A bohém és hippi stílus lesz a kifutók divatja ebben a szezonban. „Louche, egzotikus, szabadon folyó, bohém, gypset” – ezeket a szavakat fogjuk gyakran hallani idén a divat világában. A 70-es évek „boho-luxe” megjelenése már utat is tört magának a 2015-ös év tavaszi-nyári kollekciói közt. Celine virágos tunikáitól Louis Vuitton bársony estélyijéig, a Saint Laurent maxi szoknyáin és turbánjain keresztül egyaránt az úgynevezett „haute-hippi” irányzat 1970-es években gyökerező stílusa hódít. A brit tervező, Bella Freud még egy új parfűm-illattal is jelentkezik idén „1970” névvel, ami a pézsma és pacsuli illatának mámorító felhangjaival teli.
SZILÁGYI ANDRÁS – NULLAHATEGY / LINDSAY BAKER – BBC ALAPJÁN
A 70-es években az úgynevezett “gypset-look” a “jet set” és a “gypsy”, azaz “cigány” szavak kombinációjaként jött létre. Világjáró, elbűvölő, luxus, hedonista, rikító: ezek a jelzők tapadtak e kifejezéshez, amely kiegészült színes belsőépítészeti elemekkel is: párnák, függönyök, szőnyegek, tömjén és indiai füstölők mindenfelé. Művészek, rocksztárok és grouppijaik hippikként pózolnak ebben a környezetben, mint például Talitha Getty, aki címképünkön csillogó brokát zakóban és háremnadrágban pózol egy tetőtéri lakás teraszán Marrakeshben. Valószínűleg ez a fénykép nyújtja leginkább a kvintesszenciáját a „haute-hippi” életérzésnek.
A kép egy új kiállítás reklámjaként készült a londoni Divat és Textilmúzeum számára, aminek a címe: „Thea Porter: 1970. Bohemian Chic”. Az új, remélhetőleg nagy hatású tárlat izgalmasan tárja fel ennek a kreatív kornak a divatját, a divattervező, Thea Porter személyes karrierjén keresztül. A tervező maga 2000-ben hunyt el, a kiállítás most összegyűjti a tervező rajongóit is, akik közé sorolhatjuk Kate Mosst, aki Porter „Cigány ruháját” viselte saját lakodalmán is. Porter további tisztelői közé olyan hírességek tartoznak még, mint Julia Roberts, Nicole Richie vagy az Olsen-ikrek.
Mi történt a divatban a „Szerelem nyara” után?
“Az 1960-as években az emberek változást akartak.” – kezdi nyilatkozatát a BBC kultúra-rovatának a kiállítás kapcsán Dennis Nothdruft, a londoni Divat és Textilmúzeum vezető kurátora. „Divat lett a lágyabb, romantikus, kevésbé agresszív, szabadon folyó szabás. Más kultúrák, különösen az észak-afrikai és közel-keleti népek öltözködésének hatása nyilvánvaló, de egyfajta nosztalgia is tapasztalható az 1930-as évek és a viktoriánus korszak iránt a divat világában. És ne feledjük: divat lett jobban érteni a zenéhez is! Bár Nagy Britannia divatkörében Barbara Hulanicki és Ossie Clark lehet, hogy jobban ismertek ebből a korszakból, a mozgalom élharcosa akkor is Thea Porter volt.” – mondja.
Hippy, hippy chick
Porter gyermekkorát Jeruzsálemben és Damaszkuszban töltötte, ezért nagymértékben befolyásolta ízlését a közel-kelet esztétikája. Miután Londonba költözött, először mint festő tevékenykedett, de hamar kiderült, hogy a belsőépítészet és a divat jobban vonzza. Hamarosan nyitott egy butikot a londoni Soho-ban, a Greek Street mellett, ami hamar egyfajta társasági központ lett a hasonló gondolkodású „szabad lelkek” számára. A Beatles, a Pink Floyd tagjai és Jimi Hendrix is rendszeres látogatói voltak a boltnak, gyakran láthatjuk őket Porter „cuccaiban” ikonikussá vált képeken.
A férfidivatba ő vitte be az úgynevezett „louche chiffon” ingeket, alap-darabbá vált a brokát zakó és a zúzott bársony poncsók és egyéb darabok. A korabeli sztárok közül Elizabeth Taylor például különösen szerette Porter terjedelmes kaftánjait, és ezekkel párhuzamosan a Chazara kabátok, Sirwal szoknyák és a „brokát-beültetéses” „gipsy” ruhák népszerűsége is gyorsan növekedett a hölgyek körében. Thea Porter kivételesen sokoldalú tervező volt: az általa aprólékosan kidolgozott luxus finom terítők, lakástextilek, párnák, függönyök, kézzel szőtt, kézzel hímzett textíliák, valamint a ruhák, hajak, sminkek szervezett egységeként jön létre, művei a “komplex design” mesterműveinek számítanak.
A tervező híre (és jelenléte) Párizst és Los Angelest is hamarosan elérte. A nyugati parton található butikjának megnyitása szerencsésen esett egybe az új ellenkultúra ottani hullámával, ahol a „gazdag-hippi” (igazából hippiskedő milliomosok) ügyfélköre, mint Joan és Jackie Collins, Barbra Streisand és Faye Dunaway, akik ekkor Hollywood trendi “Giorgio Áruházában” vásároltak, hamar felkapták alkotásait. Streisand egy egész sorozat ruhát rendelt tőle, méghozzá teljesen egyedi kivitelezésűeket, ráadásul úgy, hogy azok összhangban legyenek fényűző háza különböző szalonjainak berendezésével.
“Thea Porter volt a non plus ultra a 1970-es évek bohém stílusában. Teljesen máshogyan közelítette meg az életet.” mondja Nothdruft. Gyakran járt össze művészekből és írókból álló baráti társaságával. Barátai közé tartozott például Edna O’Brien és Francis Bacon is, akikkek a legendás művészklubba, a londoni Colony Roomsba jártak rendszeresen. Gyakran találkoztak azonban Porter saját otthonának híressé vált vacsoráin is. “A lakás „Tükrös Étkezője”, egy fekete és ezüst színekkel költött hódolat volt az Art Deco dekadenciája előtt, melyet közel-keleti és afrikai egzotikummal kevert, a szobában gyöngyház berakással díszített asztal körül hasonlóan díszes étkező székek sorakoztak.” (kép alant.)
Olyan bohém, mint te!
Felmerül a kérdés: mire föl 2015-ben a haute-hippi „revival”? „Ez az úgynevezett “inga-hatás” a divatban.” mondja Nothdruft a BBC kérdésére. “Az utóbbi időben egy kemény, modern, hasznossági szempontok szerint diktált divat volt érvényben pár évig, főleg digitális nyomatok gyakori használatával. Az 1970-es évek bohém megjelenése ennek a szöges ellentéte, mely az öltözködés egy könnyedebb megközelítését hirdeti.” Az is lehet, hogy a 70-es évek „bohó-kinézete” összecseng korunk tágabb értelemben vett hozzáállásával is. “Úgy érzem, ez sokkal valóságosabb, őszintébb és emberibb. A jelenlegi digitális korszakban az emberek megbecsülik ezeket az emberi tulajdonságokat, mi több újra értékelik a spirituális tapasztalatokat és az utazást is. Az utca emberét is elérte ez a fordulat, ezért lett a „vintage” annyira népszerű.” – nyilatkozta a kurátor.
Idealizmus, lázadás, radikalizmus
Az 1970-es évek az idealizmus, radikalizmus, fogyasztás-ellenesség, egyfajta társadalmi felfordulás és a változás ideje volt. Ekkor ütötte fel fejét a mainstream gondolkodásban a fajok és nemek közötti egyenlőség ideája is. Természetesen a „bohémizmus” – mint egyfajta filozófia jobban mondva “sajátos kulturális érzékenység” jóval az 1970-es évek előtt alakult ki. Gyökerei a 19. és 20. században találhatóak, nagyrészt a nők és gazdag burzsoá érteliségiek nonkonformista kulturális lázadásainak kísérőjelenségeként. A romantikus költők, a preraffaelita festők, a szürrealisták, a Bloomsbury-társaság (angol szecessziós művészkör, a szerk.), a Beatnikek és minden ilyen kulturális és művészeti mozgalom bohém értékeket is magáénak vallott. ” Kezdetektől fogva az igazi “Bohémek” a gazdasági meritokrácia szabotőreiként fogták fel magukat, amely egyben válasz volt a 19. század elejének merev polgári értékrendjére. Egészen az 1960 és 1970-es évekig azonban nem történt meg az, hogy a “bohémizmus” áthatotta volna egy adott ellenkultúra egészét. Ez már valóban a hippik érdeme.” írja a filozófus, Alain de Botton „Állapot: Szorongás” című könyvében.
A „haute hippi” fogalom tulajdonképpen önellentmondás
„Mondani sem kell, a „haute-hippi” egész fogalma és bohó pompája tulajdonképpen önellentmondás, hiszen a bohémizmus, mint ethosz, az antimaterializmus talaján fogant. Ebben a tekintetben az új „boho-luxe” divathullám még abszurdabb paradoxon, mint elődje volt.” Fejti ki ezt a gondolatot a kiállítás vendég-kurátora, Laura McLaws Helms, a „Thea Porter: Bohemian Chic” című, a tárlattal egy időben megjelenő könyv szerzője, amelyet a néhai tervező lányával, Venetia Porterrel együtt jegyez. Azt állítja könyvében, hogy a tiszta hippi eszmék hamar utat engedtek a szimpla divatőrületnek. “A hippi-gondolat egy politikai kinyilatkoztatásként indult, mint egyfajta „anti-divat”, de hamarosan maga is divattá lett. “
Ennek ellenére úgy tűnik, hogy a mai tervezők mégis szívesen hivatkoznak egy hitelesnek vélt, szabad szellemű, 1970-es évekbeli hangulatra. A Valentino olasz divatház idén ezért fogadta fel Celia Birtwell veterán textiltervezőt 2015-ös kora őszi kollekciójához, s vele együtt jegyet is váltott egy kifogástalan, „70 -es bohó-chic” világba. Együttműködésük eredménye éteri hatású, hosszú ujjú, csipkével szegett virágos ruhák lettek, melyet Birtwell romantikus, virágos hímzésekkel díszített, amelyeket Sandro Botticelli „A Tavasz” című közismert festménye ihletett. A kollekciót hatalmas siker fogadta, és már nyilvánosan is viselte a Vouge „szuprém modellje” Anna Wintour. (lásd képünkön)
Celia Birtwell szerint az 1970-es évek elején volt egy nagyon izgalmas pillanat. “Volt egy naivitás a dolgokkal kapcsolatban. Amikor látod, hogy a divat mekkora üzletággá lett rájössz, hogy ez valahol az ártatlanság kora is volt.” mondta el a tervező a BBC kultúra rovatának. Ő abban az időben az elismert tervező, Ossie Clark felesége és kreatív partnere volt. Clark tehetsége az elbűvölő új formák, textúrák és sziluettek létrehozásához párosult Birtwell romantikus, finom nyomataival. Ez tette Ossie Clarkot anno a „haute-hippi” irányzat egyik kiemelkedő alakjává.
Mr és Mrs Clark
Csakúgy, mint Thea Porter, Ossie Clark és Celia Birtwell tervei is káprázatos vevőkört vonzottak. A házaspár lakása a művészeti és bohémélet középpontja volt Londonban. Barátjuk, David Hockney festőművész le is festette Birtwellt sokszor, róluk készült portréja, amely a házaspárt otthonában, macskájukkal ábrázolja, a „Mr és Mrs Clark és Percy” máig egyike a művész legismertebb munkáinak. “Nem kellett aggódnunk a pénz miatt és ez adott egy bizonyos szabadságot.” – emlékszik Celia Birtwell azokra az időkre.
“Bohémizmus bárhol lehet: nem egy hely, hanem egy szellemi beállítottság.” írja Arthur Ransome író. A „boho-luxe stílus” viselőjét ez a miliő egy egyszerűbb időbe röpíti vissza: egy szédítően könnyű, romantikus, hedonista, felszabadult és bizalom teli korba. Az egész tulajdonképp egy fantáziavilág, de ez adja a bohém esztétika máig átütő erejét is. Thea Porter maga is azt írta egy helyütt: „Amiről ezek a ruhák tulajdonképp szólhatnak, azt nem lehet mással leírni, azt hiszem, minthogy az élet tiszta élvezete. Ez egy csábító pillantás, mely időnként abszurd is tud lenni.” És ki az a divatszerető ember, aki őszintén meg tudja magától tagadni a sima, áttetsző, ékköves kaftánok, vagy egy karcsú, zúzottbársony garaboncia örömteli felszabadító erejét? “Bárcsak ott lehettem volna akkor” vallja be mosolyogva a kurátor, Dennis Nothdruft “heverésztem volna én is a földön csillagokkal hímzett párnák közt.”
Forrás: BBC, London Fashion and Textile Museum