Szyksznian Wanda  grafikusművész tervezte az Illés zenekar lemezborítóit és plakátjait, amivel jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy a magyar vizuális kultúra a szocializmus éveiben felzárkózzon a nyugati trendekhez, de nevéhez kötődik az 1973-ban betiltott Szörényi Levente betiltott borítójának, az Utazásnak az eredeti terve is. Neki sikerült először nemzeti trikolórt plakátra vinnie (Forradalmi Ifjúsági Napok 1981), nevéhez számos mozifilm (Pl. a Dögkeselyű, a Hugó, a víziló) plakátja is kötődik, de ő készítette az István, a király plakátját is. Persze, ezek az alkotások életművének csak egy része, hiszen festményei ugyanúgy erős képzőművészeti gesztusok, ahogy a Hol volt című, Duna Televíziónak készített művészi erejű, meséket feldolgozó rajzfilmsorozata is. A napokban életműkiállítása nyílt a Szombathelyi Képtárban, és végre megjelent a Moiras kiadó gondozásában egy 1970-ben fiókban maradt Illés album is, a Good-bye London című anyag rekonstrukciója is vinylen, aminek a  borítóját szintén ő tervezte, még 1970-ben.  Szyksznian Wandával beszélgettünk. 

PZL – 061.hu

Számos Illés-plakátot és borítót terveztél, de az Illés logóját még korábban, Levente édesapja készítette. Más produkcióknak, termékeknek terveztél emblémát?
Számos logót terveztem, hiszen ez a szakmám egyik része, a képzőművészetin végeztem reklámgrafika szakon. Másodéves voltam, amikor összejöttem az Illés együttessel, és a grafikusuk lettem. Több mint 35 éve terveztem a Tájak, korok, múzeumok logóját, és ez a mai napig hivatalos embléma. Az ilyen felkérések meghívásos pályázati alapon működtek, több művészt kértek fel, és sokszor én nyertem a teljes arculatok megtervezését. A Polytoys logója is az én munkám, ők gyártották például a Bűvös kockát. Négy éven át a Polytoysnak dolgoztam, a játékok csomagolását, a prospektusokat, a plakátokat, a standjukat a BNV-re…

Arról tudtál, hogy nyugaton a teljes arculat tervezését százszor jobban megbecsülik, mint nálunk?
Persze, de ez végül is arány kérdése… Számtalanszor mehettem Nyugat-Európába, mert nem voltam magyar állampolgár. Nagybátyám 56-os disszidens volt, sokszor voltam kinn nála, láttam, hogy milyen volt a művelt Nyugat-Európa. Itthon 1945 után szerencsére a grafikával foglalkozóknak nem kellett állami cégekbe integrálódniuk, ahogy például az építészeknek. A grafikusok, képzőművészek saját műteremmel rendelkező szabadúszók lehettek. Persze zsűrikötelezettség volt, és szükség volt diplomára is, azaz el kellett végezni a képzőművészeti főiskolát. Nyugaton alapvetően nagy team-ekben, multicégeknél dolgoznak a reklámgrafikusok. Igaz, hogy hozzánk képest lényegesen jobban kerestek a kinti művészek, de abból a „kevésből”, amit mi kaptunk én házat építettem, lakást vettem, az elsők között volt autóm. És tegyem hozzá: nagyon jól kerestem. Aztán a pályánk csúcsán, a rendszerváltás idején, erőnk teljében megszűntek a megrendeléseink. Megszűnt a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat, és lassan a hanglemezformátum. Átalakult a Mokép, ahonnan a filmplakátra való felkéréseim kaptam, és még több tucatnyi cég tűnt el, ahonnan szintén jöttek a megrendelések. A diplomás, profi művészek egyik pillanatról a másikra kiszorultunk a piacról, ugyanakkor megjelentek a számítógépes grafikákat jól kezelő, nem éppen kvalitásos amatőrök. Ez komoly dráma volt. A folyamat már korábban kezdődött, akkor, amikor 1982-ben megszűnt a zsűrikötelezettség. Ez olyan volt, mintha az autóvezetéshez megszüntetnék a jogosítvány megszerzését.

Készítettél néhány érzéki Illés-plakátot is, mint amilyen a Rock and roll Rézi. Erről jut eszembe: plakát vonatkozásában nem volt olyan szigorú a cenzúra?
Zsűrikötelezettség mindenhez kellett, különben nem mehettek a plakátok a nyomdába. Kellett rá a stempli, ami azt jelentette: kivitelezhető, majd később pedig azt hogy sokszorosítható. Tilos volt a trikolór használata, de tilos volt lőfegyvert ábrázolni. 1978-ban behívtak egy pályázatra a KISZ KB-ba, akkor voltam ott életemben először, és úgy döntöttem: nem leszek jó kislány, megcsináltam a kubai VIT-re a magam ötletét, és akkor a plakátra került a nemzeti színű szalag. Tudtam, hogy ezt nem fogadhatja el a Képzőművészeti Lektorátus zsűrije, de aztán mégis átment. Sőt, akkora sikere lett, hogy ez lett az 1981-es Forradalmi Ifjúsági Napok plakátja is, némileg átdolgozva. Egyébként nekem pénzről soha nem kellett beszélnem, hiszen mindennek kötött ára volt, csak mennem kellett az OTP-be a fizetésemért…

Jelentett-e hátrányt a pályádon, hogy a „balhés” Illéssel dolgoztál?
Bizonyára te is tudod, hogy az életben soha nem derül ki, hogy ki volt az ún. fantomellenséged. Ha sikeres vagy, a siker árnyéka az ellenségeskedés. Még a Magyar Televízió kulturális osztályára is kaptam névtelen leveleket. Egy szerkesztő egyszer átadott egy névtelen levelet, amelyben valaki azt kifogásolta, hogy miért készített velem az MTV portréfilmet.

Voltál Nők Lapja címlap is… A csinos arc hátrányt is jelenthetett a férfiak által uralt piacon?
Ó, persze! Hogy azért kapom a jobbnál jobb megrendeléseket, mert jó csaj vagyok. De azok nem tudták, hogy nekem a megrendelőim között – például a Moképnél – szintén nő volt a megrendelőm.

Sokakat foglalkoztatott, hogy ki az a bizonyos Léna az Omega 1978-as lemezéről. Pár éve tudjuk, hogy a Csillagok útján szövegeit Bródy írta… De te voltál múzsa? Végül is ott voltál a rock and roll sűrűjében….
Voltam múzsa, de nem fogom elmondani, köt a diszkréció. Voltam vagy nem voltam, nem mennék bele, mondjuk azt inkább, hogy inspiráltam dalokat.

Vissza lehetett utasítani a politikai jellegű felkéréseket? Mondjuk az ember ellavírozott nőnappal, gyereknappal….
A politikai plakát készítése függetlenül a rendszertől nagy megtiszteltetés volt, hiszen kreatívot simán ki lehetett találni mondjuk május 1-re, és az egész országban látható volt. És szerencsére nekem nem volt november 7-i plakátom, de május 1-es igen. A kulturális plakátnak 4000 Ft volt a maximális ára, míg a politikai plakátnak 5000 Ft. 

Van-e a magyar pop-kulturális plakátművészetnek hazai jellege, ahogy a lengyel plakátoknak például van lengyel karakterük…
Édesapám lengyel, nekem ez a véremben van. Tinédzser koromtól már alapvetően csak a plakátok érdekeltek. Évente háromszor-négyszer voltam Lengyelországban. Az volt az első, hogy a plakátfalakat kerestem, de érdekes módon soha nem készítettem lengyel hatású plakátokat. Mindig a saját rajztudásomra építettem, viszont vannak kollégák, akikről előbb-utóbb kiderült, hogy bizony egy az egyben lemásoltak lengyel plakátokat. Ma, az internet korában ilyet már nem lehet megcsinálni, de 1989 előtt azért előfordult. És hogy volt-e jellegzetes magyar stílus? Azt hiszem, nem. Akik nem a lengyel irányt másolták, azok jórészt az Andy Warhol-féle pop-artba feledkeztek bele.

Te anno érezted a trendfordulókat? Hogy például 1972-ben már nem lehetett olyan a betűvel dolgozni, mint 1968-ban?
 Nem éreztem, de nem is érdekeltek a trendek. A korszellem pedig egyébként automatikusan jön, az valahogy benne van a levegőben. Amikor valamit megcsináltam, abban a pillanatban már rá is untam, és onnan mindig valami máshoz volt kedvem.

A Kenguru című filmhez készült album coverében már benne van 1975-ös év middle of road-féle szelleme…
Ez a popból jön, illetve akkor volt a grafikának egyfajta rajzfilmes hatása, ami meghatározta a kor szellemiségét. Ez vegyült a gyerekkorom Macskássy-féle diafilmjeinek világával, és az ötvenes évek kifestő könyveinek hangulatával.

Macskássyról jutott eszembe: a nevéhez klasszikus rajzfilmek is kötődnek. Neked is volt a Dunán egy rajzfilm-sorozatod, de úgymond nem csábított el ez az irány…
Macskássy Kati rendezésében hat évig csináltam a Hol volt című animációs filmsorozatot a Duna tévének a magyar irodalom klasszikusainak a meséiből állt össze. Animátor mozgatta be a rajzokat, én ebben nem voltam jó, mert az én rajzaim ki vannak számítva, és statikusan képzeltem el őket, nem fázisokban.

Ahogy a zenében egy-egy hangszer vagy technológia forradalmasította a popot, úgy ez igaz volt a honi technikai eszközökre is?
1989-ben öt hetet töltöttem az Egyesült Államokban. A kinti barátnőm férje kiadványszerkesztő grafikus volt. Nem értettem, hogy mi a csoda magában a számítógépben és idegenkedtem is tőle, aztán fél év múlva a Derkovits alkotó közösség néhány tagját – köztük engem is – elhívtak, mert az Apple tartott egy bemutatót. Mikor hazaértem, azt mondtam, hogy kidobom a ceruzáimat, kidobok mindent… De viaskodott bennem még valami: amit én tudok, azt úgysem tudja egy gép, megmaradok az ecset és a ceruza világánál… Tíz év telt el, és már a hordozók is megváltoztak, és lassan le se tudtam adni egy munkát a megrendelőnek. Nem tehettem mást, meg kellett tanulnom a computertechnikát.

Adtak instrukciókat a megrendelők, volt hosszú brief, vagy teljes szabad kezet kaptál?
Mindig rám volt bízta, illetve egyszer a Rock and Roll Rézi-féle Illés plakát kapcsán Bródy először azt kérte, hogy egy jó csaj legyen a plakáton, majd azt mondta, nagyon szép, de legyen nagyobb a melle… Mert én egy Twiggy-féle vékony karaktert képzeltem el. Majd azt mondta, hogy szép, szép, de a combja is legyen vastagabb. És a melle jó lesz így? – kérdeztem. Annál is nagyobb legyen! – kérlelt Tini. 

 Te tervezeted az eredeti, betiltott Utazás-covert. Ott látható egy női szempár. Ki ő?
A Husith János fotós ismerőse volt ez a lány, én nem ismertem. Jancsitól megkaptam a fotókat, plusz kaptam egy női szempárt, amiből egy lepkét kellett csináltam és összeraktam a kompozíciót.

És ezután értek téged retorziók?
Itt lett vége az együttműködésemnek az MHV-val. De ennyi elég is volt nekem ebből. 7-8 éve állandóan csináltam már és lefulladtam. A sors nagyon jól tudta, hogy mikor avatkozzon be az életembe.

Ugyanebben az időben volt Halász Jutka első lemezének borítója körüli anomália is…
1972 vége körül lehetett…, és az egy édes sztori volt. Azt találtam ki, hogy Juci arcára festem temperával azokat a figurákat, akikről énekel. A nyulat, Maryt, Micimackót…. Aztán a hanglemezgyárban azt mondták: nem lehet, mert a gyerekek úgy mennének iskolába, hogy ki lennének festve… Azaz: ezzel rossz példát mutatnánk, szóval, ennek nem volt politikai vetülete.

 A Hugó a vízilóhoz két több plakát is forgalomba került. Eléggé eltér a két kép egymástól…
Csak az egyiket készítettem én. Két filmes megrendelő volt, az országos Mokép és a fővárosi Főmo. Herpai Zoltán készítette a másik változatot, ő a Főmo megrendelésére dolgozott.

Több Piedone-plakátot is terveztél. Ugyanúgy szereted ezeket is, mint az artisztikusabb alkotásaidat?
Elvittem ezeket is a szombathelyi életmű-kiállításomra, és felraktam öt méter magasra, hogy azért annyira ne legyenek szem előtt.

1983-ban mutattak be a magyar mozik a Jézus Krisztus Szupersztárt és a Városligetben az István, a királyt. Mindkettő plakátját te készítetted. Éreztél valami változást már 1983 körül?
A gondolataim érzelmileg és világnézeti vonatkozásokban annyira összeforrtak az Illés együttessel, hogy alapvetően az ő nézőpontjukból ismertem a popműfajt. Szóval éreztem, hogy itt valami nagyszerű dolog született, libabőrösök voltunk mindannyian. De én a határvonalakat nem érzékeltem, mert mindig is szabadnak éreztem magam. Utólag estek le a tantuszok, hogy követtek az utcán, és nem azért mert csinos voltam, hanem mert tudni akarták, hogy merre megyek. Téglák voltak az Illésre állítva, volt amelyiket én buktattam le, de akkor mindig jött egy új. Tudtam erről, de nem fogtam fel igazán a súlyát. Mindig törekedtünk a kétértelműségre, virágének volt az életünk, így tudnám összefoglalni.

Hogyan viszonyultál a nyolcvanas évek újhullámos plakátművészetéhez?
Illés-lemezt nem vettem soha, mert az kaptam, hiszen én csináltam a borítóikat, viszont a Bizottság Kalandra fel! című albumát megvettem, mert annyira tetszett az a zene, ami persze összeforrott a vizualitásukkal. Amatőrök voltak, de nagyon jók. Izgalmasak voltak és viccesnek is tartottam a dolgot, de már nem vágytam arra, hogy bekerüljek ebbe a bohém szubkultúrába.

A plakát és a lemezborító alkalmas arra, hogy rejtett üzeneteket helyezzen el az alkotó. Nálad voltak ilyenek?
Van egy Illés-plakátom, amelyen Bródy vállán békegalamb ül. Mivel őt sokat vegzálta a rendőrség, gondolom, nem kell magyaráznom, hogy miért ül éppen az ő vállán a galamb. Viszont voltak, akik a Bűvös kocka kis oroszlános plakátjába belemagyarázták azt, hogy az kölyökoroszlán én vagyok, mert szerintük hasonlít rám. Ez azért finoman szólva is túlzás volt.

Képek: Szyksznian Wanda archív