A Floralia az Aquincumi Múzeum legnagyobb hagyományőrző rendezvénye, amely 1989 óta minden évben megrendeznek a múzeum romkertjében. A rendezvény főszervezője az Aquincum Baráti Kör, amely megalakulásakor célul tűzte ki, hogy szervezetbe tömöríti az antik kultúra iránt érdeklődőket, ezzel lehetőséget teremtve a korszakba tartozó történeti és művészeti bemutatók, előadások megtartására, valamint, hogy tovább építi a múzeum kapcsolati rendszerét. A Floralia, mint az intézmény egyik legnépszerűbb attrakciója ezeknek a céloknak az eléréséhez ad lehetőséget évről-évre.

061.HU

A Római Birodalomban az egyik legelterjedtebb tavaszköszöntő, termékenységi ünnep a Ludi Florales, vagyis a Floralia volt. Az ünnepet Flora, a virágok és a virágzás istennőjének tiszteletére tartották jellemzően áprilisban vagy májusban. A hat napon át tartó tánc és mulatozás során a szabadban bőséges lakomákat, cirkuszi játékokat rendeztek és pikáns témájú színdarabokat adtak elő.

2018-ban 29. alkalommal rendezik meg az Aquincumi Múzeum és az Aquincum Baráti Kör közös szervezésében a római tavaszünnepet, amely mind az előadások, mind a programok terén igyekszik hű maradni az ókori hagyományokhoz. A szervezők kiemelt figyelmet fordítanak arra, hogy a rendezvényen minden fellelhető tárgyi- és bemutatóeszköz megfeleljen a kornak, és minden korosztály megtalálja a számára megfelelő programot.

Idén május 12-13-án újra életre kell az ókori Aquincum városa. Erre az alkalomra fiatal virágkötők római stílusú kompozícióikkal díszítik fel a teljes romterületet és a múzeumot. A kövezett utcák mentén árusok jelennek meg, akik a nézelődőket portékáikkal igyekeznek közelebb vonzani, miközben a kézműves mesterek asztalainál a korabeli edény-, textil-, és ékszerkészítési technikák ismerhetők meg. A nyüzsgő városi forgatagban római polgárok és rabszolgák jelennek meg, de a legionáriusok, a gladiátorok és még a római kori barbár törzsek életébe is bepillanthat a kíváncsi látogató. Az aquincumi romok közt a hagyományőrző csapatok táborai fedezhetők fel, ahol bárki jobban szemügyre veheti a kardokat, pajzsokat és sisakokat, és ha szerencséje van, egy-két trükköt is elleshet a római, germán és kelta harcosoktól.

Az idei Floralia különlegessége, hogy most először a III. kerületi Zsófia utcai amfiteátrum is a gladiátorviadalok helyszínéül szolgál, amin a rendezvénytől függetlenül bárki ingyenesen részt vehet! A közel 2000 éves arénában újra gladiátorok csapnak össze.

Másik újdonság, hogy a nap folyamán több alkalommal részesei lehetnek a látogatók az improvizációs színháznak. A rendezvényen különböző időpontokban folytatódik a barbárok és a rómaiak közötti viszálykodás története. Érdemes ellátogatni a megjelölt eseményekre, ha meg szeretnénk tudni miért rabolják el a barbárok a római esküvőről a menyasszonyt, vagy hogy milyen stratégiákat dolgoznak ki a római katonák a barbár hordák leverésére!

Programok:

10:00-10:30 Harci kiképzés a Barbaricumban

10:00-11:15 Házasságkötő sátor

10:30-11:00 Séta a Barbaricumban (Idővonal 1: barbár szín)

10:30-11:15 Ókori mesék  

10:30-11:30 Tárlatvezetés: Mindeközben c. időszaki kiállítás

10:30-11:30 Gyógynövény séta a romkertben

11:30-12:00 Ünnepi menet és áldozatbemutatás Flora istennő tiszteletére

12:15-13:15 Tárlatvezetés: Stop.shop c. időszaki kiállítás 6.

12:30-13:00 Séta a rómaiak táborában (Idővonal 2: római szín)

12:30- 10 perc alatt latinul  

13:00-13:30 Római divatbemutató (Idővonal 3: polgári szín)

13:00-13:45 Gladiátorküzdelmek, avagy Hollywood álmai a gladiátorjátékokról

13:45-14:30 Gladiátorjátékok a polgárvárosi amphiteátrumban (külső helyszín!)

13:45-15:00 Házasságkötő sátor

15:00-16:00 Olimpia (Idővonal 4: sport szín)

15:30- 10 perc alatt latinul

16:00-16:30 Rabszolgavásár

16:30-17:15 Gladiátormesék: történetek a Familia Gladiatoria életéből

17:15- 18:00 Barbár-római összecsapás (Idővonal 5: csata szín)

18:15-19:00 Színház: ‘AVE CÉZÁR’ – ókori kór-képek

Folyamatos programok:

Életmód bemutató és fegyverpróba a hagyományőrzők táboraiban

Gladiátoriskola és mini-aréna játékok gyerekeknek

Hordógurítás és ügyességi játékok

Interaktív kalandtúra: A gyógyító varázsfőzet nyomában (10:00-16:00)  

Jósoltass a keltával! – jövendőmondás kelta ogham-kövekből és rúnákból

Kézműves foglalkozások és mesterségek bemutatója (nemezelés, agyagozás, ékszerkészítés, hálószövés, kosárfonás, kovácsolás, növényszövés, szövés-fonás)