Szombaton, a Komlón megrendezett Humanitárius Települések XI. Országos Találkozóján első alkalom történt meg, hogy nem csak településnek, hanem kerületnek is odaítélt a Magyar Vöröskereszt egy díjat. Ezt elsőként a Belvárosi Önkormányzat hozta el 2022-es tevékenysége alapján, ugyanis az önkormányzat és a segélyszervezet között élő és rendszeres, kölcsönös együttműködés áll fenn, legyen szó egymás rendezvényein való részvételről (tavaly a kerület biztosított például helyszínt az 50. Országos Elsősegélynyújtó Versenynek), pénzbeli támogatásról, az Ukrajnából érkező menekültek ellátásáról, véradásról, élelmiszergyűjtésről. Fodor Antalné, a Magyar Vöröskereszt elnöke ünnepi köszöntőjében kiemelte „A vöröskereszt többről szó, mint a véradás, hiszen számos új kezdeményezéssel büszkélkedhetünk már. A köszönetünket elsősorban az önkormányzatok felé szeretnénk tolmácsolni, hiszen ezekben a nehéz időkben is mögöttünk állnak, és segítik szakmai munkánkat szociális hozzájárulással, szervezéssel és mozgósítással.” De mitől is lesz igazán humanitárius egy kerület? Erről beszélgetünk Szentgyörgyvölgyi Péter polgármesterrel.
A Magyar Vöröskereszt 2007-ben alapította a „Humanitárius Települési Cím” elismerést, amelynek elnyeréséhez pályáznia kell az adott településnek, amivel bemutatja az előző évi humanitárius tevékenységét. Az alapítás óta már több, mint 60 település nyerte el a címet, amelyre minden évben újra lehet pályázni. A cím odaítélésének fő célja a Vöröskereszt mozgalom eszmeiségét, alapelveit tiszteletben tartó, céljai megvalósításában aktívan résztvevő közösségek, önkormányzatok elismerése.
061.hu
A videót készítette: L. Szabó Fruzsina