A Kolozsvári Állami Magyar Színház Hamlet című előadásával (a darabról ITT beszélgettünk Tompa Gábor rendezővel) megkezdődött szerdán a VIII. Madách Nemzetközi Színházi Találkozó (MITEM); a budapesti Nemzeti Színház május 8-ig tartó fesztiválján tizenegy ország tizenhárom produkciója látható.

061.hu

A résztvevő országok között van Magyarország mellett Bosznia-Hercegovina, Csehország, Franciaország, Görögország, Lengyelország, Litvánia, Románia, Olaszország, Ukrajna és Vietnám.

“A rendezvénysorozat tettekkel hirdeti a világnak, hogy igazi befogadó nemzet a miénk, a MITEM eltérő kultúrák, művészetek, irányzatok, alkotói hitvallások nagyszerű olvasztótégelye”

– mondta Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár a fesztivál budapesti megnyitóján. Kiemelte: soha nem volt olyan fontos az összetartozás, az összekapaszkodás eszméjét hirdetni, mint most, amikor a világunkat háború szaggatja.

Hamlet Vecsei H. Miklóssal a főszerepben (Fotó: Kolozsvári Állami Magyar Színház)

 A MITEM egy olyan fesztivál, amelyet a háború ellenére és a koronavírus-járvány ellenére is megtartanak – mutatott rá az államtitkár, hozzátéve, hogy a fesztivál “üzenetet visz szerte a világba és ide hívja a legjobbakat a világból”.

Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház vezérigazgatója a programok közül kiemelte a Szolidaritási nap Ukrajnáért címmel szervezett eseményt: vasárnap a kijevi Ivan Franko Ukrán Nemzeti Dráma Színház előadásában A boldogtalan című darab tekinthető meg felvételről, és a kijevi DAKH Színház Ukrán tűz című koncert-színházi előadás látható.

 “Az ide eljövő társulatok demonstrálják azt, hogy muszáj párbeszédet folytatni”

– mondta.

Mint hozzátette, az idei MITEM-mel a jövőre Magyarországon megvalósuló színházi olimpiát is beharangozzák. Az idén tovább nyitottak a társművészetek felé, és a cirkuszművészet mellett ezúttal a bábművészet és a táncművészet is megjelenik a programban, a színházi olimpián pedig az összes műfaj bemutatkozik majd.

A megnyitón részletet mutattak be a Nemzeti Színház Theodórosz Terzopulosz rendezésében készülő Bakkhánsnők című darabjából. Mint a rendező elmondta, az előadásban, amelynek bemutatója május 14-én lesz, nem a klasszikus bakkhánsnők jelennek meg, hanem “menekültek, a közelünkben zajló háborúból, de nem csak abból, hanem a világ összes háborújából”. “Ezzel az előadással új kérdéseket szeretnénk feltenni, sajnos nem fogunk rá válaszokat kapni” – jegyezte meg a görög rendező, aki Ámor című athéni rendezésével vendégszerepel a fesztiválon.

A cseh Drak bábszínház a nonverbális, bűvészmutatványok sorozatából felépített Georges Mélies utolsó trükkje című alkotással érkezik a MITEM-re, de látható lesz a Bozsik Yvette rendezte, Matei Visniec drámája nyomán készült Bohóc kerestetik című táncszínházi előadás és Valere Novarina Az árnyak játéka című darabja is.

AO Show

Oskaras Korsunovas litván rendező vilniusi színháza először látható a fesztiválon: Viripajev Delhi tánc című művét adják elő, míg a zakopanei Witkacy Színház Stanislaw Witkiewicz Egy kétfejű borjú metafizikája című darabját játssza. Látható Agata Duda-Gratz rendezése a litván Klaipéda Drámai Színház előadásában, és az Emlékszel még Doli Belre? című, Kokan Mladenovic rendezte produkció, a szarajevói Kamerni Teatar 55 előadása. A fesztiválon Alessandro Serra olasz rendező is részt vesz, Macbettu című előadásával. A Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház Joel Pommerat Ez a gyerek! című darabját hozza el Budapestre Oleh Melnyicsuk rendezésében. A Tompa Gábor Hamlet-rendezésével nyíló programsorozatot egy táncelőadás, a Kaleidoszkóp – Hommage á Bartók Béla című est zárja.

 A MITEM-en május 5-től 8-ig egy különleges vietnami cirkuszi-mozgásszínházi darabot is láthat a közönség. Az A O Show a Fővárosi Nagycirkusznak az állatkert területén felépített óriási sátrában lesz látható.

Vezető kép: a kolozsvári színház Hamlet című előadásából (Fotó: Kolozsvári Állami Magyar Színház)