A leghíresebb magyar absztrakt festő, Hantai Simon egyik műve is szerepel a belvárosi Virág Judit Galéria 12. Háború utáni és kortárs művek aukcióján, amelyet két részletben rendeznek meg április végén.

061.hu

Április 23-án a Budapest Kongresszusi Központban, április 25-én pedig fővárosi székhelyén, a Falk Miksa utcában rendezi meg kortárs aukcióját a Virág Judit Galéria – olvasható közleményükben. A szezonnyitó árverés anyaga keddtől április 22-ig tekinthető meg Budapesten.

Az idei aukciósanyag kiemelkedő alkotása Hantai Simon egyik nagyméretű olajvászna, amely 32 millió forintról indul. A magyar absztrakt festő iránti nemzetközi érdeklődést jelzi, hogy 2016-ban 4 millió euróért, vagyis több mint 1,4 milliárd forintért kelt el egy festménye a Sotheby’s párizsi aukcióján.

Hantai Simon nagyméretű 32 millió forintról indul (Forrás: Virág Judit Galéria)

Hantai 1948-ban telepedett le Párizsban, ahonnan soha többé nem jött vissza Magyarországra. Modern művein megelevenedő különleges világát nem hagyományos eszközökkel, hanem pengével, ronggyal, szivaccsal alkotta meg – idézték fel a közleményben.

Hantai műve mellett Keserü Ilona, Fajó János, Kassák Lajos és Lakner László alkotásaira is lehet majd licitálni.

A közlemény szerint Keserü Ilona Közelítés emléke című képe különleges reprezentációja a művész egyik legizgalmasabb korszakának, kikiáltási ára pedig 6 millió forint, míg a Felszálló hangzat című festmény 13 millió forinttól találhat új gazdára. Ezen az alkotáson vízszintes színsávok adnak hátteret a felfelé haladó két színfolt-csoportnak, amelyek – a mű címéből kiindulva – zenei akkordokként is értelmezhetők.

Fajó János: Piskóták III. című műve a művész egyik első olyan festménye, amelyen az ikonikussá vált babapiskóta-formát használta

Fajó János Piskóták III. című, örömöt sugárzó, lüktető hatású képe a művész egyik első olyan festménye, amelyen az ikonikussá vált babapiskóta-formát használta. A nagyméretű, múzeumi rangú kép kikiáltási ára 10 millió forint, de Fajó János egy “piskótás” térplasztikával is képviselteti majd magát az árverésen.

Kassák Lajos Kompozíció No.3. című képe 1960-an született, és zsúfolt színvilágával hidat képez az európai konstruktivizmus és a magyar táj- és atmoszférafestők között. A kép kikiáltási ára 24 millió forint. Mint írják, Lakner László szürnaturalista korszakának darabjai ritkán kerülnek kalapács alá a hazai műtárgypiacon, ezért a gyűjtőknek igazi csemege lehet a 7,5 millió forintról induló Csendélet című kép.

Az utóbbi években rendkívüli mértékben felértékelődtek a kortárs magyar alkotók, akiknek művei külföldön akár több százmillió forintért találnak új tulajdonosra – idézi a közlemény Kelen Anna aukcióvezetőt, művészettörténészt, aki elmondta, hogy a különleges tavaszi aukciós gyűjteménnyel még tovább szeretnék növelni a magyar művészek értékét és megbecsülését.

A galéria tavaszi aukcióján szereplő összes mű ingyenesen megtekinthető április 11-22. között a 1055 Budapest, Falk Miksa utca 30. szám alatt.

Fotó: MTI/Balogh Zoltán