“A kegyetlenség olyan fuvallat, ami folyton irányt vált” – A kedvenc című tíz Oscarra jelölt filmről

Azzal még nem mondtunk semmit, hogy A kedvenc olyan, mintha Falco Rock Me Amadeus című klipjét hozta volna közös nevezőre Giórgosz Lánthimosz rendező Greenaway finomkodó pátoszával, mert a 2018-as brit-amerikai-ír moziban bár vannak rizsporos parókák és főúri lakomák, a film valójában három nő különös szerelmi háromszögében játszódik, amelyben Anna királynő (Olivia Colman) vágyik csak emberi kapcsolatokra, a másik két nő, Abigail (Emma Stone) és Sarah Churchill (Rachel Weisz) a hatalomba szerelmes.

PZL – 061.hu

Rajtuk kívül is mindenkit legyengít a hatalom és a pozíció szenvedélyes akarása, de hát egy királyi udvarban nem feltétlenül szakmai munka folyik, hanem bálok, libafuttatás, kiházasítás. A kamarazenekari műélvezet közben is csak egy dologra tudnak hőseink koncentrálni: a hatalom, a pozíció erővonalainak kitapogatására. A kedvenc a kiváló arányérzék filmje, amit beleng az erotika, mégsem látunk egyetlen aktust sem, ha az nem számít annak, amikor Abigail a nászéjszakáján kézzel dolgozza meg a férjét, és közben csak arra gondol, hogy riválisa, a királynő kegyét éppen elvesztő Sarah éppen milyen fondorlaton töri a fejét.

A  film egyik legfőbb erénye az alá – és fölérendelések érzékletes bemutatása , amit szinén a szexualitás eszköztárával érzékeltet Giórgosz Lánthimosz. Amikor Anna rájön, hogy Abigail valójában egy hideg, számító nő, letérdelteti, és megparancsolja neki, hogy masszírozza meg az üszkös lábát. A beállítás nem hagy kétséget afelől, hogy itt az orális aktus metaforáját látjuk. És ha már arányok… Amikor táncjeleneteket látunk, akkor csak annyira hajtja túl a rendező a koreográfiát, hogy nevessünk az egészen, és tudjuk, hogy ez nem fért bele az udvari etikettbe, de azért el is bizonytalanít minket, mert mi van éppenséggel mégis… Szóval, sok meta-jelenetet, azaz némileg felülstilizált kompozíciót látunk, ugyanakkor nem éltünk akkor, nem tudjuk, hogy mi az belefért a XVIII. századba, és mi az, ami nem.

Például mindenki olyan rondán beszél, mint a kocsis, és nem valószínű, hogy ez lett volna jellemző az angol királyi udvarban, ugyanakkor ebben sem lehetünk biztosak. A szakácsnő lakonikusan nyögi oda a konyhapultnál az Abigailt éppen megbüntetni szándékozó férfinak, hogy „ne itt pocskold meg”, mintha azt kérte volna, hogy valaki vegye már le a polcról az oregánót. A film kimondottan szórakoztató, tele van vicces dialógusokkal, ugyanakkor számolatlan sorol fel szimbolikus képeket is – ezek közül az egyik legemlékezetesebb amikor Abigail az élőállatos célba lövésnél úgy kapja el a repülő madarat, hogy annak a vére beterítse riválisa, Sarah arcát.

És hogy a film sikeres lehet-e a nagyközönség körében? Nos, a tíz Oscarra jelölés és Emma Stone meggyőző alakítása a garancia rá, ugyanakkor olyan időket élünk amikor a kosztümös, praktikákkal teli filmek nagyon messziről persze, de éppenséggel beidézhetik a Trónok harcát, illetve még messzebbről, a Kártyavárat, már ami a  hatalomtechnikai nagyüzemet jelentik, úgyhogy a fiatalabb közönség is ráismerhet népszerű alkotásokra.

A helyzet az, hogy nemcsak a királynőt megformáló Olivia Colman, Emma Stone és Rachel Weisz alakít nagyot, hanem A homár és az Egy szent szarvas meggyilkolása című filmekkel komoly nemzetközi tekintélyt kivívó rendező Giórgosz Lánthimosz, és a komplett stáb is. Kivételesen erős kreatív energiák mutatkoztak meg a filmben, és bár a kapcsolatok pont olyan bonyolultak, mint a palota előtti sövénylabirintus. És tudjuk, a hatalom labirintusából csak az kerül ki a fényre, akinek nem lankad az ébersége, így viszont nem is lehet igazán élvezni a hatalmat sem. De hát a hatalom egyik koronaékszere az ellentmondások sűrű szövésű palástja. 

A kedvenc
brit-amerikai-ír film
Rendező: Giórgosz Lánthimosz
Főszerepben: Olivia Colman, Emma Stone, Rachel Weisz, Nicholas Hoult
bemutató: 2019. február 7.

2019-02-08T14:23:49+02:00 2019. február 7.|