Szeptember 28 és október 1. között a Bazilika előtti Szent István tér ismét megtelik borral és mámorral, ugyanis indul a V. Junibor és Gasztroünnep a borászok új generációjával.

061.HU

33 család, 40 borász és az ország majdnem összes borvidéke. Frissek, fiatalok, energikusak, világlátottak. Ők a Junibor Egyesület, akik a DiVinoval karöltve ötödik alkalommal veszik birtokba hozzák el a fővárosba a legjobb hazai nedűket. 

A Junibor – Fiatal Borászok Egyesülete 2008-ban alakult, eredetileg 40 év alatti borászokat tömörít megívásos alapon: a tagok szavaznak az új tagok felvételéről minden évben. A cél egy olyan közösség létrehozása volt, amely a jövő borászgenerációjának szakmai fejlődését biztosítja. 

A Juniborászok között vannak sokadik generációs borászok, akik borász családba születtek, de olyanok is, akik maguk kezdtek bele a szőlőtermelésbe és tapossák ki saját pincéjük útját. Ez nem csak egy egyesület, hanem baráti társaság is, ami a Junibor és Gasztroünnepen különösen tetten érhető: a délutáni fogadóórák inkább hasonlítanak közös „bandázásra”, ahol a vendég egy perc alatt beleolvadhat a borászok szakmázásába és a kóstolást sem kell túl komolyan venni. Jóllehet, a tételek komolyak: érezhető rajtuk a világlátottság, de a családi tradíció és az elődök tisztelete is.

A JUNIBOR tagjai: Gere Andi, Gere Zsolt, Hernyák Tomi, Miklós Csabi, Bolyki Jani, Bukolyi Marcell, Gál Tibor, Vesztergombi Csaba, Árvay Angi és Szabolcs, Pfneisl Katrin és Birgit, Franz Reinhard Weninger, Stefan Wille-Baumkauff, Kardos Gábor, Laposa Zsófi és Bence, Konyári Dani, Jekl Flóra, Kamocsay Ákos, Jandl Arnold, Dúzsi Tomi és Bence, Kiss Gábor, Sebestyén Csilla és Csabi, Demeter Endre ,Szepsy István, Takler Andris, Frittmann Peti, Prácser Hajni és Miklós, Kis Tamás, Heimann Zoli, Bussay Dorottya, Kovács Tomi, Gál Peti, Figula Misi, Babiczki László

PROGRAMOK:
Borász fogadóórák a téren: minden nap 19:00-21:00 

Programok a VinCE standon:
Szeptember 29. (péntek) 17.00–18.00 Természettudatos Juniborok 
Szeptember 30. (szombat) 17.00–18.00 Mediterrán vörösök (Dél-Balaton, Szekszárd, Villány) 
Október 1. (vasárnap) 17.00–18.00 Junicsajok nem csajos borai 

Vezető kép: boraszportal.hu