A “lengyel haláltáborok” kifejezés felszámolása céljából indított el kedden egy számítógépre letölthető többnyelvű szövegjavító applikációt az auschwitzi múzeum.

MTI

Varsó rendszeresen helyesbítésért folyamodik, amikor a világsajtó vagy a politikusok a “lengyel koncentrációs táborok” megfogalmazással élnek, és próbálja felhívni a nemzetközi közvélemény figyelmét arra, hogy az ilyen megnevezés sértő és ellentmond az igazságnak, mert a táborokat a náci németek hozták létre a megszállt Lengyelország mai területén.

A múzeum alig egy nappal azután indította el alkalmazását, hogy a lengyel igazságügyi tárca bejelentette, pénzbírsággal, vagy akár 5 év szabadságvesztéssel sújtaná azt, aki “nyilvánosan és a tényeknek ellentmondva” Lengyelországot, illetve a lengyel nemzetet a nácik bűntetteiben való bűnrészességgel vádolja, vagy ezt sugalló kifejezést használ. Barack Obama amerikai elnök 2012-ben használta a “lengyel haláltáborok” kifejezést, amiért később elnézést is kért.

Az ingyenesen letölthető Remember (Emlékezni) nevű alkalmazás segít elkerülni a “lengyel koncentrációs táborok” és “lengyel haláltáborok” kifejezések használatát azáltal, hogy ezeket automatikusan aláhúzza a leírt szövegekben és alternatívákat kínál helyettük 16 különböző nyelven, köztük magyarul is. A téves kifejezések gyakoriságát mutatja, hogy az alkalmazás honlapja szerint csak az év eleje óta több mint 2200 esetben fordult elő szövegekben a “lengyel haláltáborok” kifejezés.