 30 éve a zenekar nyitotta meg az idén megszűnő Petőfi Csarnokot, 30 éve oszlott fel a csapat, és 25 éve, 1990-ben ők adták az egyik első ún. nosztalgiakoncertet, szintén a Petőfi Csarnokban. És most ők búcsúztatják szeptember 20-án a “Mindenki menjen a Pecsába!” elnevezésű fesztivál zárókoncertjén. Takáts Tamással beszélgettünk. 

PÁN – nullhategy

30 éve veletek nyitott a most végleg bezáró Petőfi Csarnok, pedig 1985-ben a megszűnés szélén voltatok, és a Senkiföldjén sem volt annyira sikeres, mint a korábbi két lemez. Ezek szerint mégis népszerű volt abban az időben a zenekar… Akkor miért szűnt meg nem sokkal a pecsás koncert után?
Már akkor is gyártottam összeesküvés elméleteket… Úgy érzem, hogy fölülről irányított trend átalakulás zajlott le a nyolcvanas évek elején. Emlékszem, volt egy sorozat az Ifjúsági Magazinban Kell-e nekünk Piramis brigád? címmel…Úttörő csapatok alakultak Som és Révész néven. (A Piramis elég szarul szólt szerintem, de a szövegek beletaláltak a tinik lelki világába, és Révészt pedig úgy imádták a csajok, ahogy a Beatles tagjait…) Éreztem, hogy a pártvezetőket kimondottan idegesíti az ún. „ifjúsági probléma”… 1980 augusztusában a Fekete bárányok-féle koncerten kinn volt legalább 30.000 fiatal, akikről azt állította a hivatalos kultúra, hogy nem is léteznek. Egyébként minden hatalom utálja a rockzenét. A kapitalisták a hidegháború alatt kommunista aknamunkára gyanakodtak, a kommunisták pedig kapitalista fellazításra… Egyetlen rendszer sem szereti a renitenseket. A hatalomnak az a jó, ha szórakoznak a fiatalok, és közben nem gondolkodnak, és azt szereti, ha arról énekelsz, hogy de jó játék a jojó... Ezért bizonyos szempontból a táncdalfesztiválok nem sokban különböztek kilencvenes évek acid house-ától. Mulass jól, utána menjél szépen dolgozni! John Lennont se véletlenül lőtték le. A második világháború után az  ún. felnőtt társadalom megbukott. A rocksztárok úgy néznek ki, mint a kisgyerekek, a rock a nem felnövés lázadása. És az ún. ifjúsági sajtó azt sugallta, hogy nem divat a kemény rock, hogy ciki, és hogy jöjjön végre az újhullám. Mert a rendszernek az volt a célja, hogy a rock ne mozgasson tömegeket. A Som elleni per is kvázi „koncepciós ügy” volt, hiszen akik Szovjetunióban felléptek, aranyat hoztak be, hiszen a rubellel nem lehetett mit kezdeni, tehát ha nem sefteltél, valójában ingyen léptél fel. Ezért a gázsin a sztárok aranyat vettek, és itthon beváltották…

d000485271661a6d78031Szigeti Ferenc, a Karthago vezetője KISZ titkár volt. Muszáj volt nektek ezért úgymond jól viselkedni, azaz semmi csajozás, ivás…
Mikor beléptem a zenekarba, nem tudtam, hogy KISZ titkár volt! Aztán megtudtuk, hogy jár valami marxista továbbképzésre… kiröhögtük, cikiztük is rendesen. Mondtuk neki, hogy Ferikém, pénzért mindent…  Mert valljuk be, a KISZ-titkároknál nevetségesebb figurák nem léteztek. Akik csinálták, sem hittek benne. De Feri becsületére legyen mondva, hogy nem akart visszafogni bennünket, a politikát sem hozta be a zenekarba. Nem csajoztunk kevesebbet, és nem voltunk különösebben ivósak sem, szóval nem volt velünk gond. Anyám persze már akkor is mondogatta, hogy kíváncsi, meddig marad fenn egy olyan rendszer, amelyben mindenki lop, és senki nem hisz benne.

Ha a Senkiföldjén lemezzel inkább az akkor lassan csúcsra érő heavy metal felé veszitek az irányt, lehet, hogy túlélte volna a zenekar a nyolcvanas évek közepi általános zenei válságot?
Ezt sosem fogom megtudni. Mi autentikusan fejlődtünk. A nyolcvanas évek közepén mindenki a továbblépést kereste, de nekem az Iron Maiden már sok volt… Rocker vagyok, de a Beatles felől jöttem. A Karthagóhoz közelebb állt a vokális Queen, mint a földbe döngölős, hörgős metál… Mindenki mást szeretett, Gidófalvy Attila AC/DC-s volt, Kocsándival mi a Queent szerettük, Szigeti Feri pedig főleg reggae-t hallgatott akkoriban, és mindenki szerette a Police-t.

110109PM_Karthago-02Három első osztályú zenekarban is énekelsz, a Karthagóban, az EAST-ben a Blues Bandben, de ezeken kívül még énekeltél a Senatorban és az Ef Zámbó HDB-ben kongáztál… Voltak ebből kellemetlenségek?
Az elején nem voltak. Amikor a Karthagónak rettenetes mennyiségű bulijai voltak, nekem már az is sok volt… Előfordult, hogy ültem az öltözőben, kiborulva, és arra gondoltam, hogy ha még egyszer el kell énekelnem, hogy „Volt egy fiú és volt egy lány”, fölkötöm magam. Szigeti Feri hozatott egy vodkát, azt mondta, hogy ezt most megiszod, és elénekled, hogy „Volt egy fiú és volt egy lány…” Szóval, én megértem azokat a rocksztárokat, akik szipákoltak ezt-azt, mert évi 300 koncertet ép ésszel nem lehet lenyomni…

Amikor a Karthago korai éveiben énekeltem, közben VHK-ra és Bizottságra jártam. Megérintett az avantgard szele, én egy elvadult, alternatív csávó vagyok. A kollégák a Karthagóban lecikiztek, de nem érdekelt. Mikor a turnébuszba beraktam a Police-t, megkérdezték fintorogva, hogy „mi ez a szar, Takáts?”. Aztán a következő évben a beálláson már ők is Police-t nyomtak… Nagyon szeretem a rockzenét, de nekem az nem mindig elég. Amikor lejöttem a színpadról, otthagytam a visítozó lányokat, és elmentem Zámbó Öcsihez bulizni. Ezzel nekem nincs bajom. Azzal, hogy Lagzi Lajcsival és Zámbó Jimmyvel énekel egy rocksztár, nos, azzal már annál inkább…

És nem akartátok leállítani Szigetit, amikor előállt azzal a hülye csatakiáltással, hogy „Császti-lászti gumilaszti, Karthato”…
Azzal nem ő állt elő, hanem én… Gidófalvyval egy mulatós éjszaka után jött elő belőlünk. Beköltöztünk Miskolctapolcára, onnan jártunk a környékre fellépni. Egy éjszakai fürdőzés közben találtuk ki, néhány fröccs után…

És azt a hülyeséget, hogy a zenekar stílusát “tuniszi zöldbozót rocknak” nevezitek el, azt is ti találtátok ki?
No, azt már a Feri, mert unta, hogy a sajtó mindenkire különböző címkét aggat. Ez inkább afféle punkos túlzás volt.

A Karthago feloszlása után a Senatorban kötöttél ki, ami meglepően gyorsan szűnt meg, nem is kapott valódi esélyt. A lemez megjelenése után volt egy turné, aztán fel is oszlott a zenekar. Miért?
A Senator szupergroup volt, mégis remekül kijöttünk egymással. Az “apuka” Som volt, terelgette a fiatalokból álló nyáját. Volt belső kohéziója a zenekarnak, oly’ annyira, hogy én ott Szekeres Tomival elég sokat rosszalkodtam, hogy úgy mondjam. Minket szét kellett ültetni, mert csajoztunk és italoztunk rendesen. Oly’ annyira, hogy aztán Szekeres Tomi ki is lett rúgva… De a Hanglemezgyárban sem akarták, hogy Somnak zenekara legyen… A feloszlás tényleges oka az lehetett, hogy a Senator túlságos trendi akart lenni. Szerintem, ha durvábbra, rockosabbra vesszük a soundot, sikeresebbek lehettünk volna, de a többiek egy afféle glam-es megszólalást akartak. Nekem túl sok volt benne a szintetizátor… Bár Amerikában és részben nyugaton is bejött ez a vonal, nálunk sohasem volt igazán népszerű. Túlságosan tutira mentünk, és megpróbáltunk nagyon  divatosak lenni, megpróbáltunk újítani, és ez visszaütött. Annyira vad volt ez a korszakom, hogy arra sem emlékszem, milyen körülmények között oszlott fel a csapat. Az rémlik, hogy Szekeres helyére Závodi János jött, de arra nem, hogy leültünk volna, és azt mondtuk, hogy vége.

x66547a.jpg.pagespeed.ic.1N1lmvX2qMHívtak a Piramisba 1981-ben, ahol sokkal nagyobb volt a repertoár, mint az egylemezes Karthagónál. Miért nem mentél?
Vonzó volt a Piramisban, hogy sokat játszottak, és jobb volt az osztás, azaz jól lehetett ott keresni, de az nem tetszett volna, ha Révészhez hasonlítgatnak… Már kamasz koromban is untam a füredi Vitorlás presszóban – ahol felléptem a Forma I. nevű zenekarral -, hogy folyton Mick Jaggerhez hasonlítgattak… Ott éltem át a sztársággal járó csajozás élményét. Még hamvas tinédzser voltam, amikor három csaj elállta az utamat, és azt mondták: csak akkor engednek el, ha bemegyek velük a bokorba… Egyszer eléggé el nem ítélhető módon szeretkeztem egy lánnyal, aki annyira belelkesedett, hogy szex közben azt mondta: Tamás, te jobb vagy, mint a Révész… Akkor én kihúztam, és ott hagytam a csajt, mert engem ne hasonlítsanak máshoz. Ezért sem akartam a Piramisba menni… Máig nagyon tisztelem Révész Sándort, óriási személyiség, de a Karthagóban magamat kellett adnom, míg a Piramisban az ő pótszere lettem volna.

A Karthagóban mindenki hülye szerelésekben, palástokban lépett fel. Tőled nem várták el a jelmezeket?
De! Mégis a kukában landolt a fellépő ruhám. Az egyik vállam kinn volt, a másik szabadon… Én az undergroundól jöttem, az első zenekar, amire jártam a Syrius volt. Negyven éve magam vágom a hajam, és mindig ugyanolyanra, szóval, rám nem könnyű feladni egy jelmezt…

Gidófalvi Attila csak a Paks az atomvárost hozta a Beatricéből, vagy más témákat is?
Az Apáink útján című nagy Karthago himnuszt is ő írta! Tudomásom szerint ez a dal volt a vízválasztó a Beatricében. Erre a témára mondta Feró, hogy nyálas, és ezért hagyta ott a Ricsét. A szöveg még nem volt meg, azt később Szigeti írta. Most rosszmájú leszek: Feró nem is tudná ezt a dalt elénekelni! (nevet)

Szigeti Feri egyszer elmesélte, hogy a Requiem születése nem úgy történt, ahogy a köztudatban él. A „fiú” nem a koncerten halt meg, nem taposták el, hanem gyógyszer túladagolás miatt hunyt el.
Ezt a dalt már én tartottam nyálasnak, de nem volt igazam, ma már belátom. Úgy kezdődött a dolog, hogy ismertük a srácot, rendszeresen járt a bulijainkra, problémás fiú volt, de nagyon kedveltük. Amikor véget ért a koncert, és elment 4500 ember, ő ott maradt kifeküdve a nézőtéren. Kocsándi Miki mondta, hogy gyerekek, ott fekszik a srác, hívjuk a mentőket. Mikor telefonon felhívtuk a kórházat, azt mondták, hogy a mentőautóban halt meg gyógyszer túladagolásban. Nekem nemcsak az fájt, hogy meghalt, hanem az is, hogy kiment a nézőtérről 4500 gyerek, és senkinek nem jutott eszébe, hogy felhúzza, és kivigye. Parkánt szedett, a koncert előtt kilencet vett be, és megivott egy sört, és valamennyi pálinkát. (Mivel a koncertek helyszínén nem lehetett alkoholt kapni, a gyerekek már a buli előtt beálltak a közeli kocsmákban.) Amikor felvetődött, hogy dalt kéne írni az emlékére, nagyon benne voltam, de aztán Feri lejött a nótával, és mondtam neki, hogy ez túl nyálas. Többen is fúrtuk a dalt, mert szerintünk ez nem volt ennyire érzelmes a helyzet, ez egy nagyon durva halál volt, hiszen a fiú teljesen egyedül maradt az utolsó perceiben, senki nem fogta a kezét. Én durvább, “emberkritikusabb” dalt írtam volna… Aztán előadtuk néhány koncerten, és annyira bejött a közönségnek, hogy aztán muszáj volt már játszani… Ferit behívatta Erdős Péter, hogy mi ez a narkós dal… Valahogy elterjedt, hogy agyontaposták, talán a sajtó írta ezt, hogy jelezzék: nem kábítószerben halt meg, mert a szocializmusban nincs kábítószer.

karthago_[fusion_builder_container hundred_percent=Miért nem tettétek fel sorlemezre, az Ezredfordulóra ráfért volna?
Az előbb említett okok miatt megfúrtuk. Nem szerettük ezt a dalt, és nem akartunk a gyászból hasznot húzni.

1990-ben nagy sikerrel tért vissza a zenekar, szintén Petőfi Csarnokban adtatok egy emlékezetes koncertet. Miért nem maradt együtt a formáció?
Én arra sem emlékszem, hogy 1985-ben megbeszéltük volna, hogy feloszlunk, és arra sem emlékszem, hogy miért nem maradtunk együtt 1990-ben. Az első, az 1985-ös feloszlásban benne volt az is, hogy követtünk el egymás ellen bűnöket. Utána kölcsönösen megbocsátottunk a másiknak, mert az idő nagy úr, az öt év elég volt ahhoz, hogy elfelejtsük a sérelmeinket. Lement a koncert, fantasztikus volt, de közben mindenki elkezdett mást is csinálni, én például már az EAST-ben énekeltem…

Beléptél a Hit Gyülekezetébe. Ha a blues zenekarod elhagyta vallási okokból a dirty jelzőt, akkor ez azt is jelentette, hogy a repertoáron is kénytelenek voltatok változtatni?
Én már a nyitottabb gyülekezetbe tértem meg. Nem kaptam különösebb eligazítást, hogy például szabad-e dohányozni vagy sem… De vannak a dalszövegeinkkel háborúskodásaim. A nagyon durva dalokat nem játsszuk, kivéve a Pocsolyába léptemet, amit muszáj előadni, mert az a legnagyobb slágerünk. Megbeszéltem az Úrral, hogy a szakmám ilyen, de az életformám már nem rock and roll…

Három éve újra összeállt az EAST, hatalmas sikerű koncertet adott Pécsett, a Kodály Központban, a közönség felállva tapsolt… Adtatok még néhány koncertet, de nem maradt tartós az együttlét. Miért?
A Blues Band-ben nálam fiatalabbakkal játszom, a Karthagóban nálam idősebbekkel. Az EAST az én korosztályom, akiket részint a Berzsenyi Gimnáziumból ismerem. Mindmáig az EAST áll talán legközelebb hozzám az egykori zenekaraim közül. De kezdjük ott, hogy a Syrius korszakomban EAST-re is jártam a Petőfi Sándor utcai jazz klubba. A nyolcavanas évek közepén már Homonyik Sanyi volt az énekesük, de ő a Rock Színházzal is sokat játszott, és néhányszor helyettesítenem kellett. Aztán addig maszatoltam velük, hogy megszületett a Szerelem sivataga című lemez, ami szerintem a magyar rock egyik csúcsteljesítménye. Az EAST mindenkinek nagyon tetszett, el voltunk mi is ájulva, hogy milyen jó lemezt írtunk, de valójában a közönség felől nem éreztük az átütő visszajelzést. Néha valóban összeáll a zenekar, de egy-egy koncert hatalmas apparátust mozgat, nem tudunk versenyezni rentábilitás szempontjából Kisgrófóval és a két táncosával.

A 2004-es Valóság-rock és a 2009-es IdőTörés albumokat is szereti a közönség, vagy jórészt az első három albumra épül egy-egy Karthago-koncert anyaga?
Ez ügyben nincsenek illúzióim, ugyanakkor fontosnak tartottuk, hogy ha már működik a Karthago, csináljunk új lemezeket… A koncerteken remekül működnek a Valóság-rock és az IdőTörés dalai, de alapvetően az Apáink útjánt és az Árulót, és a többi klasszikust várják. Ez nem keserít el minket, már Jimi Hendrix is arról panaszkodott, hogy hiába ír egyre jobb számokat, mindenki csak a Hey Joe-t és a Foxy Ladyt akarja. Egy öreg zenekarnak ezzel szembe kell néznie… Az új lemezekre inkább nekünk van belső szükségletünk, és kifejezetten szeretjük az új dalokat játszani. Nincs meg az a tétje, hogy ebből kéne szigorúan megélnünk, miért ne nyomnánk azt, amit szeretünk. A Requiemet és az Árulót úgyis játszani kell, a régi dalok helyből elviszik a bulikat, szóval, belefér a vérfrissítés is.