Amikor a kelet-berlinieknek Budapest volt az elérhető Nyugat-Berlin, rendszeresen találkozhattál velük a Dob utcai lemezboltban, ahová beszabadulva csatárláncba szerveződve lopták a Nina Hagen-lemezeket. A Nina Hagen Band első két albumának „egybecsomagolt” vinyl kiadásáról… 

PZL – 061.hu

1978-ban, amikor még a Clash is inkább a punkos tekeréseket járatta csúcsra, Nina Hagen már rég elment az art-rockos, jazzy esztrád punk felé, és talán volt némi szerepe abban is, hogy megtalálja a Neue Deutsche Welle  a saját hangját, így az excentrikus művésznő szerepe is sokkal nagyobb a popkultúrára, mint azt talán elsőre tűnik. Igaz, a nyolcvanas évek végére egyszerűen „kiment a divatból” a szélsőségesen kísérletező, opera-punk dívánk. (V.ö.: a Nina Hagen Band album Naturtrane című kortárs punk-operáját.) A nyolcvanas évek végére megváltozott a hangkép, az attitűd, Hagen német belügy lett. Nálunk  Nina volt az első számú női punk idol, Patti Smith már nagyasszony volt 1982 körül, és Hazel O’Connort pedig igazán senki nem vette komolyan, csak Gombóc, aki a Szerelem első vérigben rendesen hozta a Hazel-féle dresst.

Nina Hagen „jelen volt” Budapesten, ott volt a Múzeum körúti kapualjas lemezpiacokon, a Dob utcai lemezbolt kirakatában, a Solarisban, ott a Felszabon a NunSexMonkRock albumot átlátszó műanyag szatyorban megsétáltató párducmintás nadrágot viselő, az Eötvösbe járó tinipunkok is… Persze, az túlzás lenne állítani, hogy Hagen valójában Zappa bugyiban, csak míg Zappának jobban állt a női copf, addig Hagennek jobban bejött a festett punk haj. Másképp voltak zsenik, máshonnan is jöttek… A kissé modoros, de szerethető album nagy slágere a TV-Glotzer (White Punks On Dope), és hát van itt pszichedelikus rock, reggae, experimentális noise, de igazi klasszikus punk dal talán csak az album utolsó tétele, a Pank című felvétel.

Az Unhagen album African Reggae című nyitó tételére bizonyára hatott a The Police, ugyanakkor Hagen sokkal kísérletezőbb, merészebb Stingnél, aki még a jazzes felvételeiben is ezerszer komfortosabb volt, mint Hagen széteffektezett, meglepetés-punk tételei… Például Hagen az African Reggae-ben a legváratlanabb pillanatban kezd el jódlizni, ami ugye köszönő viszonyban sem lenne a world musicba hajló reggae-látomással… A művésznőnk annyira sokrétű, annyira kísérletező kedvű, impulzív alkotó, hogy e két lemezzel már 1978-ban, illetve 1979-ben megtörténtek a nyolcvanas évek. Az albumnak az az előnye, ami a hátránya is egyben. Hogy sokrétű, hogy sok rajta a szerepjáték, itt van például a rock and roll musical jellegű Fall In Love Mit Mir amitől kétségtelenül minden pillanata izgalmas, de talán egy fokkal impulzívabb a kelleténél.

És hogy jó ötlet-e az egybecsomagolás, ez a bizonyos Double Classicnak nevezett formátum? Nem annyira, hiszen amikor vinylt hallgatunk, akkor a lehető legteljesebben szeretnénk átélni az „eredeti élményt”, azaz azt az illúziót, mintha az adott mű megjelenése körül hallgatjuk az adott albumot. Ezúttal a szétnyitható album belső oldalain láthatjuk az eredeti covereket, amire nem mondjuk hogy rossz ötlet, inkább azt, hogy érdekes. És amikor két lemezt kapunk egyben, akkor ösztönösen összehasonlítjuk. Melyik a jobb? Hülyeség persze, hiszen más a két produkció. Az 1978-as anyag talán ösztönösebb, erősebb dalokból álló gyűjtemény, viszont az Unbehagenen már profibb, játékosabb, összeforrottabb zenekart hallhatunk. Egy biztos: Nina Hagen, megmutatta, hogy a német punkoknak egy időben nem befáslizott szárnyú, bakancsos germán sas volt a jelképe, hanem egy paradicsommadár bőrdzsekiben.

Nina Hagen Band
Nina Hagen Band
Sony
5+6 szám 41 perc

Nina Hagen
Unbehagen
Sony
5+5 szám 42 perc