Tetszett a cikk?
  •   
  •   
  •  
  •  

A Seuso-kincsek hazahozatala alkalmából kiadott bélyegblokkot választották a gyűjtők 2014 legszebb magyar bélyegének. A tervezői és kivitelezői vándordíjat pénteken adták át Tatán a 88. Bélyegnap és a Hunfila nemzetközi bélyegkiállítás megnyitóján.

MTI

SeusoFDCSoltész Miklós, az egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár köszöntőjét követően Polacsek Csaba, a Magyar Posta igazgatótanácsának elnöke elmondta, hogy a posta a bélyegnap és a kiállítás tiszteletére és megörökítésére kétcímletű bélyegsort és blokkot hozott forgalomba.

A díjnyertes bélyegblokkot Benedek Imre grafikusművész tervei alapján a Pénzjegynyomda készítette. A bélyegeken ábrázolt ezüst edényeket diffrakciós fólia és dombornyomás teszi különlegessé. A blokkon UV-fényben a kincs névadó darabjaként ismert vadásztál jeleneteit keretező latin felirat és annak magyar fordítása olvasható. A bélyegekből összesen nyolcvanezer darab készült, ebből hatezer kifejezetten a gyűjtők számára, piros sorszámozással, perforáció nélkül, vágott kivitelben került fogalomba. Ötezer példányban szettet is összeállítottak, ez az alap és a vágott változat egy-egy példányát tartalmazza azonos sorszámmal.

A Hunfila nemzetközi bélyegkiállításon tíz ország vesz részt. Vasárnapig összesen csaknem hatszáz négyzetméternyi felületen mutatnak be a nemzetközi kiállítási szabványoknak megfelelő, tematikus és történeti gyűjteményeket. Glatz István, a szervezőbizottság elnöke elmondta, hogy a bélyegkiállításra emlékívet készítettek, mely Georg Houfnagelnek a középkori Tatáról készült rézkarcát ábrázolja.

 


Tetszett a cikk?
  •   
  •   
  •  
  •