Bródy János a magyar popkultúra ikonikus alakja. Kulcsszerepe volt a magyar nyelvű beat megszületésében, hatása szinte felmérhetetlen a hazai könnyűzenére. Az Illés zenekar egyik vezéregyénisége, az István, a király társszerzője, Koncz Zsuzsa, Halász Judit állandó szerzőtársa, a hazai popdaloskönyv egyik legtermékenyebb, és egyben legsikeresebb művésze, aki lassan ötven éve töretlen népszerűségnek örvend. Átlapoztuk képzeletbeli személyi igazolványát, amiben az adatoknál sokkal fontosabb dolgok találtunk. Emlékeket, vallomásokat, dalokat. A beszélgetés a Cseh Tamás Program keretében valósult meg. 

PZL – nullahategy

680x0Mi lehet az oka annak, hogy az Illést főleg saját nemzedéke tartotta magasban, a hetvenes évek új korosztálya úgy keresett új idolokat, mintha a hatvanas évek nem is “történt volna meg”…
A közvélemény és a média mindig úgy tekintett az Illésre, mint a hatvanas évek nemzedékének a legfontosabb meghatározó együttesére, de azért én tudom, hogy sok más népszerű zenekar is volt akkoriban. Nem generációk között éreztem különbségeket, hanem alapvetően abban, hogy kik azok, akik hasonló indulattal, érzelmekkel álltak hozzá a műfajhoz. Minden korosztályban találtam produkciókat, amelyek számomra rokonszenvesek, hiszen mégiscsak ennek a műfajnak a nyelvén mondják el, hogy mit gondolnak a világról. Számomra a zenei stílusokon túl leginkább a dalszövegekbe sűrített mondanivaló és üzenet volt a lényeges. Nyilvánvaló, hogy minden zenekar afféle miniközösség, minitársadalom, más és más belső szerkezettel… Az élmény az volt az Illésben és a Fonográfban is, hogy azt éreztem, hogy a zenekari tagok különbözőek és sokféle tehetség szorult a csapatokba. Mindig is volt bennem némi bizonytalanság, hogy milyen zenei stílushoz tartozunk, ennek következtében néha nem tudtuk, hogy mihez fogjunk, és elég eklektikusak voltunk. Ehhez hozzátartozik, hogy mégiscsak az Illés volt az első zenekar, amelyik magyarul szólalt meg ebben a műfajban. Amikor saját számokat kezdtünk játszani, leváltunk a példaképeinkről. Amíg magyar számok nem voltak döntő szerepben az Illés repertoárjában, addig leginkább a Lennon- McCartney páros tevékenységét tartottuk iránymutatónak, és róluk is azt éreztük, hogy nagyon sokféle zenét játszanak. 1965-ben jött létre a zenekar maradandó felállása, de igazán csak 1966-tól kezdve játszottunk saját számokat. Tehát egy ideig még mi is a koppintásban jeleskedtünk, köszönhetően annak is, hogy a zenekar vezetője, Illés Lajos úgy gondolta, hogy magyar számokkal megjelenni egy versenyhelyzetben lévő zenekarnak nagyon veszélyes, mert az ifjúsági klubokban fellépő együttesektől a közönség a rádióban és a tévében nem hallható félig-meddig tiltott angol-amerikai slágerlistás számokat várta. Ezekben az új hangzású dalokban a hazai szervek az imperializmus fellazítási taktikáját vélték felfedezni, és azt gondolták, hogy a nyugati produkciók letérítik a fiatalokat a szocialista kultúra ösvényéről.

Illes-.previewCseh Tamás szerint a ’74-es év „átkozott” volt. Akkor indult a Fonográf karrierje. Ebben az átmeneti időszakban volt úgy, hogy a közönség még követelte az Illés dalokat, miközben ti már részint más felállásban, más műsorral álltatok színpadra?
Nekem a 73-as év volt inkább „átkozott”. Azzal zárult le egy korszak a szellemi alakulásomban. Levente is emlegette, hogy ez a zene a hatvanas években nem szórakoztatóipar volt, nem is művészet, hanem valamiféle mozgalom. Annak idején olvastam egy könyvet a diákmozgalmakról, aminek az volt a mottója, hogy most egy olyan forradalom következik, ami a történelemben először nem használ erőszakot, de ezt a forradalmat semmiféle erőszak nem tudja majd megállítani. És e forradalom kifejező eszköze a zene volt, és ez a zene nagyon erősnek tűnt, mert minden másnál jobban hatott a fiatalokra. A zenészek közéleti aktivitása persze különböző volt, még a Beatles híres szerzőpárosára is jellemző, hogy amíg Lennon állandóan belemászott az aktuálpolitikába, és világméretű üzeneteket fogalmazott meg, addig McCartney visszahúzódott, és szép dalokat írt. Ez valahogy így volt az Illés zenekar esetében is. Számomra a legfontosabb az volt, hogy ezzel a műfajjal olyan nyilvánossághoz jutottunk, amivel más műfajok nem rendelkeztek, és ami máshol kimondhatatlan volt, az a beatben a felszínre tudott törni. Személyes felelősségemnek éreztem, hogy a szövegeimben jelezzem, a hivatalos kultúrpolitika virágoskertjén túl nyílnak vadvirágok, és egy új nemzedék már másképp képzeli el az életét.

maxresdefaultA közönség azonnal elfogadta a Fonográfot, vagy egy folyamat volt, míg megértették, hogy ez már nem az Illés?
Az Illés zenekar konfliktusait a közönség élénk figyelemmel követte, érzékelték az egymás utáni balhékat, amelyekben hol rendbontók, hol hazaárulók voltunk, végül kiérdemeltem, hogy a szövegeimmel az államrendszer ellen lázítom az ifjúságot. Az, hogy az Illés feloszlott, bizonyos értelemben ennek a folyamatnak is köszönhető, a zenekar vezetőjét olyan erős nyomások érték a konfliktusok közben, hogy talán nem is teljesen saját magától jutott arra a végeredményre, hogy feloszlatta a zenekart. Mert valahogy mintha az akkori belügyi operatív szerveknek, akik az ún. ifjúsági kultúrával „törődtek” az lett volna az igényük, – és ez a történeti levéltár dokumentumaiból is kiderült-, hogy szűnjön meg az Illés. Közben azok a zenekarok, amelyek nem okoztak ennyi problémát az államhatalomnak, előnyre tettek szert, könnyebben jutottak külföldre, könnyebben jutottak tévés felvételekhez…

brody1Az LGT-re és az Omegára gondolsz?
Hát, azt kell mondanom, hogy rájuk is. Hasonló szituációk ma is lejátszódnak. Nem arról van szó, hogy az egyik együttes ellenséget látna a másikban, de azért senki nem bánja, ha a konkurenciának problémái, konfliktusai vannak. Legtöbbször azt mondják, hogy “minek keresték a balhét, most akkor megérdemlik, hogy megkapják, amit akartak”. Erre mondta azt Levente, hogy olyan nagy szolidaritás nincs a szakmában. Ez persze nem jelenti azt, hogy a zenészek között ne lennének igazi haverságok. Más a privát barátság, és más a zenekari szellem, és ambíció. A zenekarok igyekeznek minden lehetséges helyzetben feltűnni, lehetőséget és pénzt szerezni. Az Illésnek rosszul esett, hogy az angliai jelenlétünk után egy bizonyos BBC-s nyilatkozatom után kikerültünk a forgalomból. Megtapasztaltuk milyen az, amikor nincs se tévé, se rádiószereplés, milyen a letiltás. Illés Lajos nem egyszer figyelmeztetett rosszkedvűen, hogy mindig neki kell tartania a hátát az én meggondolatlan kijelentéseim miatt. Az 1973-as Miskolci Popfesztivál után ellenem államellenes izgatás gyanújával indult eljárás, és ki is vettek a zenekarból. Nem voltam éppen laza lelkiállapotban, amikor tudomásul kellett vennem, hogy ebben a helyzetben már nem számíthatok az együttes  szolidaritására. A zenekar nélkülem folytatta az országos turnét, ami nem esett jól. Nem vártam, hogy azt mondják, hogy akkor ők sem lépnek fel, mert az ORI igazgatója megmondta nekik, hogy eszükbe ne jusson mellettem tüntetni, mert azzal csak súlyosbítják a helyzetet. Rá kellett jönnöm, hogy az én zenekarom mégsem bírja ki ezt a fajta lázadást. Nem mindenkinek jó, ha én egy zenészekből álló társaságot a politikai erőtérben próbálok meghatározni. Aztán jött a lakhelyelhagyási tilalom, a rendőri felügyelet. Mire visszatértem a zenekari körletbe, az amúgy is létező belső feszültségek már kezelhetetlenek voltak. 1973 elején, még a végjáték előtt kitaláltam, hogy legyünk KITT Egylet, próbáljunk meg egy nagyobb egységet alkotni, afféle zenei munkaközösséget. A KITT Egyletnek én voltam a kiötlője és a szervezője, távollétemben ez szétesett, de közben a háttérben alakult az a szövetség, ami végül a Fonográfhoz vezetett. Levente első szólólemezével már jelezte, hogy szeretne kilépni az Illés által behatárolt formákból, kereste a kapcsolatot olyan zenészekkel, akikkel szívesen muzsikált volna. Jó barátságban voltunk Tolcsvayékkal, közös turnénk is volt. Már formálódott az a zene, aminek jobban meghatározott arculata volt, mint az Illés zenekar utolsó éveinek, amikor ténylegesen nem tudtuk, hogy melyik zenei forma áll leginkább jól nekünk. Ez a zenei világ az akkor igen progresszívnek tartott amerikai, leginkább west-coast hangzás volt, aminek jellegzetessége a szépre formált, kimunkált, jól kidolgozott vokális zene. Ezekben az években mindenki kereste a zenei megszólalás szofisztikáltabb módjait.

2 fonográf kúlZavart, hogy a Fonográfot fel tudta mutatni Aczél és Erdős, hogy lám-lám, megzaboláztuk a fiúkat, és most már több kosztümös tévé-showjuk van, mehetnek külföldre. Rajtatok keresztül reprezentálta a hatalom, hogy ha nem ugrálsz, mindent megkaphatsz…
Nagyon nehéz itt többes számban beszélni, de én úgy gondoltam, hogy vagy abbahagyom a zenét, vagy elfogadom a játékszabályokat. 1973-ban néhány hónapig dilemmáztam, hogy befejezem a zenekarozást és jelentkeztem a szociológia kiegészítő szakra, ami akkor indult éppen, de aztán rábeszéltek, hogy maradjak inkább zenész. Az a progresszivitás, amit a Fonográf képviselt, számomra is nagyon rokonszenves volt. Ráadásul én lettem az első magyar pedal-steal gitáros, és sokáig elmondhattam magamról, hogy van egy hangszer ebben az országban, amit én tudok a legjobban megszólaltatni, lévén csak nekem volt ilyen hangszerem.  Szerettem a Fonográfot, és nagy élvezettel írtam azokat a szövegeket, amelyek látszólag kevésbé voltak kemények, vagy ösztönösen szókimondóak, de ez alatt az idő alatt elsajátítottam az énekelt ritmikus dalszövegeknek azt a varázslatát, ahogyan látszólag ártalmatlan szövegeken keresztül is üzeneteket lehet eljuttatni a hallgatókhoz. Tíz évig tartott a Fonográf, és a vége felé úgy éreztük, hogy a magyar közönség nem igazán értékeli azt a zenei világot, amit a zenekar képviselt.

11639773_976330942397934_1940350686_o (1)Minek tartod a könnyűzenét? Afféle popköltészetnek?
A könnyűzenei műfaj nézetem szerint zenei, irodalmi iparművészet. Annyiban különbözik a magas kultúrától, amennyiben az iparművészet különbözik a képzőművészettől. Olyan zenei és irodalmi produkciókat hoz létre, amik az iparművészet termékeihez hasonlóan használati értékkel is rendelkeznek, sorozatban gyárthatók, és mindennapi igényeket elégítenek ki. Funkcionális és alkalmazott kulturális termékek. Ennek következtében a műfajon belül megférnek egymás mellett a tehetséges, jó színvonalon működő iparosok, akik a megrendeléseknek megfelelően legyártják a használati eszközöket, amikre van kereslet. És vannak azok a művészi feszültségtől megáldott vagy megátkozott figurák, akik valamilyen belső küldetést teljesítenek, magukat akarják kifejezni, és a világot szeretnék megváltoztatni. És ezek nagyon különböző magatartások, de mindkettő megvan, gyakran egy zenekaron belül is. Ezek a szándékok állandóan egymásnak feszülnek, és mindig vannak olyan előadók, akik azt mondják, hogy nézzünk szembe azzal a világgal, amelyben élünk. Én felkészült, tehetséges zenésznek tartom magam, a megrendeléseket magas színvonalon ki tudom elégíteni. Remélem, hogy jobban, mint a többiek. Arra törekszem, hogy mindenki számára elfogadható, a közönségnek és a szakmának is megfelelő produkciókat hozzak létre. Van a másfajta megközelítés: engem nem érdekel, hogy mit gondol a közönség. Nekem van elképzelésem arról, hogy milyennek kell lennie a mai zenének. Ha eszi a média, ha nem… A műfaj mindig a kísérletinek nevezhető önkifejezési vágyaktól termékenyül meg. Egy idő után talán elnyeri a közönség megbecsülését, aztán a média érdeklődését is kivívja. Ilyenkor az alternatív zenekarok aztán elkezdenek közelíteni a mainstream felé, és saját maguk között is nagy vitát folytatnak, hogy meddig mehetnek el… És még egy zenekaron belül sem mindenki egyformán áll ezekhez a kérdésekhez.

Mi volt a helyzet a Fonográf esetében?
Egy ideig úgy tűnt, hogy annak a zenei formának, amibe mindannyian beleszerettünk, sok köze volt ahhoz, ami az Illésben is fontos tápláló anyagunk volt. Hogy mi valamilyen formában a népzenéből próbáljunk mai, szórakoztatásra is alkalmas zenei formákat varázsolni, ami mégis csak a maga motívumaiban, forrásvidékén valami tiszta és természetes kifejezési eszköz. A Fonográf inkább az amerikai népzenével rokon, de nemcsak a bluegrass-os, vidám motívumok vannak ebben a zenében. Azok a zenekarok, amelyeket favorizáltunk, szintén az amerikai folkból indultak ki, mint például az Eagles vagy a Doobie Brothers A Fonográffal az amerikai népzene felé vettük az irányt. Egy ideig úgy tűnt, hogy ennek Magyarországon is erős marad a fogadtatása, nagy fesztiválokat is rendeztek Európában, és nálunk is…

Vége az első résznek. 

Az interjú második részét ITT olvashatja.