“A művészet, a kultúra a nemzet összetartó ereje, a saját önbecsülését fejezi ki az által, hogy ezt milyen fokon műveli. Magyarországon az általános műveltség leszállóágban van. Ezzel nem lehet nem szembesülni. Ezen változtatni, nagyon összetett feladat, hiszen érinti az oktatást, a kulturális élet valamennyi résztvevőjét. A helyes arányok megtalálása óriási feladat, amit nem biztos, hogy meg tudnak oldani a politikusok. Ehhez kell a résztvevők szelleme, gondolatai és a részvétele. Úgy gondolom, volnának lehetőségek arra, hogy jó ideák és tapasztalatok vehessenek részt a kulturális stratégia tervezésében” – vélekedik Keller András Kossuth-díjas hegedűművész, akinek munkáját december elején Prima Primissima-díjjal ismerték el. A Concerto Budapest zeneigazgatójával többek között arról beszélgettünk, miért fontos a művészet egy nemzet életében, hogy jól működőnek tartja-e a hazai klasszikus zenei élet struktúráját, de arról is kérdeztük, mit gondol az orosz kultúra bojkottjáról.
MÉNES MÁRTA – 061.hu
Tavaly átvehette a Kossuth-díjat, néhány napja pedig a Prima Primissima díjat. Két ilyen rangos elismerés mindenképp mérföldkő a szakmai pályáját tekintve. Van ilyenkor Önben egyfajta számvetés, hogy honnan hova jutott?
Először is, nagyon nagy megtiszteltetésnek éreztem, amikor jelöltek a Prima-díjra, amikor pedig elnyerhettem a Primissimát, természetesen nagyon boldog és elfogódott is lettem tőle. Ezek a díjak, azon kívül, hogy nagy elismerései a munkámnak, egyben felelősséget is rónak rám, hiszen mostantól sokkal jobban kell csinálnom mindent, mint előtte. Ennek szeretnék megfelelni. Természetesen, amikor zenélek, akkor nem a Kossuth-, vagy a Prima Primissima díjnak szeretnék megfelelni, hanem hogy minél magasabb szinten tudjam kifejezni azoknak a remekműveknek az üzenetét, amelyeket előadunk. Úgy érzem, hogy a mostani európai és világhelyzetben még nagyobb ennek a jelentősége, mint korábban. Az élet hoz olyan változásokat a jelenünkben, amikor a művészet szerepe – bár nem tudja befolyásolni a világot – nagyon fontos.
Keller András a Prima Primissima díjjal (Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt)
Úgy érzi, akár a Covid, akár a háború felerősíti a zenére való igényt?
A tapasztalataim is ezt mutatják, és úgy vélem, az embereknek kell valami, ami a szívüket eltöltheti, hiszen a mindennapi gondok megoldásához kell lélekerő. Ahhoz, hogy legyen lelkierőnk, fel kell tudnunk töltekezni. Meg kell, hogy erősödjön a lelkünk, a szívünk és a szellemünk is. A klasszikus művészet szerintem ebben tudja a legtöbbet adni az embereknek. Egy nemzet életében a művészet az egyik legfontosabb dolog, és ezt segíteni, inspirálni kell, ugyanis ezek hosszú távon igen meghatározók. Egy olyan kicsi országban, mint Magyarország, ez fokozottabban érvényes.
Mostanában sokat olvasom Kodály Zoltán hitvallásait azzal kapcsolatban, hogy miért fontos a zene: “Zene nélkül nincs teljes ember”. Vagy egy másik mondása, „Az út a boldogabb élethez a műveltségen keresztül vezet.” Ezek fontos üzenetek.
A kommunizmus kifordította a sarkaiból a magyar életet, és ennek hatása a mai napig érezhető. A polgári létformák megszűntek, az uralkodó osztály megváltozott, ennek nyomán a generációk más módon edukálódtak, ahol a kultúra iránti vágy megváltozott, nem természetes irányba. Mikor Magyarország felszabadult a rendszerváltáskor, újraépült az ország, de az anyagi gyarapodás mindenkinek sokkal fontosabb volt, mint a szellemi vagy lelki épülés.
Ezért az emberek számára meghatározó tevékenységek másfelé irányultak. Természetesen mindenki szeret szórakozni, és ez nagyon fontos is, de a klasszikus művészet jóra tanítja az embereket. Sokan azt gondolják, hogy erre már nincsen szükségük, de szerintem az embernek haláláig szüksége van arra, hogy tanulhasson. Fontos volna, ha legalább egy pici pozitív változás állhatna be azzal kapcsolatban, miért fontos fenntartani a művészeteket egy nemzet életében, még a bajok közepette is. Végül is a szeretetünk és a tudásunk az, amit tovább tudunk adni a családunknak, a népünknek, a világnak és az utókornak.
Fotó: Hatlaczki Balázs
Meggyőződése, hogy Magyarország jövője azon is múlik, hogy fognak-e zenét hallgatni az eljövendő generációk. Hol kellene elkezdeni az építkezést? Szokta emlegetni a venezuelai El Sistema programot.
A fiatalkori zenetanulás meghatározó a szellemi és az érzelmi fejlődésben.
A mai életünket elsősorban az információ determinálja, az érzelmek pedig legfőképp a család irányába működnek, családon kívül azonban nem. Szerintem ez óriási probléma, hiszen az érzelmi intelligencia nagyon fontos az emberek mindennapjaiban, és egy ország működésében egyaránt. Nem vagyok szakember, de azt érzem és tudom, hogy mit nyújthat az embereknek a zene által megszerezhető érzelemgazdagság.
Ezért volna fontos, hogy ebben bekövetkezzen egy paradigmaváltás a következő évtizedekben. A klasszikus zenét nem csak szórakozásra lehet használni, hanem nemzetnevelésre is. Persze felmerülhet a kérdés, hogy akkor én szemben állok a könnyűzenével? Nem, nem így van. Én is nagyon szeretek szórakozni, rengeteg könnyűzenei együttes van a kedvenceim között. Hozzá kell tennem, ezek mindegyike magas szinten volt klasszikus zenei képzettségben, a minőség szerintem a könnyűzenében is alapkérdés. Csakhogy míg egy dal átlagosan három percig tart, egy szimfónia akár egy óra hosszú is lehet. Ezt a befektetést pedig már kevesen akarják megtenni a saját épülésük, érdekében. Ezért volna nagyon fontos a fiatalkori edukáció, hogy az emberek érezzék, hogy a zene fontos a szellemi fejlődésük szempontjából, és a családok felismerjék, hogy a gyermekeiknek ez mit adhat. Itt tudom összekapcsolni az El Sistemával, amely, ameddig fenn tudták tartani intenzíven, hatalmas társadalmi változásokat hozott Venezuelában. A kisgyerekek csoportos hangszeres órákon vettek részt, megtanultak érzelmeket kifejezni egymás felé, a szüleik pedig meglátták a gyerekeik sikerében a reményt, a fénysugarat. A zene révén tehát föl tudott épülni egy sokkal jobban működő társadalom.
Azt kívánom, hogy Kodály tanítását megújítva találjunk rá a mi magyar „szisztémánkra”!
A Zeneakadémián olyan legendás mesterektől tanulhatott, mint Kurtág György vagy Rados Ferenc, sokan mondják, hogy ez az időszak a hazai zenei oktatás aranykora volt. Ezért sem élt az amerikai ösztöndíjakkal. Innen visszanézve ez jó döntésnek bizonyult?
Igen. Lehet, hogy más karrierem lett volna, ha külföldre megyek, de nekem fontos a hazám. Nem tudnék, és nem is szeretnék másutt élni. A Zeneakadémia akkor a világ egyik legeslegelső iskolája volt, és azt a szeretetet, törődést, tanítást és művészi légkört, amiben mi, fiatal akadémisták felnőhettünk, sehol nem kaphattam volna meg. Ma már mások a tendenciák: fölgyorsult a világ, a fiatal muzsikusok mestertől mesterre járnak, engem is rengetegen megtalálnak, bárhol vagyok a világban. Be szeretnék szívni a mesterek tudását, ami nagyszerű, de azt is föl kellene fedezniük, hogy ők mit szeretnének mondani. Ritkább az egyéni mondanivaló, úgy látom, hogy a világ ebben egy kicsit általánosodott. Persze vannak csodálatos magyar muzsikusok, akiket nagyon magasra értékelnek, de úgy gondolom, hogy Magyarország egy picit jobban kihasználhatná a magyar zenei tehetséget.
A Keller Quartettel óriási sikereket ért el, megnyerték a világ két legjelentősebb vonósnégyes versenyét, több mint hetven elsőrangú nemzetközi díjat kaptak. Mit gondol, mi az, ami kiemelte a többi közül ezt a formációt? Volt-e valamilyen artikulálható magyar sajátossága?
Ezt nehéz megmondani. Négy vad magyar fiú őrületesen nagy szívvel játszott, és ezt nagyon szerették. Nagyon őszintén és egyenesen játszottunk, nem követtünk senkit, azt játszottuk, amit mi éreztünk és gondoltunk. Azt is hozzá kell tennem, hogy nagyon komolyan dolgoztunk. Gyorsan nagy népszerűségre tettünk szert, ennek persze megvoltak az árnyoldalai is. Rengeteget utaztunk, ami hosszú távon nehezen volt viselhető úgy, hogy mindannyiunknak volt családja. De az alapító Keller Quartett-tagokkal a mai napig is mély és bensőséges lelki kapcsolatom van. Ritkán beszélünk egymással, olykor írunk egy-két sort a másiknak, de abban mindig ott van a lényeg, hogy nekünk mennyire fontos volt ez az időszak. Világszerte mindenütt nagyra értékelték a teljesítményünket, nívós nemzetközi díjakkal honorálták, miközben karrierépítés szempontjából rettenetesek voltunk. Nem törődtünk semmivel, csak azzal, hogy jól zenéljünk. Sok mindent máshogy csinálnék a mai fejemmel, ezzel együtt semmit nem bántam meg, mert önmagunkat adtuk.
Mit gondol, hogy érdemes ma brandet építeni?
Szívvel-lélekkel. Nem tudom, én ebben én sosem voltam jó, mert fixa ideám, hogy a teljesítmény az érték. Újra és újra meg kell tapasztalnom, hogy ez nem így van Magyarországon. Nagy problémának látom, hogy nem az effektív teljesítmény a mérvadó, hanem más szempontokat részesítenek előnyben, ami nem azt jelenti, hogy a teljesítményt nem veszik észre, csak nem feltétlenül azt értékelik a legtöbbre. Egy olimpiai aranyérem mégiscsak többet ér, mint egy hatodik hely. Persze, a művészet nem sportág, de azért mérhető. Meg lehet nézni például az életpályákat, hogy ki mit tett le az asztalra az elmúlt néhány évtizedben. Sokan egy-két év alatt hirtelen sztárok lesznek, akár a nemzetközi művészeti életben is, de azért évtizedekig ott lenni, az nem sikerül mindenkinek.
Ha komolyan gondoljuk, hogy elsősorban a teljesítményt kell értékelni, akkor az nem csak szavakban, hanem tettekben is meg kell, hogy mutatkozzon.
Ezek szerint nem jó a jelenlegi szisztéma?
Mikor társadalmi és gazdasági problémák érnek el egy közösséget, nyilvánvalóan vannak sokkal fontosabb területek, amelyekkel fokozottabban kell törődni. Viszont miközben rövid távon kell fenntartani a dolgokat, kell tudni hosszú távra is gondolkodni.
A művészet, a kultúra a nemzet összetartó ereje, a saját önbecsülését fejezi ki az által, hogy ezt milyen fokon műveli. Magyarországon az általános műveltség leszállóágban van. Ezzel nem lehet nem szembesülni.
Ezen változtatni, nagyon összetett feladat, hiszen érinti az oktatást, a kulturális élet valamennyi résztvevőjét. A helyes arányok megtalálása óriási feladat, amit nem biztos, hogy meg tudnak oldani a politikusok. Ehhez kell a résztvevők szelleme, gondolatai és a részvétele. Úgy gondolom, hogy volnának lehetőségek arra, hogy jó ideák és tapasztalatok részt vehessenek a kulturális stratégia tervezésében.
Fotó: Emmer László
Tizenöt éve vezeti a Concerto Budapestet nagy sikerrel. Hogyan, mi alapján áll össze egy-egy repertoár?
Egyetlen egy műfajban nem veszek részt egyelőre, ez a komponálás. Viszont a programok megalkotása picit komponálás is, hiszen komoly része intuíción alapszik. Hányszor fordul elő a mindennapi életünkben, hogy az eszünk ezt mondja, de a szívünk mást? Nagyon sokszor egy belső hang hatására hozunk meg egy döntést. Az, hogy egy hangversenyen mely három zenemű hangozzék el, banális dolognak tűnhet, de valójában nem az. Azt, hogy az a három mű hogyan hat egymásra, és hogy ez mit vált ki a hallgatóból, nekem látnom, éreznem kell. Az én programalkotói feladatom tehát, hogy megpróbálom megérezni, hogy egyes művek, előadók, szólisták, hogyan tudnak együttesen hatást elérni. Úgy látom, sikeresek a Concerto műsorai, nagyszerű közönségünk van, az intuícióim általában jól működnek.
Korábban erőszakkal odatettem egy-egy kortárs művet a koncertek végére, és miután nem belső hang hatására, hanem tervszerűen tettem ezt, azt kellett tapasztalnom, hogy ez nem feltétlenül jó. Nem szabad prekoncepciókat, téziseket felállítani. Egy művésznek mindig a megérzéseire kell hallgatni, akkor is, ha téved.
Szokott tévedni?
Természetesen. Ha valamit elrontok, azért vállalom a felelősséget. Ha a hibáinkat nem vállaljuk, akkor miből épülünk? Én egész életemben így működtem. Az ember szeretne jól játszani, aztán egyre feljebb kerül a léc. Hiszen minél jobban ismerek egy művet, annál több a bizonytalanság, hogy meg tudom-e úgy valósítani, ahogyan azt szeretném. Ha fölveszünk egy lemezt, akkor azt az akkori legjobb tudásom szerint teszem, de utána mindig rájövök, hogy ma már mennyivel jobban tudnám csinálni. Ezzel együtt kell tudni élni, ez volt a hajtóerő egész életemben. A legszebb mondatot Kurtág Márta néni, Gyuri bácsi felesége mondta nekem, aki már sajnos nincs köztünk. “Gyuri bácsi belebújik a zenébe, és belülről kivilágítja nekünk.” Szerintem gyönyörű gondolat, és valóban ez a feladatunk: megvilágítani mindenki számára azt a csodát, amit ránk hagytak az óriások. És ha ebből többet kaphatna a világ, akkor biztos, hogy szebb is lenne. Én minden alkalommal ezért harcolok. Mi azért vagyunk, hogy egy kicsit próbáljunk javítani a világon.
Fotó: Valuska Gábor
Mit gondol az orosz kultúra bojkottjáról? Az ukrán kulturális miniszter a napokban felszólította az ország nyugati szövetségeseit, hogy bojkottálják az orosz kultúrát, és a háború végéig állítsák le Csajkovszkij és más orosz zeneszerzők zenéinek előadásait. De korábban is érkeztek hírek arról, hogy egy angliai koncerten néhányan hangosan kifogásolták a nézőtéren, hogy Csajkovszkijt kell hallgatniuk.
Borzalmas.
A klasszikus zene a békét és a humanizmust közvetíti. Minden művészet elleni propagandát elutasítok. Szörnyű a háború, de Csajkovszkij erről nem tehet. Ő az emberiség egyik legnagyobb zeneszerzője, aki óriási kincset hagyott ránk.
A Francesca da Rimini című szimfonikus költemény klarinét szólója a világ legszebb szerelmes dallama! Politikai célból pusztítani a művészetet, a világ pusztulását fogja jelenteni.
Bizakodó a zenekar jövőjét tekintve?
A hosszú távú jövőjét tekintve igen. A Concerto elérkezett egy olyan pontra, ahonnan ha méltón tudja folytatni a munkáját, és sikerül annyi támogatást kapnia, amitől nem törik meg az a lendület és munka, amit belefektettünk, akkor a Concerto rövid időn belül a világ élvonalába kerülhet. Díjakat nyertünk, sok sikeres turnén vagyunk túl, de ahhoz, hogy ez tartósan fennmaradhasson, és a kapuk kinyílhassanak, az kell, hogy az állam kiemelten támogassa. Tisztában vagyok azzal, hogy most máshol vannak a hangsúlyok, de egy olyan értéket, amely megharcolt azért, hogy Magyarországnak dicsőséget hozzon, szeretném remélni, hogy támogatni fognak.
Adventi ajándékkoncertekkel folytatódik a Mozart Planet program
Idősotthonokban és kórházakban, összesen nyolc helyszínen adnak ingyenes adventi koncertet a Concerto Budapest művészei december 9. és 16. között. Keller András és a zenekar muzsikusai önkéntes felajánlásukkal az ünnepváró időszakot teszik örömtelibbé a Mozart Planet szellemében.
A nyáron egy nyolc helyszínes balatoni koncertkörúton elindított, majd ősszel további hét koncerttel Pest és Komárom-Esztergom megyei településeken bemutatkozott Mozart Planet program adventi ajándék koncertsorozattal folytatódik. A kórházi kezelés idején családjukat nélkülözni kényszerülő gyerekeknek és felnőtteknek, és a szeretetotthonokban lakó idős embereknek a zene szépséget és boldogságot ajándékozhat Mozart csodálatos dallamaival, és Bach, Bartók, Schumann műveivel.
Az alábbi intézményekben csendülnek fel az adventi koncertek:
- Gottsegen György Országos Kardiovaszkuláris Intézet
- Magyar Máltai Szeretetszolgálat Egyesület Gondviselés Háza – Öregek Szeretetotthona
- Szt. Lujza Szeretetotthon
- Ódry Árpád Művészotthon
- Budapest Hospice Ház
- Szent Margit Kórház
- Budai Irgalmasrendi Kórház
- Amerikai úti Idegsebészeti Központ
Vezető kép: Hatlaczki Balázs