Filmek a felnőtté válásról – biztos mindenki látott már ilyeneket. Sőt, szinte mindenki kedveli a műfajt. Tudunk azonosulni vele, hiszen mind átmentünk, át fogunk menni, vagy épp a közepén vagyunk annak a furcsa életszakasznak, amikor gyermekből felnőtté kell lennünk. Ahogy Lady Bird,  szinte mindenki kiabált az annyával, amit aztán valószínűleg meg is bánt később. Tinédzsernek lenni nem könnyű, ugyanakkor mégis csodálatos. Az öt Oscarra jelölt Lady Bird és a coming of age műfaj rajongóinak összegyűjtöttük a 2010-es évek 10 legjobb filmjét a felnőtté válásról, és plusz egyet 2007-ből, mert aki még nem látta a Junót, az talán kezdje azzal, mert a film is, és Ellen Page is zseniális.

TIHANYI RITA – 061.hu

Szólíts a neveden (Call Me By Your Name), 2017.

A film több kategóriában is esélyes volt Oscarra (többek között legjobb filmnek is jelölték), és  a legjobb adaptált forgatókönyv díját is begyűjtötte. A történet André Aciman azonos című regényén alapszik, és az 1980-as évek elejének Olaszországában játszódik. Az első szerelemről szól: egy tizenhét éves fiú, Elio egy 17. századi villájában tölti a nyarat, klasszikus zenét hallgat, olvas, és mivel apja a görög-római kultúra professzora, anyja pedig fordító, ezért otthonosan mozog a magaskultúra világában. Emiatt úgy tűnhet, mintha már felnőtt lenne, pedig az élet bizonyos területein igen tapasztalatlan: ilyen például a szerelem. Majd megérkezik Oliver, a 24 éves amerikai doktorandusz hallgató, és közös nyaruk megváltoztatja az életüket.

Timothée Chalamet a Szólíts a neveden című filmben

Az élet habzsolva jó (The Spectacular Now), 2013.

Sutter a mának él: végzős a gimiben, minden buliban benne van, és épp ezért senki sem veszi komolyan. Még a barátnője, Cassidy sem. Amikor egy félreértés miatt a lány szakít vele, Sutter az alkoholhoz fordul, és reggel úgy ébred egy idegen kertjében, hogy fogalma sincs, hogy került oda. Az osztálytársa, Aimee ébreszti fel, aki éppen a reggeli újságot hordja ki. Aimee szöges ellentéte Sutternek: tervezi a jövőjét, és dolgozik is érte. A két fiatal mégis vonzódik egymáshoz, és közösen teszik meg tinédzserkoruk utolsó lépéseit, a középiskola végéig. A film alapját Tim Tharp azonos című regénye adja.

Miles Teller és Shailene Woodley Az élet habzsolva jó című filmben

Egy különc srác feljegyzései (Perks of Being a Wallflower), 2012.

Charlie most kezdi a középiskolát, ahová eleinte nehezen illeszkedik be. Hiányzik a barátja, aki öngyilkos lett, ezért leveleket ír egy képzelt barátnak. Később valódi barátai is lesznek: összebarátkozik a végzős Patrickkal, és mostohahúgával, Sammel, akibe beleszeret. A lánynak azonban nem meri elmondani, ezért egy közös ismerőssel, Mary Elizabethtel kezd el járni. Amikor szakítanak, a barátság is megszakad, Charlie egyedül marad, és a felszínre tör mentális betegsége. Végül nem csak a múlt, de a szerelem is utoléri.

Erin Wilhelmi, Logan Lerman, és Mae Whitman, az Egy különc srác feljegyzései című filmben

Scott Pilgrim a világ ellen (Scott Pilgrim vs. the World), 2010.

A Scott Pilgrim a világ ellen kissé kilóg a hagyományos felnőtté válás-tematikájú (coming of age) filmek közül, ugyanis egy elképzelt, videójátékos világban játszódik, ahol Scottnak le kell győznie szerelme hét gonosz exét, ha együtt akar lenni vele. A 24 éves főszereplő már nem is egészen tinédzser, de az életében azért még van mit helyre tennie. A hét ex legyőzése közben nem csak Ramonáért, hanem önmagáért is harcol.

Michael Cera és Mary Elizabeth Winstead a Scott Pilgrim a világ ellen című filmben

Brooklyn, 2015.

A Brooklyn főszerepét szintén a szokatlan nevű ír színésznő, Saoirse Ronan játssza, akit a Lady Birdben is láthattunk. A filmet három Oscarra is jelölték, többek között a legjobb női főszereplő díjára is, ami még úgyis említésre méltó, hogy a jelöléseket nem sikerült győzelemre váltani. A történet az ötvenes években játszódik, Eilis, egy húszas évei elején járó nő Írországban él egy városkában, azonban nem elégedett az életével: többre vágyik. New Yorkba költözik, Brooklynba, hátrahagyja nővérét és anyját, hogy új életet kezdjen. Eleinte erős honvágya van, azonban megismerkedik egy olasz fiúval, aki mellett végre megtalálja a boldogságot új otthonában. Nemsokára szörnyű hírt kap: nővére, Rose meghalt, ezért Eilis kénytelen hazautazni, és ki tudja, visszatér-e még Amerikába.

Saoirse Ronan a Brooklyn című filmben

Sing Street, 2016.

A 80-as évek Dublinjában járunk, Írországban. A tizenöt éves Conor új iskolába kerül, ahol nem indulnak túl jól a dolgok, azonban meglát egy gyönyörű lányt. Szeretne vele többször találkozni, ezért megkérdezi, hogy szerepelne-e az együttese videóklipjében, amire Raphina igent mond. Az egyetlen probléma – Conornak nincs is együttese. Gyorsan alakít egyet, és elindul a zenével kikövezett úton Raphina szíve felé.

Ferdia Walsh-Peelo, Mark McKenna, Ben Carolan, és Percy Chamburuka a Sing Street című filmben

Az első igazi nyár (The Way Way Back), 2013.

A tizennégy éves Duncan anyja pasijának a hétvégi házában kénytelen tölteni a nyarat. Azt várják tőle, hogy barátkozni fog és építi a személyiségét, sőt, még egy lánnyal is megismerkedik majd. Duncan azonban visszahúzódó, nem népszerű fiú. Egy unalmas délutánon a helyi aquaparkban üldögél egy padon, itt ismerkedik meg a park dolgozóival, akik befogadják. Barátai segítségével Duncan kinyílik egy nyár alatt, és szembe mer nézni a problémáival, a jövőjével. Persze egy kis szerelem is van a dologban.

Liam James Az első igazi nyár című filmben

A tinilány naplója (The Diary of a Teenage Girl), 2015.

1976, San Francisco: a tizenöt éves Minnie képregényeket rajzol, és audio naplóba kezd. Szexuális kapcsolatba kerül egy férfival, aki kétszer annyi idős, mint ő: az anyja pasijával. A titkos kapcsolat addig marad titkos, amíg Minnie anyja rá nem talál lánya naplójára.

Alexander Skarsgård és Bel Powley A tinilány naplója című filmben

Egy magányos tinédzser (The Edge of Seventeen), 2016.

A tizenhét éves Nadine a tinédzserkor gondjaival-bajaival küzd, amikor kap még egy kanállal a teli tányérjára: legjobb barátnője a népszerű és csinos bátyjával kezd járni. Nadine barát nélkül próbál navigálni a középiskolai életben, amíg aztán bele nem botlik valakibe, aki megérti.

Hailee Steinfeld és Haley Lu Richardson az Egy magányon tinédzser című filmben

Sráckor (Boyhood), 2014.

Ez film igazán különleges a műfajban: Masont hatévesen ismerjük meg, és tizennyolc éves koráig követjük az életét. Ami igazán érdekes, hogy ugyanaz a színészgárda játssza a szerepeket az évek során: a film tizenkét éven át készült, Mason, és az őt alakító színész, Ellar Coltrane a filmvásznon nő fel a nézők szeme láttára. A fiú szülei elváltak, Texasban él az anyjával és a nővérével, apja csak ritkán tűnik fel.

Ellar Coltrane a Sráckor című filmben

+1: Juno, 2007.

Egy ilyen listáról nem maradhat le a 2007-es klasszikus, a Juno. Az Ellen Page által alakított tinilány teherbe esik egy egyéjszakás kaland után, és úgy dönt, kihordja a gyermeket, és örökbe adja. A terhesség alatt azonban kapcsolata a leendő szülőkkel, és Paulie-val, aki a gyerek apja és egyben a barátja, bonyolódik. A baba azonban jön, ha jönni akar: Juno kénytelen kibogozni a szálakat.

Ellen Page és Michael Cera a Juno című filmben.