A kígyó csókja – A Whitesnake Slide It In című albumának 35. jubileumi kiadásáról

35 éve jelent meg a Whitesnake Slide It In című négy millió példányban értékesített albuma, az ünnepre a kiadó a korong mindkét, az amerikai és az angol verzióját egy packba csomagolta. A dupla album 2-es sorszámú diszkjén hallható az 1983 végén rögzített eredeti angol lemez, és az 1-es számú albumon a néhány hónap múlva újra felvett, amerikai piacra szánt, szexibb, glamesebb hangszerelésű változatot. Ez pedig jó alkalom arra, hogy a rajongók hangról hangra összehasonlítsák, hogy mi a különbség az európai és az amerikai ízlés között.

PZL – 061.hu

A két összecsomagolt lemez küldetése egyértelmű: megmutatni az átmenetet, amikor a Whitesnake átalakul klasszikus angolszász minőségi hard-rockból amerikai AOR zenekarrá. Sokak szívfájdalmára – tegyük hozzá. És akkor ilyenkor jönnek az ellenvélemények, hogy csak így születhetett meg a nyolcvanas évek rockzenéjének egyik magaslati pontja, az 1987 című album, és a slágerlistákon szintén jól muzsikáló Slip of the Tongue…. A konzervatív hard-rockerek sokáig bíztak abban, hogy majd a Whitesnake lesz az a zenekar, amely leginkább emlékeztet majd a Deep Purple-re, hiszen a Whitesnake-ben volt olyan csillagállás is, amikor három egykori Purple-zenész (Coverdale, Lord és Paice) is játszott. Ugyanakkor a Purple Coverdale-korszakában lassan elfordult az eredeti irányvonalától, egyre több stílusidegen motívum került az új dalokba, de ez most messzire vinne.

A Purple-t, mint az első nagy szerelmet keresők 1984-re Slide It In megjelenésekor adták fel teljesen a remény. Egyrészt azért, mert a Whitesnake egyre inkább az amerikai piac felé fordult, és kezdett a minőségi glam felé gravitálni, másrészt maga a Deep Purple is 1984-ben állt újra össze, megalkotva a Perfect Strangers, amely úgy lett a Purple legjobb lemeze, hogy nem is a zenekar fénykorában készült, hanem tíz évvel később. Maga a Slide It In mestermű, az hard-rock aranymetszési szabályai készült, tökéletes hangszerelési mutatvány egy erőtől duzzadó, mégis átalakulás előtt álló zenekartól. Olyan lemezekkel rokonítható, mint mondjuk a Rainbow Down To Earth-je vagy  Az Uriah Heep Abominogja, de azt gyorsan hozzá kell tenni, hogy profibb, kidolgozottabb mint a Down To Earth, ugyanakkor nem biztos, hogy maguk a dalok is jobbak.

Mindenesetre a perfekcionista, önimádó Coverdale mögött a korszak legjobbjai zenélnek, ami egyfelől jó, másfelől olyan, mintha session zenészek dolgoznának alá, tehát a Whitesnake az állandó tagcserék miatt sem tűnik igazi együttesnek. Oly’ annyira nem, hogy az eredeti albumon David Coverdale mellett Micky Moody (gitár), Mel Galley (gitár), Colin Hodgkinson (basszusgitár), Cozy Powell (dob) és Jon Lord (billentyűs hangszerek) zenéltek, de már az újrakevert US mixeken már Micky Moody és Colin Hodgkinson helyén John Sykes és Neil Murray játszik. A rockban semmi sem szent, ha pénzről van szó, így aztán az amerikai piacot megcélozva az új felállással is stúdióba vonultak, hogy Keith Olsen producerrel újra felvegyék (!) a Slide It Int lemezt.

Sykes újra feltolta a gitártémákat, Jon Lord billentyűs játéka hátrébb került, ki-ki döntse el melyik verzió tetszik neki jobban. Mindenesetre a számítás bejött, a love metálban is jól teljesítő Whitesnake végre igazi tényező lett az Egyesült Államokban. Bár kétségtelenül jobb az amerikai keverés, teltebb, teátrálisabb, mégis a tompább angol változatnak több köze van ahhoz, amit így hívunk: rock. Az album szinte minden felvétele sláger, nemcsak a Guitly Of Love és a Love Ain’t No Stranger, de a Gambler, a Slide It In, Slow An’ Easy, de a Standing In The Shadow és a Hungry for Love is kiváló dalok. A Slide It In volt az utolsó olyan Whitesnake-album, amely még a klasszikus fehér kígyós logóval jelent meg, az 1987 ugye már a címer hatású coverrel került a boltokba. Erről a klasszikus kígyóról már minden bőrt lehúztak, és jó ritmusba váltottak, így a Whitesnake igazi sikertörténet lett. 

Whitesnake
Slide It In – 35th Anniversary Edition
Warner
23 szám 105 perc

 

2019-04-25T15:56:22+02:00 2019. április 24.|