Tetszett a cikk?
  •   
  •   
  •  
  •  

Negyven éve, 1981. október 14-én halt meg Huszárik Zoltán posztumusz Kossuth-díjas rendező, Krúdy Szindbádjának filmre álmodója, a magyar új hullám egyik legkiválóbb alkotója. Összeállításunkban a rendező legszebb filmjeit gyűjtöttük össze.

MM – 061.hu

Elégia (1965)

Az Elégia egy alig húszperces, háromtételes filmetűd, egy lírai hangvételű rövidfilm az emberiséget évezredek óta szolgáló lovak modern világból való kiszorulásáról, a hagyományok pusztulásáról. Költői eszközök, erős képi asszociációk, zenék, zörejek jellemzik az alkotást – ez az egyedülálló mozgóképes kísérlet egyértelműen új filmes látásmódot teremtett. A film a Balázs Béla Stúdióban készült, alapötletét Nagy László 1963-as verse, a Búcsúzik a lovacska ihlette. A kiválóan rajzoló Huszárik Zoltán a forgatás előtt számos vázlatot készített. A mű különleges képi világát az operatőr Tóth Jánossal együtt dolgozták ki. A zenét Durkó Zsolt szerezte.

Az alkotás elnyerte az Oberhauseni Filmfesztivál kiemelt fődíját, és szélesebb körű ismertséget hozott a rendező számára, az Elégiát tartják a magyar újhullám egyik filmnyelvi csúcspontjának.

Capriccio (1969)

Az Elégiára rímelve, a Capriccio-ban is egy világ múlik el, pusztul el látszólag végérvényesen, mégis fölragyog az újjászülető természet vegetációjában. A film sajátos formanyelven mutatja be a természet változó és változatlan értékeit. Huszárik Jeney Zoltánt kérte fel a Capriccio zenéjére, mely alaphangjainak csodálatos absztrakt szintjei konkrét madárhangok átalakítására épülnek. Ez az elektronikus zeneként hangzó modern hangzásvilág sajátos polifóniát adott a film vizualitásának és nagyon felerősítette a mulandóság alapgondolatát. 

Szindbád (1971)

Huszárik negyvenévesen, épp ötven éve forgatta első játékfilmjét, a Szindbádot, a főszerepben Latinovits Zoltánnal és Dajka Margittal. Huszárik célja nem a regény megfilmesítése, hanem Krúdy világának képi megjelenítése volt, így született meg a legszebb magyar filmek egyike, a magyar filmtörténet egyik klasszikusa. Az expresszív képi világot nemcsak a rendező képzőművészeti érdeklődése és Sára Sándor operatőr gyönyörű közelképei, hanem Morell Mihály vágó kiemelkedő szín- és arányérzéke is segítette. Huszárik Krúdy világát szuverén módon, mégis hitelesen mutatta be, az Elégia után játékfilmben is kiteljesítette a szöveg, a kép és a zene egységét magába foglaló új filmnyelvet.

Tisztelet az öregasszonyoknak (1971)

Huszárik kísérletező filmes attitűdjéhez megtalálta a megfelelő komponistát Jeney Zoltán személyében. Vele 1968-ban, Rómában találkozott, ahol együtt nézték végig a korabeli olasz, francia újhullám és Bergman filmjeit és cserélték ki gondolataikat hagyományról, újításról. A Tisztelet az öregasszonyoknak című Huszárik-filmhez Jeney két zenét is komponált. Az első verzió annyira erős háborús zajokból álló kollázs volt, hogy az operatőr Jankura Péter és Huszárik is szubjektívabb megoldást kért. A második változatot fogadták el, amely kevésbé univerzális, inkább az öregasszonyok személyes sorsára koncentráló.

“…Ez a film az anyák, nagyanyák korálisa. Az öregasszonyoké, akik hajlott derekukkal, hunyó, megtört fényű szemükkel, aszott bőrükkel, göcsörtös és polyarthritis deformans daganataitól eltorzult kezükkel mindenekfölött való szépségben emelkednek a világ fölé. “…Búcsúznak anyáink, akik egy életen át magukon hordozták a világ terhét. Ez a búcsú csöndes és szerény, mint egész életük volt…”

Csontváry (1980)

A Csontváry Huszárik 1980-ban bemutatott filmdrámája, amelyet Császár István és Dobai Péter forgatókönyve alapján írt. A történet a magyar festő Csontváry Kosztka Tivadar életébe enged betekintést, amely szerepet Huszárik eredetileg Latinovits Zoltánnak szánt, ám a színész tragikus halála után a kevésbé ismert, bolgár Itzhak Fintzinek adta. A főbb szereplők közt megtalálható még Holl István, Drahota Andrea, Dajka Margit és Balázs Samu. A filmben három ember – a festő, a színész és a filmrendező sorsa fonódik össze elválaszthatatlanul, miközben főhőse művészetének titkát próbálja megfejteni. Kivételes érzékkel komponálta eggyé a festőgéniusz és az őt alakító színész sorsát, fogalmazta meg véleményét a világról, az emberről, a közösségről.

1980. október 2-án mutatták be a magyar mozikban, Huszárik nem sokkal élte túl a bemutatót, 1981. október 14-én váratlanul meghalt.

 Ágh István így vallott Huszárik Zoltán filmjeinek titkáról: „Stílusa egységes, mert mindig a halálba futó életről szól. Cselekménytelen, mert a lélek történetét kutatja, akár a költészet, képzőművészet és a zene. A motívumok eltűnnek és felbukkannak egyre tragikusabban; megunhatatlanok, mint a tenger, zöld rét és élet.”

Huszárik Zoltánt 1971-ben Balázs Béla-díjjal, 1978-ban érdemes művész címmel tüntették ki, 1990-ben posztumusz Kossuth-díjat kapott. 2013-ban emlékére szülőfalujában szobrot állítottak és a helyi művelődési ház is felvette a nevét. 2014-ben Magyar Örökség Díjjal ismerték el művészetét, 2017-ben emléktáblát avattak tiszteletére egykori zuglói lakóháza falán. 1984-ben kismonográfia jelent meg róla, 2018-ban adták ki a Talán mindenütt voltam – Huszárik Zoltán című, fotó- és DVD-melléklettel ellátott kötetet. Az évfordulóra a Magyar Művészeti Akadémia kiadója Átmeneti idők – Mohi Sándor beszélgetései Huszárik Zoltánról címmel jelentet meg kötetet, amelyben barátok, egykori osztály- és munkatársak, tisztelők és filmesztéták emlékeznek a rendezőre.


Tetszett a cikk?
  •   
  •   
  •  
  •