Tetszett a cikk?
  •   
  •   
  • 664
  •  
    664
    Shares

Nem tudom, mi lett volna az első P. Mobil lemez címe, ha mondjuk 1978 karácsonyára megjelenik, de majdnem biztos, hogy nem Az első nagylemez címet kapja a keresztségen. Ahogy az első lemezeknél általában, valószínűleg cím nélkül jelenik meg. Érdekes lett volna összehasonlítani, hogy az ugyanebben az időszakban (1979-ben) publikált Piramis A nagy buli című albumával. Erdős szerette megfuttatni a zenekarokat, ahogy a vezető politikusok is az ifjú zseniket, de a P. Mobil nem rúghatott labdába, csak a falba. Negyven év után végre megjelent a P.Mobil első nagylemeze, Az első nagylemez….

PZL- 061.hu

Ez persze úgy tűnhet, mint a jereváni rádiós hír, mely szerint Igaz-e, hogy Moszkvában Mercedeseket osztogatnak? A hír igaz, de nem Moszkvában, hanem Leningrádban, nem Mercedeseket, hanem Zsigulikat… Az első lemez az 1981 őszén megjelent Mobilizmo, de az első lehetett volna az 1978 október 26-án, a Láng Művelődési házban rögzített koncertfelvétel, ami kicsit olyan volt, mintha meg is jelent volna, hiszen a Magyar Rádió rögzítette, majd le is adta, és akinek magnója volt, és volt áram a konnektorában és vér a pucájában, az fel is vette. De ebben is benne van a mintha…, Ez a mintha valójában 40 évet jelent, de a lényeg: a 40 év után megjelent az a lemez. Ha a Hungaroton annak idején állja a szavát, nem alakul meg a Dinamit együttes – legalább is nem Vikidállal –, nem szervezi meg Bencsik Sándor és Cserháti István a P. Box-ot, de akkor nem is lett volna Fekete bárányok-koncert sem.

Lóri állításával lehet vitatkozni persze, ő azt mondta, hogy nem lett volna Piramis-jelenség, sem Edda-kultusz sem, ha a boltokba kerül 1978-ban az első P. Mobil album…. Szerintünk a Piramis és az Edda is más terepet játszott be a magyar poppiacon, a Piramis inkább a lányokat szólította meg, az Edda karakteresen a vidéki fiatalokat, mindhárom zenekarnak bőven jutott hely, inkább mondjuk azt, hogy egészségesebb lett volna a versenyszellem, és az összes konkurenst jobb teljesítményre sarkallja. Az emberi tényezők nem kezdik ki a zenekarokat, hiszen az 1980 augusztusi Fekete Bárányok-koncerten még ott mosolyog a bajsza alatt Bencsik Sándor, aki akkor már tudta, hogy néhány hét múlva elhagyja Cserhátival a P. Mobilt. Szóval, nemcsak a Barkasba összezárt zenészek érezték volna jobban magukat, de mások lettek volna a honi rock and roll impulzusai is. A P. Mobil hatása egyértelműbb lett volna, hiszen ki tagadná, hogy milyen erősen hatott az Eddára, és kb. minden más zenekarra is. A P. Mobil hatása például az is, hogy a zenekarok a Hajsza, a Gálya, a Főnix éjszakája rigmus után részint maguk ácsolják a jelmondatokat a közönségüknek.

Mi az, amit Az első nagylemez tűélesen megmutat? Azt, hogy egyetlen konkurens zenekarnak sem volt 1978-ban ilyen erős setlistje. A P. Mobil képzeletbeli első nagylemezének mindegyik dala a korszak tagadhatatlanul nagy rochhimnusza, a Kétforintos dal és az Utolsó cigaretta maga az esszenciális hard rock, két tökéletes dal, minden idők leghíresebb magyar gitárriffjeivel. Olyan dalok ezek, amelyeket 1979 óta szinte minden kezdő zenekar begyakorol, legyenek azok gimnazista hobbizenészek vagy lakodalmas formációk. A Honfoglalással lett felnőtt a magyar hard-rock, és nyilvánvalóan inspirálta az István, a királyt is, nem véletlen, hogy a Szállj fel szabad madár lehetett volna a P. Mobil, rockszvitjének egyik tétele. Szóval, ha összevetjük Az első nagylemez dallistáját mondjuk az első három Piramis album dalaival, akkor jól látszik, hogy a Piramis három albumon produkált annyi slágert, mint a Mobil egyetlen albumon.

Senkinek nem volt olyan erős programja 1978 körül, mint a P. Mobilnak, viszont a rock and rollban a kották vonalait nemcsak vízszintesen, hanem függőlegesen is írják, azaz nem független a tértől és időtől. Soha nem független attól, hogy mikor szólal meg. 1978-nak nem ugyanaz a levegője, mint 1981-nek, 1984 még „nagy idő”, még működik az Ifjúsági park szeptember 23-ig, 1985-ben már minden a videódiszkóról és a Modern Talkingról szól, 1985-ben a Ifipark után megnyíló Petőfi csarnokban már alig néhány százan voltak a Karthago-féle nyitó bulin, ami annyira sokkolta a zenekart, hogy hamarosan fel is oszlott.

Na, de miért hallgassuk meg vinyelen ezt a lemezt? Először is azért, mert úgy szól, ahogy egyetlen 1978-ban rögzített kazettán, de még az 1998-ban megjelent CD-n sem… A Tűzimádóban jól hallható például Cserháti emelkedett, méltóságteljes orgonajátéka, és azonnal lejön az is, hogy sokkal teltebb itt a sound, mint az 1984-es, rommá kevert Honfoglalás lemezen, ahol Zeffer próbál a témára hangoltan hozzászólni a dalhoz. Az első nagylemez maga az esszenciális P. Mobil, 11 egy perfekt felvétel a magyar rocktörténet egyik legfontosabb évéből, 1978-ból.

 P. Mobil
Az első nagylemez – Az 1978. október 26-i Láng Művelődési Házban megtartott koncert felvétele
Grund Records
Kb. 70 perc 11 szám

 


Tetszett a cikk?
  •   
  •   
  • 664
  •  
    664
    Shares