Különleges aspektusból ismerheti meg a nagyközönség Erőss Zsolt tragikus sorsú magyar hegymászó és felesége Sterczer Hilda házasságát, ugyanis a gyászfeldolgozás folyamatán keresztül szembesülhetünk kettőjük különös, viszontagságos, de annál mélyebb kapcsolatával a CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál debütáló Magasságok és mélységek filmben. Csoma Sándor első egészestés nagyjátékfilmjében Trill Zsolt és Pál Emőke bújhatnak a hegymászóházaspár bőrébe. 
 

LSZF- 061.HU

Erőss Zsolt a valaha volt legnépszerűbb magyar hegymászó. Huszonhárom éves pályafutása alatt tíz 8000 méter fölötti hegycsúcsot hódított meg, első magyarként jutott fel a Csomolungma tetejére. 2013-ban Kiss Péter hegymászótársával életét vesztette a Kancsendzönga hegyen expedíció közben. Halálhíre megrázta az egész országot, miközben a legtöbben nem gondoltak arra, hogyan élte meg ezt a veszteséget felesége, Sterczer Hilda, aki két gyermekükkel várta haza a férjét. Csoma Sándor rendezővel arról beszélgetünk, neki hogyan sikerült ezt az érzékeny megközelítést a vászonra vinni. 

 
Kezdjük onnan, hogy miért kezdtél el ezen a filmen dolgozni? Miért nagyjátékfilmként vágtál bele, mondjuk dokumentumfilm helyett? Illetve neked van bármilyen kötődésed a hegymászáshoz? Követted Erőss Zsolt tragédiáját?
Korábban rövidfilmeket készítettem. Legutóbbi ilyen alkotásom a Casting volt. Nyilván mindenki, aki rövidfilmeket készít, arról ábrándozik, hogy valamikor majd nagyjátékfilmbe vághatja a fejszéjét. Egyébként fikciós filmrendezőként diplomáztam, érdekel a dokumentumfilmezés is, de ez közelebb áll hozzám. Valamint most éreztem azt, hogy készen állok erre a műfajra, olyan értelemben, hogy le tudom szervezni, meg tudom írni, és meg is tudom rendezni. Elkezdtem gondolkodni azon, hogy mi az a téma, ami a legközelebb áll a szívemhez. Erőss Zsolt története illetve a hegymászás iránt már régóta van egy különleges érdeklődésem. Láttam a Zsoltról készült dokumentumfilmet az Urániában, a Hópárduc talpra áll címűt, valamint én is együtt drukkoltam az országgal, hogy Zsolt élve visszatérjen az expedícióról, amikor eltűnt. Ennek tragédia lett a vége. Ami nagyon belevésődött az emlékezetembe az Sterczer Hildának, Zsolt özvegyének az egyik sportcsatornán adott interjúja. Ebben Hilda élő adásban jelentette be, hogy felesleges tovább reménykedni, mivel Zsolt valószínűleg meghalt. Lévén, hogy ő is hegymászó, pontosan tudta, hogy két napot eltölteni ebben a magasságban, az már közel lehetetlen. Akkor mindenki megrökönyödve hallgatta ezt a nyilatkozatot. Egy csomó hozzászólás érkezett, amik elítélők voltak. Engem nagyon bántott ez a hozzáállás az kommentelők részéről. Már ott is megfogalmazódott bennem, hogy milyen jó lenne ezeket a karaktereket jobban közelebb hozni az emberekhez, megérteni őket, hogy valamiféle empátiával legyünk feléjük. Pár évvel később, amikor egyre inkább körvonalazódott a fejemben, hogy milyen jó lenne filmet készíteni valahogyan a hegymászásról, illetve Hildáról, esetleg Zsoltról, akkor össze is spóroltam egy kis pénzt, és feltúráztam az Everest alaptáborba. Itt találkozhattam mindazokkal a nehézségekkel és szépségekkel, amiket a hegymászók megélnek. Az oxigénhiány, a túrazsák folyamatos cipelése, a gyönyörű hegyek, a csend, a természet szépsége mind ott voltak velem.
 

Ez az élmény elég nagy lökést adott, hogy nekiállj a filmnek?
Részben igen. Miután megjöttem, szépen lassan az élet elsodort abba az irányba, hogy elkezdjek komolyabban foglalkozni a témával, viszont nem találtam meg a perspektívát, hogy honnan tudnám megfogni a legmegfelelőbben, a legizgalmasabban ezt a tárgykört. Először Zsolt szemszögéből gondoltam, de rájöttem, hogy az túl hollywoodi séma lenne. Aztán édesanyám beteg lett. Ahogy romlott az állapota, úgy megkörnyékezett a gyász. Anyukám, aki végül legyőzte a rákot, vette meg nekem Révész Szilvia A Hópárduc felesége című interjúkötetet, amelyben Hilda Zsolttal való kapcsolatáról és a gyászról vallott. Ekkor jött az isteni szikra, hogy mennyire izgalmas ez a szemszög. Filmes színtéren még egy járatlanabb út az, amiben nem a klasszikus hőssel vagyunk, hanem egy hozzátartozóval. Igazából azzal az igazi hőssel, aki a szeretett fél halála után életben kell, hogy maradjon, és cipelnie kell a tragédia terhét. Amikor ez a felismerés megtörtént, akkor két napra rá összefutottam teljesen véletlenül Hildával egy szupermarketben. Úgy fogtam fel ezt, hogy na jó, akkor most ez egy jel, meg kell ragadnom a pillanatot. Odamentem hozzá, bemutatkoztam, elmeséltem neki, hogy filmet szeretnék készíteni az életének ezen szakaszáról, és mondta, hogy több filmes stáb is érdeklődik. Végül nyilván nem titok, hogy az én tervem mellette tette le a voksát. Tetszett neki, hogy nem a hegyen akarom, hogy játszódjon az egész film, mert hegymászóként több ilyen mozit végignevetett, mert azt mondta, hogy olyan emberek készítették, akik életükben nem mentek 1500 méter fölé sem.
 
Gondolom a forgatókönyvírásba belevontad Hildát is. Amúgy honnan indul a film cselekménye? Mennyire lesz lineáris a történetmesélés?

Igen, a találkozó után elmentem hozzá Mogyoródra, sokat beszélgettünk, aztán nekiláttam a forgatókönyvet megírni, amit folyamatosan megmutattam neki. Nagyon nyitott volt azzal kapcsolatban, hogy ne egy ilyen imidzs vagy propagandafilmet készítsünk az életükről, hanem tényleg legyen háromdimenziós, igazi, valós, őszinte film, megmutatva az emberi, pozitív személyiségjegyei mellett a gyarló vagy esetleg negatív vagy megosztó vonásokat is, ezáltal őszintébbé, igazabbá és átélhetőbbé téve a filmet. Még a pszichológusával is összekötött, ami szerintem egy nagy nyitottságot jelez. A szakember – Hilda engedélyével- mély betekintést adott az özvegy akkori lelkiállapotába.

A fotó jobb oldalán Sterczer Hilda, aki számos szakmai tanáccsal is segítette a stáb munkáját. (Fotó: Magasságok és mélységek FB)

 
A történet elsősorban 2013 májusában kezdődik, és flashback formában, emlékképek formájában kapunk képet Zsolt és Hilda közös múltjáról. A gyászfeldolgozás közben mindenről valahogyan a férje jut eszébe. Közös pillanatok, közös mozdulatok, közös emlékek. Ilyen módon fogunk a legtöbbet találkozni Zsolt karakterével. Viszont a mozinak a nyolcvan százaléka az a film jelenében, tehát 2013 május, június, július és az azt követő hónapokban játszódik. Azt követi nyomon, ahogyan a tragédia megtörténte után Hilda gyászfeldolgozásában egyfajta elakadás történik, és tulajdonképpen odáig jut el a film, ahogyan ez az elakadás feloldódik, és végre elindul a gyógyulás útján.
 
Mennyire felel meg a valóságnak a történet, hiszen ez egy önéletrajzi ihletésű sztori.
Vannak apróságok, amiknél iszonyatosan próbáltunk a valósághoz ragaszkodni. Például Trill Zsolt szakállát ugyanolyanra vágtuk, ugyanolyan színűre festettük, mint amilyen Erőss Zsolté is volt. A sztori szintjén a nagyja az ténylegesen megesett, viszont vannak fikciós elemek, olyanok, amik akár meg is történhettek volna. Figyeltünk arra, hogy ne legyen annyira elrugaszkodott, hogy például Hilda ellenkezzen a jelenet miatt. A fikciós részekre leginkább a dramaturgia, a téma minél mélyebb elmesélése miatt volt szükség. 
 
Zsolt és Hilda kapcsolatát a filmben hogyan mutatod be, mennyire szól ez a szerelemről, illetve mennyire jelentős például a szakmai kapcsolat, amibe ők éltek?
Az ő kapcsolatuk egy közös hegymászással kezdődött, a hegyen bontakozott ki a szerelmük és végső soron egy hegy is választotta szét őket, így mindkettőnek helye van a filmben. Ezek mellett ugyanúgy szó esik az esetleg köztük lévő konfliktusokról, például, amikor Zsolt úgy dönt, hogy levágatja a lábát, és nem kérdezi meg erről Hildát. De a fő fókusz mégiscsak a hiányon, az elvesztésen, a gyászfeldolgozáson, illetve Hilda új, saját identitásának megtalálásán van.

“Filmes színtéren még egy járatlanabb út az, amikor nem a klasszikus hőssel vagyunk, hanem egy hozzátartozóval. ” (Fotó: Magasságok és mélységek FB)

 
A trailerben illetve a kampányfotókon egyértelműen látszik, hogy Trill Zsolt nagyon hasonlít Erőss Zsoltra külsőleg, viszont a női főszereplő kevésbé hozza Sterczer Hilda megjelenését. Miért alakítottad ezt így, és hogy esett Pál Emőkére a választás? 
Erőss Zsolt arcát mindenki ismeri, van a fejünkben egy kép róla, de a hegymászó özvegyének arca kevésbé él a mindennapi ember fejében. Hilda szemszögéből mutatom be a történetet, ő az, aki minden jelenetben benne van, egyértelműen ő a főszereplő. Egy nagyon-nagyon nehéz szerepről van szó, nagyon nagy utat kell bejárjon a karaktere a legszélesebb érzelmi skálán. Így nem akartam azzal korlátozni magamat, hogy úgy kelljen válogatnom a magyar színésznői felhozatalból, hogy közben Hildával való erős hasonlóságot is keressek, merthogy ez egy olyan nehéz terep, amit egyébként is kevesen tudnak valószínűleg igazán jól megcsinálni. Ezen kevesek egyike Pál Emőke. Évekkel ezelőtt Fazekas Gyöngyi Saudade című rövidfilmjében láttam, és már akkor elraktároztam őt a fejemben. Amikor ez a történet elkezdődött, akkor rögtön előjött az arca, és meg is beszéltem vele egy találkozót, hogy készíthessek róla egy pár fotót, mert nekem nagyon fontos a munkafolyamat szempontjából, hogy egy arcra írjam rá a forgatókönyvet. Az ő arca volt a múzsám, elhívtam a castingra is, ahol alkotói kémia is tökéletesen működött, és egy idő után már el sem tudtam képzelni, hogy mást nézek meg a szerepre. Fontos szempont volt számomra az is, hogy egy új arcot ismertessek meg a magyar nézőközönséggel. Noha Emőkének már voltak kisebb szerepei, valószínűleg a hazai közönség ebben a filmben fogja igazán felfedezni magának.
 

A rendező, Csoma Sándor és a főszereplő, a gyergyóremetei származású Pál Emőke (Fotó: Magasságok és mélységek FB)

 
A film készültéről mesélj egy kicsit, hol forgattátok például a hegymászós jeleneteket? Milyen biztonsági intézkedésekre volt szükség, és alapvetően a színészeket hogyan készítettétek fel a fizikai megpróbáltatásra?
Emőkével először elmentem falat mászni, illetve személyi edzőhöz is járt, sőt Via Ferratakat is végigcsinált. Nagy élmény volt, hogy egyszer Hilda is elkísért minket mászni, ahol Till Zsolt Erőss Zsolt beülőjében küzdhetett meg a fallal. Ez egy fontos találkozás volt, egyrészt az egykori hegymászónő professzionális módon szólt hozzá a mozdulatokhoz, másrészt a színészek tudtak tőle kérdezni, akár a karakterüket illetően. Számomra különösen emlékezetes, hogy Erőss Zsolt és Sterczer Hilda eredeti himalájai csúcsmászó ruháikat, felszereléseiket adhattuk a színészekre, így kicsit az ő lelkük is ott volt velünk. Nagy segítségünk volt a Magyarok a világ nyolcezresein expedíciósorozat vezetője, Kollár Lajos is, aki Zsolt jó barátja volt, és együtt expedícióztak sok-sok éven keresztül. Ő tartott még a színészeknek egy előadást a Zsolttal közös expedícióiról videókat, képeket mutatott és mesélt a hegymászásnak a kemény, embert próbáló, de élmény dús és csodálatos oldaláról is. A hegyi jeleneteket Ausztriában, az Alpokban vettük fel. Itt a művészek és stábtagok biztonsága maximálisan garantálva volt. Voltak velünk hegyi vezetők, akik kezelték a karabinerek, a kötések, betartottak és betartattak mindenféle biztonsági előírás, illetve szakértői véleményt is mondtak a jelenetekről, hogy mi az, ami működik, mi hogy szokott történni, ugyanis ők is sokat jártak hasonló magasságokban. 
 
 
Hogyan kell a stáb munkáját elképzelni ezen a különleges, szabadtéri helyszínen?
Először is óriási szerencsénk volt, és ezúton is köszönöm a Dachstein egyetlen felvonó üzemeltetőjének, a Planai GmbH-nak azt, hogy mellénk álltak szponzorként. Nagyon sokat segítettek az eszközök feljuttatásában, a színészek szettbe szállításában, a hóbarlang jelenetünkhöz ők tolták össze nekünk a havat a gleccseren, biztosították a bázisunkként szolgáló rendezvénytermet. Ezek a forgatás napok óriási szervezettséget követeltek, ugyanis itt nem lehetett fel alá szaladgálni. Nagyon át kell gondolni, kire és mire van szükség, mert egyszer nap elején és egyszer nap végén segítettek a szállításban a helyiek. Mindemellett fokozottan óvatosnak kellett lenni, szinte minden lépést át kellett gondolni. Gondolj csak bele, mekkora kihívás volt, amikor egy függőleges sziklafalon kellett lejuttassuk a kamerát az operatőrnek, Tóth Leventének, aki szintén egy kötélen függött a falon a színészekkel.
 

A film nagyszabású gálavetítésére a 18. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál első hétvégéjén kerül sor. Az eseményen jelen lesznek a film alkotói, köztük Csoma Sándor rendező, Pál Emőke főszereplő, az Erőss Zsoltot alakító Trill Zsolt, valamint Sümeghy Claudia és Topolánszky Tamás Yvan producerek. Megtiszteli jelenlétével az előadást Sterczer Hilda is, aki az alkotókhoz hasonlóan a vetítést követően válaszol majd a közönség kérdéseire. Az alkotás szeptember 22-étől látáható a hazai mozikban!

 
A vezető képen Csoma Sándor, a Magasságok és mélységek rendezője (Fotó: FB)